Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-12
518 Az országgyűlés 12. ülése 1954. évi szeptember hó 21-én, kedden. 514 mint a munkásosztálynak egyszerű íia, részt vehetek itt ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál, s önkénytelenül is vissza kell, hogy gondoljak arra az időre, amikor ebben a házban, az urak parlamentjében, arról szónokoltak, hogy vájjon érett-e a magyar nép a választójogra. Azóta bebizonyult, hogy nemcsak a választójogra érett ez a nép, hanem arra is érett, hogy jaját ügyét ve/esse. Bebizonyította, hogy tud érni a Szovjetur lótól kapott szabadsággal és pártunk vezetésével eddig soha nem látott alkotásokat és eredményeket hozott létre. A nagykátai járásban a párt- és kormányhatározat óta örvendetes javulás mutatkozik a termelési Kedvben, Parasztjaink fejlődnek. A tanácsban is megmutatkozik, hogy érdeklődnek az ügyek iránt és figyelemmel kísérik a Népfrontalakulás minden mozzanatát. De azt hiszem, hiba voma, na nem mutatnék rá itt arra is, ami a n.ultban volt és gátolja azt, hogy a Népírontpoiitika még szélesebb alapokon érvényesüljön és a tanácsdemokrácia egész valójában mutatkozzék meg. Képviselői munkám közben sokszor, több községben, olyan parasztemberekkel beszélgetve, akikről tidtam, hogy öntevékenyen részt szoktak venni a közügyekben, az utóbúi időkben, még az 195ß júniusi határozat előtt, de ma is azt tapasztalom, hogy nem azt adják, amit tudnának és szeretnének adni. Ennek az oka mindig abban mutatkozik, hogy úgy érzik, kezdeményezéseiket, gondolataikat, javaslataikat némelykor elfogadják ugyar, de akkor jön az a nagy takaró, hogy "nincs keret« és ezzel a dolgokat sokszor el szoktáx intézui. Meg kell látnunk, hogy bántóan hat parasztjaink önérzetére, ha a túlzott központosítás a legkisebb dolgokban is szinte gyámkodik felettük. Talán kicsinek látszó dolog, de el kell itt mondanom, hogy Lőrinckáta községben az upaállatok már ott álltak, hogy nem volt takarmány részükre, a község kasszájában pedig nem volt pénz. Az egyik tanácstag kölcsönadott, mivel mégsem nagyhatták éhezni az állatokat. Ê3 mi történt? Abból a pénzből adta a kölcsönt, ami léire volt neki téve, mert malacokat akart venni. Egypár napra adta, de pénzét csak hónapok múlva kapta vissza. Nem is ez volt még a legnagyobb baj, hanem az, hogy a feleségének nem merte megmondani és családi tragédia lett belőle. (Derültség.) De tovább is folytathatnám. A nagykátai járás külöriDÖző községeiben kisebb-nagyobb tatarozásokat végeztek iskolákban és más helyeken. Az erre iordítható összeg 250.000 forintot tesz ki. Kisiparosok, kisipari termelőszövetkezetek végezték a munkát. Ezek is már hetek óta várnak a pénzre, és nyilván még sokáig várhatnak rá. Vagy itt van egy másik eset. Kóka községben augusztus végére épült_Jiel a napközi otthon, amelyet már májusban fel lehetett volna építeni, ha módot adnak rá, hogy az ottani viszonyoknak megfelelően építsék fel. Ezekből a dolgokból kiindulva arra szeretnék rámutatni, hogy mennyire örvendetes a tor vényjavaslatnak az a része, amely módot és lehetőséget ad arra, hogy a községek maguk intézzek ügyeiket. Ügy érzem, helyes lexine és tanácso! is mernék már adni a miniszteri felsőbb szerveknek, hogy már most gondolkozzanak azon. hogy lemenj ének tanulmányútra. Egészen bizonyom vagyok henne, hogy ez lesz az az alap, amelyen falun a szélesebb Hazafias Népfront fel fog épülni. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy sok felsőbb szerv vezetője lemehet majd tanulni, hogyan kell észszerűen tervezni, takarékosan gazdálkodni és bürokráciamentesen intézni az ügyeket. (Taps.) Saját tapasztalatomból tudom, hogy parasztságunk rendkívül nagyra értékeli és örül, büszke rá, hogy országunkban milyen nagyobb alkotásokat létesítettünk. De ahogyan az ember beszélget velük, mégis úgy érzi, hogy talán arra is több pénznek kellene jutni, ami őket közvetlenül érinti. En nem osztozom azoknak a képviselőtársaimnak a véleményében, akik itt esetleg azt mondják, hogy túlzott igényeket támasztanak. Tapasztalatból tudom, hogy a mi népünk ismeri az ország teherbíró képességét és ahol esetleg még nem ismeri, a mi képviselői feladatunk is, hogy megmutassuk, mik a lehetőségek. De amikor valamit már megígértünk és hosszabb ideig ígértük, be is van tervezve, akkor rendkívül rossz hatása van annak, ha nem valósítjuk meg. Egy esetet kell elmondanom. Nagykátának a múltban nem volt gimnáziuma, sem Nagykáta, sem a környék gyermekei nem járhattak gimnáziumba. A múltban nem volt olyan képviselőválasztás, ahol ne ígérték volna meg, persze nem lett belőle semmi. 1950-ben ígéret nélkül kapott Nagykáta gimnáziumot, de szüksége mutatkozott annak, hogy kibővítsék. 1952-re betervezték azzal, hogy 1953-ban megkezdik és 1954-re befejezik. 1953-ban hozzá akartak fogni az építéshez, de kiderült, hogy hopp — a terv rossz! Mire az új terv elkészült, kiderült, hogy az építésügyi minisztérium nem tud kapacitást biztosítani. Mire meglett a kapacitás, akkor meg nem volt már pénz rá. Azt hiszem, ez nem éppen a legjobb példamutatás a minisztériumok részéről arra, hogyan kell a szót megtartani, hogyan kell észszerűen gazdálkodni. Véleményem szerint a most megalkotandó törvény akkor fogja gyorsan éreztetni hatását mind az élet apró problémáiban, mind hazánk jövője szempontjából, ha mi képviselői munkánkban is jobb példát mutatunk. A törvényjavaslat erősen kidomborítja, hogy a tanácstagokon menynyi múlik, milyen fontos, hogy jó munkát végezzenek. Azt hiszem ; « rajtunk is múlik, hogy jobb példát mutassunk, hogyan kell népünkért harcolni, hogyan kell bebizonyítani, hogy nincs szebb és szentebb dolog, mint a nép ügyét szolgálni. Ha mi ezt jól végezzük, akkor az a hiba is megszűnik, ami ma még egyik-másik helyen megmutatkozik, hogy amikor hivatali emberek lemennek valahova, úgy érzik, hogy mivel hivataluk van, igazuk is van, és nem támaszkodnak eléggé a nép tanácsaira, javaslataira. Minthogy ez a törvényjavaslat minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a nép akarata kifejezésre jusson és mivel a mi államunk alapja a munkás-paraszt szövetség, amely a nép akaratát juttatja kifejezésre, ezt a törvény javaslatot örömmel elfogadom. (Taps.)
