Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-24

1141 Az országgyűlés 24. ülése 1956. évi február 8-án, szerdán. 1142 Államokat is. Nem rajtunk múlt, hogy itt kevés az előrehaladás. örömmel hallottuk Hegedűs elvtárs beszámolóját hazánk nemzetközi kapcsolatainak kiszélesedéséről. Külön szeretném kiemelni a Minisztertanács elnökének szavait arról, amit a szocializmus felé haladó Jugoszláviához fűződő viszonyunk javulásáról mondott. Népünk hő óhaja, hogy kölcsönös erőfeszítéssel elháruljanak az útból azok a ma már lényegében gazdasági természetű akadályok, amelyek még mindig fékezik az országaink közötti sokoldalú kapcsolatok gyorsabb fejlődését. Külpolitikánk alapja a Szovjetunióhoz és a szocialista tábor többi országához fűződő baráti, testvéri kapcsolatunk, amint ez nagy nyomatékkal jutott kifejezésre a tavaly májusban Varsóban aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben. Ez a szerződés alapvetően különbözik a nyugati agresszív katonai blokkoktól, mert egyedül és kizárólag a béke biztosítását szolgálja. Különös erővel jutott ez kifejezésre a varsói szerződésben részvevő államok Politikai Tanácskozó Bizottságának prágai ülésszakán, amely állást foglalt a vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldása mellett és javaslatot tett arra, hogy. az észak-atlanti szerződés tagállamaival az esetleges vitákat békés eszközökkel oldjuk meg. Különös jelentősége van a szorosabb összefogásnak a jelen helyzetben, amikor újra szaporodnak a hidegháborús provokációk. Ëppen a számunkra annyira kedvező fejlődési tendencia, a mi erősödésünk és az ő gyengülésük — bizonyos veszélyforrásokat is rejt magában. A legelszántabb háborús kalandorpolitikusok, különösen az amerikai közéletben és a sajtóban, számtalanszor felvetették azt a jelszót az elmúlt évek során, hogy „most, vagy soha". Az agresszív háború amerikai apostolainak legfőbb érve nem a mi gyengülésünk, hanem erősödésünk volt. Nem egyszer tapasztaltuk például a hitleri Né• ország esetében, hogy a kibonatkozó gazdasági és politikai válság gordiuszi-csomóját egyegy vakmerő katonai kalandor-vállalkozással kísérelték meg kettévágni a legreakciósabb vezetőkörök. Bármilyen nagy eredményeket értünk is el az utóbbi hónapokban, azok az erőfeszítések, amelyek a békés megegyezés ellen, Genf szelleme ellen, a fegyverkezés csökkentése ellen, a békés építőmunka ellen irányultak és irányulnak — arra figyelmeztetnek, hogy nem nyugodhatunk meg az elért eredményeken, hogy erőfeszítéseinket, munkánkat, összefogásunkat fokozni kell. Hogyan vehetjük ki részünket mi, magyarok, a békés együttélés megvalósításáért vívott harcból még jobban? Azzal, ha fokozzuk népünk belső egységét, rendszerünk szilárdságát, az egész dolgozó nép felzárkózását pártunk és kormányunk mögé. Azzal, ha maradéktalanul teljesítjük termelési terveinket, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban, a termelőeszközök és a szükségleti cikkek gyártása terén. Azzal, ha fejlesztjük nehéziparunkat, korszerűsítjük a termelés egész apparátusát és győzelemre visszük az életszínvonal emelésére irányuló politikánkat. Azzal, ha erősítjük ideológiai harcunkat a kapitalizmus minden befolyása ellen, ha emeljük népünk öntudatát és kötelességérzését a haza és a haladás nemzetközi erői iránt. Azzal, ha tovább fokozzuk, tovább építjük eltéphetetlen baráti, testvéri kapcsolatainkat a Szovjetunióval, Kínával, a szocialista tábor többi országaival és ezzel biztosítjuk, hogy fejlődésünk békés, zavartalan legyen, hogy a béke erőié legyen a győzelem. Evek óta hangoztatjuk, hogy a béke védelme a mi számunkra egyértelmű az ország sokoldalú erősítésével. Soha nem volt ez olyan igaz, mint ma. A nemzetközi helyzet enyhülését erőink nemzetközi gyarapításával vívtuk ki. Minél többet teszünk hazánk és népünk egységének, erejének és éberségének fokozására, annál többel járulunk hozzá a béke ügyének győzelméhez. A Minisztertanács elnökének, Hegedűs András elvtársnak a beszámolójával — amelyben ismertette a kormány külpolitikai tevékenységét és külpolitikáját — minden részletében egyetértek és azt helyeslem. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Barcs Sándor képviselőtársunk. BARCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs András elvtárs most elmondott külpolitikai beszámolójának egyik gondolatához szeretnék kapcsolódni. Ahhoz a gondolathoz, amely szerint ,,az 1955. év indulására a párizsi egyezmények ratifikálása és ennek következtében a nemzetközi feszültség növekedése nyomta rá a bélyegét." Valóban ahhoz, hogy a mögöttünk levő év eseményeit helyesen értékelhessük, elengedhetetlen annak a hangulatnak a felidézése, amely az 1954-es esztendő végét és az 1955-ös év elejét jellemezte. Akkor a párizsi szerződések ratifikálásával, majd ezt követően Taivan térségében az amerikaiak által támasztott feszültség idején sokak előtt már-már úgy tűnt fel, mint hogyha a nemzetközi helyzet enyhítésére irányuló fáradozások kárbavesztek volna, mint hogyha a hidegháború erői jelentős előnyre tettek volna szert. így tehát akkor sokan nem a nemzetközi égbolt tisztulására, hanem a háborús felhők sűrűsödésére számítottak. De íme, ma, amikor egy év távlatából viszszatekintünk. mégsem úgy beszélünk 1955-ről, mint a feszültség növekedésének évéről, hanem éppen ellenkezőleg,. mint a feszültség enyhülésének esztendejéről. Ismeretesek azok az okok, amelyek ezt a változást létrehozták és jól ismertek azok az események is, amelyeken keresztül ez a változás kifejeződött. Ha a hidegháború és a béketörekvések erőviszonyaiban létrejött jelentős eltolódásra gondolunk, akkor fel kell figyelnünk a nemzetközi békemozgalom megnövekedett erejére és általában a nemzetközi közvélemény tárgyalásokat és megegyezést követelő hangjának felerősödésére, egyszóval, a népek százmillióinak napjainkban egyre jobban kidomborodó történelmi szerepére.