Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-24

1139 Az országgyűlés 24. ülése 1956. évi február 8-án, szerdán. 1140 Nincs nép a világon — beleértve az amerikai népet is —, amely megértheti, hogy a békére nyújtott jobbunk elfogadása helyett miért választja ezt az utat az Egyesült Államok kormánya. De ha ezt az utat választja, akkor érthetővé válnak azok a provokatív jellegű nyilatkozatok, akciók és jegyzékek, amelyeknek egyik célpontja a mi hazánk, Magyarország. Mindenki tudja, miről van szó. Teljes mértékben egyet-" értek a Minisztertanács elnökével, Hegedűs elvtárssal, aki elítélte és megbélyegezte azokat az államunk szuverenitását és népünk önérzetét sértő akciókat és nyilatkozatokat, amelveket az Egyesült Államok egyes vezető politikusai és hivatalos személyiségei részéről tapasztalhatunk. Itt van mindenekelőtt az úgynevezett „felszabadítás" kérdése. Az utóbbi időkben alig múlik el hét, vagy hónap, hogy valamelyik amerikai politikusnak ne okozna gondot a mi ..felszabadításunk" kérdése. De mintha kissé elkéstek volna ezzel. A mi népünk évszázadokon át rab volt és 25 éven át a fasizmus iárma alatt nyögött. Egyetlen amerikai kormánynak sem okozott gondot a fasiszta terror Magvarországa, amelynek uraival a legjobb viszonyt tartották fenn és tartják fenn ma is, nyilván ezért gvűjtik össze őket. Fei fájást csak az úi. szabad Magyarország okoz nekik, amelyet mindenáron fel akarnak ,.szabadítani" a népuralom alól. A rabság hosszú évszázadai alatt mi kitapasztaltuk a Habsburgok uralmát, azokét a Habsburgokét, akik az első világháborúban hadat, üzentek az Egyesült Államoknak; kitapasztaltuk Horthy uralmát is. aki a második világháborúban hadat üzent többek között az Egyesült Államoknak. Ismerjük Nagy Ferencet, Pfeiffert. Pevert, s a többieket, akik 1945 után mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a földreformot, a bankok és az iparvállalatok államosítását., népünk igazi, nagy honfoglalását. Azt üzenjük amerikai gazdáiknak: ha szeretik őket — tartsák meg maguknak! (Derültség.) Az Egyesült Államok kormánya azonban igazi amerikai gyűjtőszenvedéllyel összeszedte ezt az egész úri panoptikumot, a hozzájuk tartozó nyugalmazott gyárosokkal, bankárokkal, grófokkal és hercegekkel együtt, ellátia őket pénzzel, rádióval, sajtóval és sok léggömbbel. (Derültség.) S ha többre nem futia az ereiükből, legalább a hangjukat szabadítják ránk. Ezek a császár- és kormányzói elöltek és bankárok, ha ennen nem marakodnak egymással, magyarázzák és magyaráztatják nekünk a „mindent szabad Amerika hangjá"-n, hogy mi is az az igazi függetlenség és igazi demokrácia, ök csak igazán tudják! Ha mindezt nem kísérné hivatalos amerikai körök részéről a legszemérmetlenebb beavatkozás hazánk belügyeibe, akkor az egész kísértet járáson nevetnünk kellene, mint valami bohózaton, amit a lehető legrosszabb szereplőkkel rendeztek a newyorki Broadwayn. Sőt egy kicsit még hálásak is lehetnénk. Ki emlékeznék, különösen a fiatalabbak közül, ezekre a munkás- és parasztnyúzókra, hajcsárokra, háborús uszítókra, ha nem szólaltatnák meg Amerikában — jól emlékeztetőül — az úri Magyarország hangját. A magyar parasztok és munkások előtt nincs gyűlöletesebb emlék ennél. Eszünkbe juttatják a filléres napszámokat, a munkanélküliséget, a nyomort és a megaláztatást, a tudatlanságot és az elmaradottságot, két népgyilkos háború oktalan véráldozatát. Es ökölbeszorul a kezünk. A fasiszta tábornokok, grófok, bankárok és munkásárulók, volt urak és jelenlegi lakájok — hazaárulók voltak és hazaárulók maradtak. Szavunk nem lehet hozzájuk. De amerikai gazdáiknak, akik fényképező készülékkel és rádióval felszerelt katonai ballonokat küldenek hazánk légterébe és parancsolgatóhangú jegyzékeket intéznek a mi kormányunkhoz, ilyen jegyzékeket, amelyekben lényegében területenkívüliséget követelnek kémeiknek és ügynökeiknek — ezeknek azt üzenjük, hogy vessenek véget gyalázatos provokációjuknak, haladéktalanul hagyjanak fel az államunk szuverenitását és népünk önérzetét sértő magatartásukkal. Helyeseljük a Magyar Népköztársaság külügyminisztériumának eljárását, hogy visszaküldte a feladónak, az Egyesült Államok külügyminiszterének gyalázkodó hangú jegyzékét. Értsék meg egyszer s mindenkorra, hogy nem kitartott lakájaikkal, hanem egy szabad és szuverén ország kormányával állnak szemben, amellyel vagy tisztességes hangon lehet beszélni, vagy sehogyan! (Nagy taps.) Ami az ügy érdemi részét illeti, népünk elvárja kormányától, az illetékes védelmi szervektől és a bíróságtól, hogy még éberebben és keményebben sújtsanak Jle a kémekre, hazaárulókra, idegen ügynökökre, bárki venné is védelmébe azokat. Tavaly nyáron az Egyesült Államokban az úgynevezett Hoover-bizottság a kongresszus elé jelentést terjesztett. Ebben a jelentésben bírálta az amerikai hírszerző ügynökségeket, mert „nem szereznek megfelelő híranyagot a ,vasfüggöny' mögül." A jelentés kiemeli: ha szükséges, a kémszolgálatnak — ahogy ők mondják — „bizonyos kiszámított politikai és diplomáciai kockázatok vállalására" is hajlandónak kell lennie. A mi gondunk és feladatunk az, hogy ez a „kiszámított kockázat" jóval nagyobb legyen, mint amit ők kiszámítanak és vegye el a kedvét azoknak az ügynököknek, akiket ide akarnak küldeni Magyarországra. Ez legyen a válaszunk. Ugyanakkor — bármennyire súlyos provokációk céltáblája lett hazánk — egy pillanatra se engedjük eltéríteni magunkat a békés együttélés politikájától. Nagyon helyesen hangsúlyozta ezt Hegedűs András elvtárs. De ez az együttélés — ami a mi hazánkat illeti — nem a ló és a lovas, a rabok és a rabtartók, az imperialista urak és a másodrendű népek együttélése lesz. Erőnket nem kímélve arra fogunk törekedni, hogy a társadalmi berendezkedésre való tekintet nélkül tovább szilárdítsuk békés gazdasági és kulturális kapcsolatainkat, a szuverenitás és az egyen jogúság alapján a legkülönbözőbb országokkal, beleértve az Amerikai Egyesült