Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-33

1675 Az országgyűlés 33. ülése 1957 Mindaz, amiről eddig szóltam: a népköztársaság elleni fegyveres támadás, a fehérterror, a burzsoá pártok feltámasztása, a gyárak, a föld visszakövetelése a régi tulajdonosok számára, pontosan megfelel a társadalmi reakció, más szóval az ellenforradalom elveinek és gyakorlatának. Az a körülmény, hogy a Nagy Imre—Losonczy-csoport egy vonalban harcolt a Horthyfasiszta burzsoá ellenforradalommal a Magyar Népköztársaság életérdekei ellen, az ellenforradalmat nem változtatja forradalommá. A Nagy— Losonczy-csoport élen járt a párt elleni uszításban, ajtót-kaput nyitott az ellenforradalom számára. De ez nem változtathatja forradalmárrá Mindszentyt, Maiétert, Király Bélát, Dudást, hanem inkább azt bizonyítja, hogy Nagy Imréék elárulták a párt, a magyar nép, a népköztársaság, a haza érdekeit. Vannak, akik szemünkre vetik, hogy mi sokat beszélünk az ellenforradalomról és ezzel összefüggésben a Nagy Imre-féle árulókról. Szemünkre vetik, hogy ehelyett miért nem beszélünk inkább a régi hibákról, a Rákosi-féle vezetés szektás és dogmatikus irányvonala által okozott károkról, a törvénysértésekről. Világosan meg kell mondanunk, hogy két gyökeresen különböző kérdésről van szó. Ha nem akarunk súlyosan véteni pártunk és népünk érdekei ellen, akkor nem feledkezhetünk meg a múlt hibáiról. Mi nem is feledkezünk meg ezekről. Tudjuk, hogy a volt vezetők hibái hallatlanul ártottak a párt és az állam tekintélyének és feladatunk e hibák megismétlődésének minden módon való megakadályozása. Azt is tudjuk, hogy ezek a hibák zavarták a fejlődést, gyengítették a magyar proletárdiktatúra erejét, jogos elkeseredést váltottak ki a tömegekből, s így szerepet játszottak abban is, hogy az ellenforradalom éket verhetett a párt és a dolgozók egy része közé. Ezzel viszont az ellenforradalom kedvező feltételeket tudott teremteni a népköztársaság elleni általános támadásra. De világosan meg kell mondani, hogy a volt vezetés minden, még oly súlyos hiba ellenére is, a szocializmus építésének útján vezette a pártot és az országot; nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekezett a munkás-paraszt államot; nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekezett a Magyar Népköztársaság és a szocialista tábor baráti és szövetséges viszonyát. Ezzel szemben Nagy Imréék árulók voltak, akik feladták a szocializmus pozícióit és élére álltak az ellenforradalom szovjetellenes uszításainak. (Közbekiáltások: Ügy van! Üqy van!) Nagy Imréék mindent megtettek az ellenforradalmárok és imperialisták azon célja érdekében, hogy a Magyar Népköztársaságot eltávolítsák legigazabb barátjától, a Szovjetuniótól, kiszakítsák hazánkat a szocialista táborból és így elszigetelve odalökjék az imperialista ragadozók zsákmányául. Nagy Imréék a marxizmus—leninizmus tanainak revizionista meghamisításától, a párt megsemmisítésére törő csooortharcukig minden tettükkel a front túlsó oldalát, az ellenforradalom oldalát szolgálták. (Űgy van!) \ évi május 9-én, csütörtökön. 1676 Tisztelt Országgyűlés! Ebben a helyzetben november elején a magyar kommunisták számára a történelem így tette fel a kérdést: Az-e a megoldás a proletárdiktatúra gyakorlatában elkövetett hibákra, hogy felszámoljuk a munkásosztály hatalmát? Az-e a megoldás a gazdaságpolitikában elkövetett hibákra, hogy szétromboljuk a szocialista népgazdaságot? Űgy küszöböljük-e ki a kultúrpolitikában elkövetett szektás hibákat, hogy elvegyük a néptől azt, amit a kultúrforradalom nyújtott neki? Űgy küszöböljük-e ki a szovjet— magyar viszony apró-cseprő, a szocialista lényeget nem érintő és függetlenségünket nem csorbító fogyatékosságait, hogy szembefordulunk a Szovjetunióval, szakítunk a proletár internacionalizmussal és átvisszük az országot az imperializmus táborába? Kommunisták, marxisták erre csak határozott nemmel válaszolhattunk. A magyar nép nem akart újra kapitalizmust, a paraszt nem akarta visszaadni a földet, a munkás nem akarta visszaadni a gyárat, a nép nem akarta elveszíteni verejtékes munkájával, szívós küzdelmével megszerzett politikai, gazdasági és kulturális vívmányait. Kommunistáknak, ha méltók akartak maradni erre a névre, egyetlen feladatuk maradt: megmenteni a magyar népi demokráciát, mert ezt követelték a magyar nép érdekei és a nemzetközi munkásosztály érdekei! (Nagy taps.) A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai november első napjaiban szakítottak az ellenforradalom bábjává vált, tehetetlen és széthullóban levő Nagy Imre-kormánnyal. Ilyen körülmények között jött létre és alakult meg a mai forradalmi munkás-paraszt kormány. Ez a kormány úgy döntött, hogy a Szovjetunió fegyveres segítségét kéri az ellenforradalom szétveréséhez és a rend helyreállításához. Ehhez a Szovjetunió testvéri segítségére múlhatatlanul szükség volt. Mi volt a cél? Szétverni az ellenforradalmat, rendet teremteni az országban és újjászervezni a szocialista forradalom erőit. Mi ugyanis pontosan tudtuk, hogy a magyar munkásosztály és a dolgozó parasztság alapvető tömegei, hasonlóképpen az értelmiség nagyobbik és jobbik fele a szocialista forradalom híve. Ezt bizonyítják az elmúlt hat hónap eredményei. A kormány a szocialista forradalom erőinek újjászervezésével, a tömegekre támaszkodva és a jóhiszemű, becsületes, de megtévesztett emberek felvilágosításával, a helyes útra való visszatérítésével látott munkához. Érthető azonban, hogy az ellenforradalom erőivel szemben vívott fegyveres és politikai harc viszonyai között a proletárdiktatúrának a diktatúra oldala került előtérbe. Nem mi alkalmaztunk először erőszakot — a kihívás, a provokáció, a támadás nem a mi részünkről történt. Az ellenforradalom fegyverrel támadt, ezért a kormánynak keménynek kellett lennie, hiszen a magyar nép, a magyar proletariátus történetében már keservesen megismert fehérterrorral szemben kellett megvédeni a munkásosztály, a dolgozó parasztság, a szocializmus legjobb fiait és érdekeit. A nép 12 éves nagyszerű erőfeszí-