Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-17

7"):} Az országgyűlés 17. ülése méinek megvalósításában, a haladás előmozdításában és a béke megóvásában a felszabadult népek 900 milliós tábora áll mellette, mely a Szovjetunió vezetésével egységesen lép fel szabadságának és boldogulásának biztosítására. A béketábor minden tagja számára lehetővé teszi egyéni sajátságainak, nemzeti formáinak érvényesítését, megbecsüli minden nemzet múltját és jelenét, saját népének és hazájának szeretetén át vezet az összes népek kölcsönös megbecsüléséhez, a proletár-internacionalizmushoz. Mai ifjúságunktól, mely e hatalmas erőkre támaszkodhat, többet kell várnunk, mint amenynyit korábbi idők ifjúságától várhatott hazájuk. Ifjúságunk nevelésének és tanításának megnövekedett jelentősége tükröződik abban a fokozódó megbecsülésben is, melyben társadalmunk a pedagógusokat részesíti. Tanáraink és tanítóink zöme méltó e megbecsülésre, mert népi demokráciánk mellé állt. s lelkes odaadással dolgozik a maga területén pártunk és kormányunk célkitűzésének megvalósításán. A pedagógus szerepe a mi társadalmunkban nincs az iskola falai közé szorítva. Igaza van annak az iskolaigazgatónak, aki a statisztikai adatgyűjtés ama kérdőpontjára, hogy mekkora az iskola légtere, azt válaszolta: az egész falu. Abban a mélyreható átalakulásban, amivel a szocializmus építése jár, kulturális téren nem nélkülözhetjük a tanítók és tanárok iskolán kívüli társadalmi munkáját sem. Ezt a segítséget pedagógusaink zöme meg is adja, bizonyítékául annak, hogy szoros értelemben vett hivatalos kötelességén túlmenően is tevékeny és meggyőződéses harcosa kulturális forradalmunknak. Dolgozó népünk meg is becsüli ezért őket. amit — egyebek között — az is tanúsít, hogy sok tanítót és tanárt választottak a tanácsok és végrehajtó bizottságok tagjává, sokan fejtenek ki közülük aktív tevékenységet a Hazafias Népfrontban és egyéb társadalmi megmozdulásokban. A pedagógusok iskolán kívüli kulturális munkáját — mint kulturális forradalmunk továbbvitelének egyik fontos tényezőjét — tovább kell fejleszteni, s társadalmi megbecsülésüket tovább kell növelni. Tisztelt Országgyűlés! Népi demokráciánk új értelmiségének létrehozása szempontjából a hazánkban végbement kulturális forradalom alapvető eredménye felsőoktatásunk nagy átalakulása és fejlődése. Az egyetemek és főiskolák is megszűntek a kiváltságos osztályok fellegvárai lenni. Ma egyetemi hallgatóinknak több mint 53 százaléka munkás és dolgozó paraszt származású, a korábbi 3—4 százalékkal szemben. Ez azonban nem jelenti az értelmiségi és egyéb származásúak háttérbe szorulását, mert az egyetemi és főiskolai hálózat kibővítése folytán a hallgatók létszáma több mint négyszeresére nőtt az 1938. évihez képest, s ennek folytán lényegesen több értelmiségi és egyéb származású hallgató tanul most felsőoktatási intézményeinkben, mint amennyi a diákok összes létszáma volt a felszabadulás előtt. Egyetemi hallgatóságunk számbeli fejlődésének jellemzésére elég arra hivatkoznom, hogy 1953-ban nálunk 10.000 lakosra 55 egyetemi és főiskolai hallgató jutott, míg 1955. április 20-án, szerdán. 754 ! ugyanakkor Lengyelországban 49. a Német Dej mokratikus Köztársaságban 39, Nyugat-Németországban 27, Ausztriában pedig 29. Egyetemeinken és főiskoláinkon lényegesen megváltozott az oktatás tartalma és szelleme. Az idealista filozófiától áthatott, reakciós szellemű. I s a kapitalizmus szolgálatába állított tananyagot tíyökeresen átformáltuk. Megtartva régi egyetemeinkből mindazt, ami helyes, haladó és előremutató, a marxizmus—leninizmus szellemében igyekszünk ifjúságunkat tanítani és a dialektikus materialista világnézet szellemében nevelni. Ha nem is állíthatjuk, hogy a burzsoá tudomány reakciós befolyása megszűnt már, kétségtelen, hogy igen nagy haladást tettünk a marxizmus—leninizmus oktatása és az élenjáró tudományok tanítása terén. Előrehaladásunk azáltal vált lehetővé, hogy egyetemi oktatóink, régiek és újak egyaránt, nagy többségükben magukévá tették pártunk irányítását, és aktívan közreműködtek felsőoktatásunk átalakításában. Felbecsülhetetlen segítségünkre voltak a Szovjetunió tudományának hatalmas sikerei, oktatási intézményeinek nagy eredményei és tanárainak széleskörű tapasztalatai, amelyeket bőkezűen bocsátott rendelkezésünkre a szovjet nép. Világosan kell azonban látnunk, hogy fejlődésünkkel e téren nem lehetünk még megelégedve. Nagy erőfeszítésekre van még szükségünk ahhoz, hogy a tananyagot teljesen áthassa a marxizmus—leninizmus szelleme, kiküszöböljük az idealista világnézet maradványait, s az oktatás, valamint a tudományos kutatás dolgozóit céltudatosan irányítsa a dialektikus materializmus. Ezért nekünk, oktatóknak és tanítványainknak egyaránt fáradthatatlanul kell tanulmányoznunk a marxizmus—leninizmus klasszikusait és sokoldalúan kell fejleszteni ideológiai képzettségünket. Ez ahhoz is hozzá fog segíteni, hogy az oktatás mellett nagyobb gondot fordítsunk egyetemeinken is a nevelésre, amit eddig bizony meglehetősen elhanyagoltunk. A tananyag eszmei színvonalának emelésére, a marxizmus—leninizmus elmélete oktatásának kiszélesítésére és megjavítására különös sulival hívta fel figyelmünket pártunk harmadik kongresszusa és a Központi Vezetőség márciusi határozata. A marxista képzettség hiánvossácra nem kis mértékben járult hozzá azokhoz a hibákhoz, amelyeket a Központi Vezetőség márciusi határozata feltárt. Ezek kiiavítása céljából egyetemeinknek is naey erőfeszítéseket kell tenni a marxizmus—leninizmus oktatásának toj vábbi megjavítására, s a különböző tudománvokban mutatkozó ideológiai bizonytalanságok tisz/asára tudományos viták útján. A felszabadulás után számos új egyetemet, illetve kart hoztunk létre, közöttük a hatalmas miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki j Egyetemet, valamint a Veszprémi Vegyipari Egyetemet, s jelentékenyen fejlesztettük a meglévőket, összehasonlításul elég arra rámutatni, hogy az oktatásügyi minisztérium felügyelete alá tartozó egyetemeken a tanszékek száma az í 1938. évinek két és félszeresére nőtt, az egye-