Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-17

741 Az országgyűlés 11. ülése 1955. április 20-án, szerdán. 742 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szádeczky-Kardoss Elemér képviselőtársunké a szó. SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR: Tisztelt Országgyűlés! Tíz éves nagyszerű fejlődésünk láttán, sokak előtt felmerül a kérdés, mi a nagy politikai foidulatból fakadó legjellemzőbb különbség a régi és az új Magyarország között? Válaszként ajkunkra kívánkoznak az óriási ipari és kulturális építkezések, soha nem remélt új iparágak megszületése, termelésünk mindenirányú hatalmas fejlődése, a hazai tudomány és művészet új útjai. Mégis mindennél jellemzőbb az, hogy a magyar nép millióinak tudása sokszorozódott meg úgy, hogy ezt a fejlődést képes volt megvalósítani: növekvő tudásával pedig a további rohamos fejlődésnek is biztosítékát adja. Népünk tudásának és készségeinek növekedésével értéke és hatóereje világviszonylatban is megtöbbszöröződött, számarányához képest mintegy megsokasodott. E szakmai és ideológiai fejlődésben közvetlen hatalmas része van oktatásügyi intézményeink rendkívüli fejlődésének. Az oktatásügy mindhárom fő szektora: a népünk alapműveltségét biztosító általános iskola, a továbbfejlődését adó középiskola és az értelmiséget képező felsőoktatás különleges figyelmet érdemel népünkre, hazánkra, szocialista építésünkre való hatásában. E hatalmas anyagból elsősorban a hozzám szakmailag legközelebb állóról, a felsőoktatásról és a kapcsolatos tudományos kutatás néhány kérdéséről kívánok szólni. Ezekhez kapcsolódva azonban előzőleg észrevételt kell tennem az általános iskolai oktatás egyik kérdéséhez. Gyermekeink alapképzésében gyakran észlelhető egy hiányosság, ami néha egészen az egyetemig érezteti hatását. Ez a hiányosság a kérdések képszerű áttekintését, rögzítését illető bizonyos fokú gyakorlatlanságában nyilvánul meg. Ezen az oktatás kezdeti, általános iskolai szakaszában lehet leginkább segíteni. Kapcsolatos ez a jelenség azzal, hogy általános iskoláinkban a megfelelő szemléltető eszközökben, felszerelésekben még meglehetős hiány mutatkozik. Javaslom az országgyűlésnek az általánoshkolák költségvetésének 7 millió forinttal való felemelését az oktatói munka színvonalának általános emelésére, elsősorban az említett szemléltető eszközök és felszerelések beszerzésére. Áttérve a felsőoktatás területére, először a júniusi, illetve márciusi párthatározat végrehajtásának néhány kérdését érintem. A párthatározat tudatossá tette, hogy miután a régi világ örökségeként átlagban hihetetlenül gyengén iskolázott népünk tudásának gyors gyarapításával, óriási szakkáder szükségletünk mennyiségi kielégítése nagyjából megtörtént, az így nyert széles alapon most már lehetővé és feltétlenül szükségessé vált — a szakemberek kiképzése mennyisége fejlesztésének némi lassításával — a minőség fokozottabb javítása. Ebben a sorrendben, a mennyiségi után a minőségi fejlesztésében forradalmi fejlődésünk szükségszerű, törvénye nyilvánul meg. E sorrend szükségszerű jellegén nem változtat, hogy megvalósításában jelentkeztek zökkenők, különösen a szükségletek előzetes felmérésében. Ezeket a párt ugyancsak világosan megmutatta. A felsőoktatási minőségi fejlesztés két legfontosabb kérdése a hallgatók tudásának elmélyítése és az önálló munkára, valamint a nehézségek legyőzésére való nevelés. E két kérdést együtt egy látszólag talán apró. valójában azonban igen jellemző példán, a múlt tanévben nagyobb mértékben megindult Tudományos Diákköri munkán mérhetjük le. A diákkörök a hallgatók által tartott szakmai előadásokkal nemcsak az oktatási anyag elmélyítését és annak önálló feldolgozását szolgálják, hanem a tudományos kutatásban való elindítását is segítik. Amikor megelégedéssel kell megállapítanunk, hogy hallgatóink ezen nem egyszer szakmailag új értéket jelentő megállapításokról, a szakma számára nem közömbös új eredményekről számolnak be, ebben oktatási rendszerünknek a fordulat éve óta történt átalakulása, dialektikus szelleművé válása eredményét kell látnunk. Ilyen átalakulás például az, hogy az egykori úgynevezett természetrajzi szakokon a régi leíró adat-oktatás helyett ma rendszeresen összefüggések tanításán van a súly. így a hallgató e

gye

gy öszefüggés alakjában mindig egész sor adat ismeretének birtokába jut, azaz kevesebb fáradsággal lényegesen több és mélyebb tárgyi tudást szerez. A tudomány közvetlenül élő anyaggá válik előtte azáltal is, hogy az előadások és gyakorlatok a tudomány fejlődésében megoldatlan és aktuális kérdéseket is körvonalazzák. Minthogy pedig szocialista építésünk tényleges tudományt igényel, — vagyis a tudomány többé nem külsőleges dísz hazánkban —, ez már a kezdőt is túlnyomóan az élet követelte reális irányba tereli. Vannak azonban az önállóságra és a nehézségek legyőzésére irányuló nevelésnek más eszközei is, amelyeket eddig többnyire alig használtunk fel. Ilyen például az előadások kapcsán a tudomány nagy eredményeinek példáján annak bemutatása, hogy a tudomány nagyjai milyen nehézségek legyőzése árán jutottak felfedezéseikhez. Anélkül, hogy a nevelés lehetőségeinek ilyen, irányú példáit itt szaporítanánk, meg kell állapítanunk, hogy felsőoktatásunk nagy általánosságban eddig inkább csak oktatott, de nem érezte feladatának, hogy egyben rendszeresen neveljen is. Aktuális kérdése felsőoktatásunknak az új ösztöndíjrendszer is. Amikor fejlődésünk első állomásában mutatkozó szakemberszükségletet túlnyomóan az előző időben elnyomottak, tanulásból kizártak még megfelelő korban lévő, de rendszerint kereső, sokszor már családos százezreiből kellett sürgősen megteremteni, akkor ilyen hallgatóink szociális és előképzettségi viszonyai következtében mindenképpen támogatásra szorultak, és jelentékeny ösztöndíj, helyesebben gyakran inkább szociális segély nélkül nem is dolgozhattak volna az egyetemeken. Azóta azonban felnőttek a mi rendszerünkben tanult, jól előképzett középiskolások. Az ezekből válogatott új egyetemi hallgatóink tanulmányai-