Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-17
743 Áz országgyűlés 17. ülése 1955. április 20-án, szerdán. 744 kat szilárdabb alapon végzik. Amikor így most fokozottabb minőségi eredményekre fektetjük a súlyt, ezt a követelményt az ösztöndíjaknak, mint tényleges minőségi serkentőnek, az elért tanulmányi eredményeikkel való fokozott arányosításával lehet és kell elősegíteni. Az Ösztöndíjak összege olyan hatalmas, amilyet a felszabadulás előtt elképzelni nem lehetett: az idei 296 milliós felsőoktatási előirányzatból 90,5 millió jut ösztöndíjra. Érdemes ezzel kapcsolatban itt is röviden emlékezetbe idézni hallgatóink eredményeit, öszszevetve azokat a felszabdulás előttiekkel. Hasonlítsuk össze például a kollokviumokat: ma a hallgatók közel száz százaléka minden félévben eredményesen vizsgázik. Amikor mi, mai professzorok, hallgatók voltunk, tudományegyetemeinken a félévi kollokviumok még csak kötelezőek sem voltak és azokkal a többség meg s em próbálkozott. Hallgatóink messze túlnyomóan ma egyetemi tanulmányaikat a diploma megszerzésével, a hivatalos tanulmányi idő négy, illetve négy és fél éve alatt teljesen befejezik. Milyen ellentétben áll ez azzal a képpel, amelyet a régi évzáró ifjúsági, úgynevezett ballagások nyújtottak, a kalapokon az egyetemi diákévek számát jelző szalagokkal. A hallgatók egy jelentékeny része hosszú cilinderben jött, hogy hallgatói éveik sokaságát jelző szalag elférjen a fejükön. A régi egyetemeinken aligha lehetett megérni, még a komolyabban látogatott természettudományi szakokon azt, ami ma nem ritka jelens? g, hogy a hallgatók egész tömege hiánytalanul jelen van az előadásokon. Ez elsősorban a diák-lelkiismeretesség erősödését mutatja. Természetesen vannak a mai hallgatóinknak | s hibái, éspedig bőven. De ebben — mint emhtettem — szerepe van az oktatói karnak is, olymódon, hogy még inkább csak oktatunk, nimt egyben nevelünk is. ' A feladatok és módszerek azonban e téren is mindinkább tudatossá válnak a továbbfejlődés fontos lépéseként. , Tisztelt Országgyűlés! A felsőoktatás minőségi követelményeivel szoros összefüggésben megnövekedett az egyetemeken folyó tudományos kutatómunka jelentősége is. Magasabb fo£°n oktatni, kutatómunkára eredményesen előfeszíteni csak úgy lehet, ha maga az oktató is gyakorlott kutató. Amikor középiskolai tanárszakosokat képezünk, meg kell mutatni a tudomány tényleges állását és hazai aktuális vonathozásait. Ehhez is szükséges az oktatók közvetrf n tájékozottsága a kutatásban. Ezért van, hogy keleten és nyugaton egyaránt minden nagy e gyetemen a legmagasabbfokú oktatást végzők egyszersmind tudományos kutatók is. , Az egyetemi tanszékeken folyó kutatás námnk fokozottabb mértékben szükséges azért is, mert a Tudományos Akadémia — amelynek u gyan szocialista fejlődésünk eredményeképpen mar több mint húsz kutatóintézete van —, még távol áll a feladataihoz szükséges intézeti hálózatának teljességétől, különösen a műszaki kutatások terén. Ezért az Akadémia által meghatározott feladatokat egyetemi tanszékeken is végeznek. Az erre szánt akadémiai céltámogatás évi összege az utolsó években 9 millió forint körül mozgott. Ugyanakkor az Akadémia saját intézeteinek költségvetése több mint 50 millió forint. Hasonló nagyságú összegeket egyes szakminisztériumok is fordítanak ipari kutatási feladatokra. Kutatási rendszerünkben kétségtelenül vannak még aránytalanságok. így csaknem azonos kutatási ágakat több külön intézetben művelnek önálló és sokszor túl bonyolult adminisztrációval, néha pedig tematikai átfedésekkel is. Ez főleg arra vezethető vissza, hogy az eredmények központi dokumentációját még nem oldottuk meg hazánkban. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kutatás rovata alatt számos olyan kiadás is szerepel, ami a valóságban nem tudományos kutatás, hanem szorosabb értelemben vett hivatali munka, például a vízjelző- és a meteorológiai szolgálat, valamint egyes kartográfiai munkák. Azt is meg kell említeni, hogy a kutatásra fordított összegek egyszerűen kiadásként szerepelnek, viszont a kutatások által eredi nyezett haszon az egyes vállalatok mérlegében jelentkezik. Sokan beszélnek a tudományos kutatás túlméretezéséről még ma is, a felszabadulás előtti időkből ittragadt olyanféle helytelen elképzelések alapján, hogy kis országban elégséges, ha a kutatás a napi szükségletek megoldására, sőt esetleg csak a meglévő módszerek alkalmazására terjed ki, hiszen a tudomány törvényei mindenütt érvényesek és könyvek, folyóiratok, tapasztalatcsere útján átvehetők a nagyobb országoktól. Nem felesleges hangsúlyozni, mennyire téves, sőt veszélyes az ilyen elképzelés. A tudomány általános, mindenütt érvényes törvényei csak keretek, amelyeken belül a természet végtelen változatossága érvényesül a tényezők sokféleségével. Rendszerint éppen e melléktényezők befolyásolják lényegesen a minőségi ipari fejlesztés lehetőségeit. Mi péld§ul nem vehetünk át teljes hatásfokkal számos külföldi szénfeldolgozási módszert, de még tudományos minősítő eljárást sem, mert hazai kőszeneink sok sajátsága a legközelebbi országok kőszénfajtáitól is különbözik. Kétségtelen, hogy egyes kutatóink a vonatkozó módszertani kérdésekben elmerülve, akkor is ezeket helyezik előtérbe, amikor a kutatás »k közvetlen gyakorlati eredményeit kellene tisztázni az ipari szakemberekkel. Részben innen eiedően érzik az ipari szakemberek sokszor úgy. hogy a magyar ipari kutatás nem szolgálja kellőképpen a gyakorlatot. Emellett azonban kétségtelenül jelentkezik is még mindig a hazai ipari kutatásban bizonyos elszakadottság az élettől, többek közt abban, hogy a kutatásokkal kidolgozott eljárások átvitele a gyakorlatban nem mindig történik meg, éspedig részben azért, mert az' eljárás gyakorlatilag még nem kielégítő, részben pedig, mert egyes iparágak félnek az újítás bevezetésétől. így abkult ki egy ellenkező nézet is, amely szerint ma inkább iparunk az, amely nem képes magáévá tenni mindazt, amit a hazai kutatás nyújtott. Előrelépés már, hogy e kérdést pontosabban felismertük és tuda-
