Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-33

1677 Az országgyűlés 33. ülése 1957 m téseinek, verejtékes munkájának eredményeit és további előrehaladásának alapjait védelmeztük. Még sem mondhatja senki, hogy nem voltunk a legmesszebbmenőkig türelmesek. Kormányunk megalakulása után ismételten felszólítottuk a harcolókat, hogy hagyják abba a számukra kilátástalan küzdelem folytatását, tegyék le a fegyvert. Nem mindannyian fogadták meg szavunkat. Ezeket kénytelenek voltunk fegyveresen megsemmisíteni. Amikor az ellenforradalom látta, hogy a fegyveres harcban már elbukott, akkor politikai eszközökkel folytatta a harcot. A cél ugyanaz maradt, a kormányt akarták megdönteni. Ennek érdekében úgynevezett Központi Munkástanácsot, különböző „forradalmi bizottságokat" létesített és indított harcba. Mi időt akartunk adni, hogy ezekben a szervekben részvevő esetleg jóhiszemű emberek térjenek vissza a helyes útra. Ezért a kormány november 12-én még csak olyan határozatot hozott, amely kimondotta, hogy a „forradalmi bizottságok" és más, hasonló elnevezésű újonnan létesült társadalmi szervek mindenütt politikai tanácsadó szervekként működjenek, segítsék a munkát, de ne akarjanak az illetékes vezetők helyett vezetni; például a dolgozók elbocsátására, vagy alkalmazására nem jogosultak. Ezek a bizottságok azonban nem hajtották végre kormányunknak ezt a rendelkezését, sőt „forradalmi bizottságok központi intéző bizottsága" néven új ellenforradalmi központi irányító szervet hoztak létre. így nem volt más választásunk, minthogy december 8-án kormányrendelettel megszüntettük a „forradalmi bizottságokat" és a hasonló elnevezésű, de ellenforradalmi tevékenységű szerveket. Hasonlóan hosszas politikai harcot kellett folytatni a Központi Munkástanáccsal és a területi munkástanácsokkal is. Volt ezekben a munkástanácsokban becsületes, rendes ember is, de a lényeg mégis az, hogy ezeket a munkástanácsokat az ellenforradalom a maga céliainak szolgálatába állította. Kormányunk velük szemben is türelmet tanúsított. Ismételten tárgyaltunk a Központi Munkástanács tagjaival, igyekeztünk megmagyarázni, milyen helvtelen úton járnak, kinek segítenek, s kit szolgálnak magatartásukkal. Ezek a beszélgetések azonban nem vezettek eredményre. A helyzet — ismét nem a mi hibánkból — annyira kiéleződött, hogy a Központi Munkástanács végül már világosan látható módon a nyugati rádióállomások, a Szabad Európa-rádió utasítása szerint cselekedett. Fel kellett oszlatnunk a Központi Munkástanácsot és a területi munkástanácsokat. Türelmesek voltunk az írókkal szemben is. Mi már november 4-én ismertük az írók egy csoportjának súlyos szerepét az ellenforradalom eszmei előkészítésében, de reméltük, hogy többségük mihamarabb kilábal az eszmei zűr-zavarból, belátja, hogy vétett a nép ellen és igyekszik jóvátenni az okozott súlyos károkat. Nem így történt! Az írószövetség december 18-i határozata kihívás volt a kormány felé, egyben nyílt beismerése annak, hogy az ellenforradalom oldalára álltak. És több író — mint ezt megállapítottuk — részt vett a kormány ellen irányuló «llenállás szervezésében. Érthető ezek után, évi május 9-én, csütörtökön. 1678 hogy a kormány nem tűrhette az írószövetség népi demokrácia-ellenes további működését. A nyugati sajtó beismeréséből tudjuk, arra számítottak, hogy a fegyveres ellenforradalom leverése után tömeges megtorlás következik. Nem következett! Nem teljesíthettük volna azonban kötelességünket osztályunk és népünk iránt, ha türelmünk az ellenforradalmi kísérletezésekkel és provokációkkal szemben a végtelenségig tartott volna. Kormányunk végig tartotta magát az első deklarációjában nyilvánosságra hozott álláspontjához és senkit sem vontunk, nem is vonunk felelősségre amiatt, mert annak idején részvett valamilyen felvonulásban, vagy tüntetésben, amennyiben súlyosabb beszámítás alá eső ellenforradalmi cselekményt nem követett el. Ez tehát egyrészt már akkor sem jelentette, hogy a szervezőket és a gyilkosokat nem fogjuk felkutatni és felelősségre vonni. Másrészt a büntetlenség természetesen nem vonatkozhatott azokra, akik november 4-e után is makacsul tovább harcoltak a népi demokrácia ellen és tovább szervezték az ellenforradalmat. A november 4-e utáni időszakra már nem lehetett azt mondani, hogy jóhiszemű emberek eszmei megzavarodottság folytán támadnak a népi demokrácia, a néphatalom ellen. Ellenkezőleg, nyugodtan megmondhatjuk, hogy a november 4-e utáni fegyveres provokáció szervezői és részvevői tudatos ellenforradalmárok voltak, akik nem akarták letenni a fegyvert. Emiatt került sor december 11-én a rögtönbíráskodásról szóló törvényerejű rendelet kihirdetésére. A Szabad Európa-rádió még gúnyolódott, mondván, hogy október 23-a után is hirdettek statáriumot, de nem lett belőle semmi és ez lesz a sorsa a mi rendelkezésünknek is. Azóta megtanulhatták ők is, az általuk buitogatott ellenforradalmárok is, hogy megégeti magát, aki a tűzzel játszik. Mi komolyan vesszük intézkedéseinket, olyan komolyan, ahogy ezt a dolgozó tömegek elvárják tőlünk és van is erőnk intézkedéseink következetes végrehaitásához. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A kormány hozzálátott a Magyar Népköztársaság fegyveres erői, a néphadsereg, a rendőrség, a karhatalom újjászervezéséhez is. A munkásparaszt kormány felhívására tömegesen jelentkeztek mind a honvédségi, mind a rendőrségi karhatalomba népünk hű fiai, akik keményen léptek fel és szétverték az ellenforradalmi banditákat. Itt jelentem be, hogy a kormány előterjesztésére az Elnöki Tanács határozatot hozott a karhatalom érdemeinek elismeréséről, népünk nevében köszönetét nyilvánította a hősies és önfeláldozó karhatalomnak, a kormány pedig rendeletet hozott a „Munkás-Paraszt Hatalomért" emlékérem alapításáról. (Taps.) A kormány híven ahhoz az elvhez, hogy a harcban a dolgozó tömegek aktív támogatására támaszkodik, szükségesnek látta, hogy a népi állam fegyveres erőin kívül fegyvert adjon a proletárdiktatúra kipróbált harcosainak, a munkásosztály legjobbjainak kezébe is, ezért létrehozta a munkásőrséget. (Nagy taps.) Büszkék vagyunk azokra a munkásokra, fér| fiakra és nőkre, a munkásmozgalom veterán