Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-12

487 Az országgyűlés 12. ülése 1954. évi szeptember hó 21-én, kedden. 488 hézségeket legyűrjük. A mi gazdaságunk erős, egészséges; nagyszerű munkásosztályunk, kiváló parasztságunk, munkaszerető értelmiségünk van. Az előttünk álló nagy történelmi feladatok megoldását, az új szakasz gazdasági és politikai célkitűzéséért népünk harcát irányítja a magyar dolgozó nép, a magyar munkásosztály harcokban megedzett pártja, a Magyar Dolgozók Pártja, amely az elmúlt évtized alatt bebizonyította} hogy népi demokratikus rendszerünk építésében nemcsak harcolni, de kormányozni is tud. Most ezzel az új törvényjavaslattal, amelyet elfogadunk, tovább fog erősödni a párt, a kormány, a nép egysége, amely alapja, fundamentuma további fejlődésünknek. Az új tanácstörvényt, aniely továbberősíti hazánkban a dolgozó nép hatalmát, pártom és a magam nevében elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik Beresztóczy Miklós képviselőtársunk. BERESZTÓCZY MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Amikor a tanácsokra vonatkozó törvényjavaslatról szólok, arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy miképpen gondolkodunk mi. katolikus papok és hívek a tanácsokról. Annak a világnézetnek felfogása szériát, tynek papi ruháját öntudattal viselem és amelynek viselésében megnyilvánuló hitvallásomért népi demokráciánkban még soha senkitől gátlás, vagy bántás nem ért, — az én hivő világnézetem szerint minden hatalom az Istentől van azért, hogy az emberek földi sorsát mindig tökéletesebbé, emberhez méltóbbá rendezze be és fejleszteni segítse. S amikor Alkotmányunk szavaival mi, hivő katolikusok: papok is, hívek is valljuk, hogy államunkban minden hatalom a dolgozó népé, népünk iránti becsülésünket és szeretetünket emeljük vallási felfogásunk fényében soha nem vallott magasra és hittel hirdetjük, hogy népünk hatalmának gyakorlásában természetfeletti kegyelmek birtokosa. És ha ez a tanítás erős volt ahhoz, hogy meghajtsa fejünket az előtt a hatalom előtt, amelyet az Isten kegyelméből uralkodó királyoknak neveztek — még ha népünk jó sorsának ellenére, ellenségként gyakorolták is hatalmukat — menynyivel nagyobb öntudatot ad számunkra a hűséges szolgálathoz, amikor az isten kegyelmét szebb jövője építésére használó és hatalmát így gyakorló nép,, a mi népünk, saját sorsát kezébe véve alkot és épít magának itt a földön egy boldogabb, szebb és igazabb világot. (Taps.) A tanácsokban, az államhatalom e demokratikus szerveiben ennek a szinte felmagasztosult hatalomnak kifejezőit és gyakorlóit látjuk és becsüljük. De ugyanekkor tudjuk és érezzük, hogy ez a hatalom a miénk, mindnyájunké is. A magyar népé, amelynek soraiba a hivők milliói mellett mi, papok is tartozunk. A magyar népé, amelynek szolgálatára szenteltük mi is életünket és hivatásunkat. A magyar népé, amely magáénak vall és ismer mindnyájunkat, akik becsületes és békés szándékkal eltelve komolyan dolgozunk az ország javára és népünk üdvére. A tanácsokban, mint népünk, mindnyájunk hatalmának kifejezőjében és gyakorlójában nem ellenséges szervet, nem egy tőlünk idegen társulást és jószándékaink elgáncsolóját látjuk, hanem a mi akaratunkból, a mi törekvéseinkből, a mi építő munkánkból is forrásozó, nagy elszánásokat és célkitűzéseket irányító, tervein végrehajtásán serénykedő és a nehézségeket elh enger lő akarat hordozóit. A tanács mi is vagyunk választásunk, ellenőrzésünk, engedelmességünk és hasznos kritikánk által Es itt hadd pendítsem meg, hogy a törvénytervezethez való hozzászólások között örömmel olvastam annak sürgetését, hogy a helyi tanácsok necsak feladatok, kötelességek, néha súlyos feladatok és kemény kötelességek kiszabói, ellenőrei, ostorosai és ebben a szerepükben az életnek inkább árnyas oldalán hujjantó szerve* legyenek, hanem el tudják intézni saját hatáskörükben a kedvező, megnyugvást és örömet szerző ügyek jórészét is, mint amilyen valamely helyi döntés felülvizsgálata a sérelmező panaszra, a helyszíni ismeretek közvetlen felhasználásával orvosolható fellebbezések, stb. A járási tanács, ahonnan eddig az első ilyen jó is származhatott, legtöbbször 20—30, néha 50 kilométer távolságra járható csak meg és ha joggal örvendezhettünk annak a törekvésnek, hogy a helyi tanácsok vezetői és funkcionáriusai a helyi problémákon nőtt helybeliek legyenek, bizalmunk is szívesebben hajlik ezek felé, mint az aprócseprő helyi vonatkozásokat még kevésbbé ismerő és ígv a panaszokot legtöbbször csak aktákból megítélő járási fellebbezési fórumok felé. Tudom, hogy a helyi jogorvoslatot nem lehet általánossá tenni, de ennek sok esetre lehetővé tétele és minél szélesebb körben való alkalmazása azt eredményezné, hogy helyi tanácsaink egyrészt kötelességteljesítésünk mozgató erejét, másrészt a segítés és orvoslás olajozását is feladatul kapva, az eddiginél fokozottabb mértékben lennének egyek mivelünk, életünkkel, problémáinkkal. Ezt a törvényjavaslat 65. § (2) pontjában foglalt ígérethez már mint előlegbe vett óhajt említem meg. A tanácsoknak ez a jellege a második hatalmas erkölcsi és gyakorlati érték, amely miatt a legnagyobb becsüléssel segítjük munkájukat mi, papok és hívek: hogy tudniillik a tanács egy mivelünk, egy a mi életünkkel, egy a mi problémáinkkal és egy a mi örömeinkkel. A tanácselnök nem fejünket szorító vaskalap, hanem értünk gondolkodó, józan agy. A tanács bár-^ mely funkcionáriusa nem a szovjet filmvígjáték övéitől idegen Nyihodája, hanem a helyi közösségért dolgozó kar. A tanácsnak nemcsak szava van, de esze, szíve, keze is, amelynek gondolata, szándéka és mozdulása a mi elgondolásunk, a mi jószándékunk és a mi munkalendületünk is. Ezért sürgetjük katolikus egyházi vonalon is a. tanácsokkal való legharmonikusabb, legmegértőbb és legkészségesebb együttműködést. Ha igaz az, amit vallunk és igazunk tudatában ezt öntudattal valljuk: hogy mi a nép papjai vagyunk, akkor ezzel vele jár, hogy a népet kifejező tanáccsal is együtt dolgozó papság legyen a népből sarjadt és a népért élő papok serege. Ezért például az esztergomi szemináriumban