Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-10
485 Az országgyűlés 10. ülése 1954. évi június hó 19-én, szombaton. 436 jól szolgálja. Ez a törvény már újabb alapokon lép a régi helyébe és még fejlettebb formában szolgálja a népet. Pártunk Központi Vezetősége tavaly júniusban tartott ülésén részletesen foglalkozott azokkal a hibákkal, amelyek a párt- és az állami szervek politikai, társadalmi és gazdasági munkájában mutatkoztak. Különös súllyal emelkedett ki e hibák közül a törvényesség sorozatos megsértése. Pártunk ekkor meghatározta az új szakasz politikáját. Az új szakasz politikája kiterjed társadalmi életünk minden területére, így a joggyakorlás területére is. Pártunk ezt a határozatát azért hozta, hogy ezzel még inkább megszilárdítsa a szocialista törvényességet. A szocialista törvényesség megköveteli, hogy a felek jogaikról és kötelességeikről minden tekintetben tájékozottak legyenek. A törvényesség sérelmét jelentené, ha a fél nem vehetne részt abban a perben, amelyet az ő érdekében indított meg az ügyész. Az új javaslat éppen ezért úgy rendelkezik, hogy az ügyész perindítása esetén a bíróság köteles az érdekeltet erről a körülményről értesíteni, köteles az érdekeltet a perbelépés jelentőségéről, fontosságáról tájékoztatni. Ha az érdekelt fél az ügyész mellett perbe lép, akkor ők egyenlő jogú pertársak lesznek. Ha azonban az érdekelt fél nem lép perbe, akkor a bíróság kötelessége az ügyében hozott minden határozatról értesíteni. További biztosítékot jelent a fél részére a javaslatnak az a rendelkezése, hogy ha nem is vesz részt a perben, a hozott határozatok vele szemben csak akkor emelkednek jogerőre, ha azokat vele is közölték. A polgári perrendtartás módosításáról szóló törvényjavaslat azt mutatja, hogy népi demokratikus államunk minden tekintetben szem előtt tartja az állampolgárok érdekeit és a legteljesebb mértékben igyekszik azokat az állam érdekeivel összhangba hozni. Ugyanakkor ezeknek a módosításoknak jelentős része az ügyészi szervek részére hatékony eszközt ad, hogy a bíróságok tevékenységének törvényességi felügyeletét el tudják látni. Ebből is megállapíthatjuk, hogy a törvényjavaslat jelentős lépést tesz a szocialista törvényesség megszilárdítása felé. Módosítja a javaslat a tárgyaláson való meg nem jelenés következményeit is. Ennek során a javaslat nagyobb jelentőséget tulajdonít az első tárgyaláson való meg nem jelenésnek, mint a folytatólagosan következő tárgyalások elmulasztásának. A javaslat alapján az anyagi igazság kiderítésében maguknak a feleknek is hathatósan közre kell működniök. Ehhez a közreműködéshez jelentősen hozzájárul, ha az érdekelt fél a tárgyaláson részt vesz. Ha viszont a felek már az első tárgyaláson nem jelennek meg, akkor ebből azt a következtetést kell levonni, hogy nem kívánják ügyük tárgyalását. Ilyen esetben a bíróságnak sem kell további lépéseket tennie annak érdekében, hogy a felek közötti vitát eldöntse, ílyen esetben a régebbi rendelkezésekkel szemben, a bíróság a pert megszünteti. Mivel azonban lehetnek olyan méltánylást érdemlő szempontok, amelyek indokolják, hogy a felperes az első tárgyaláson személyesen nem jelenhetett meg, ezért a javaslat úgy rendelkezik, hogy a felperes kérheti a tárgyalásnak távollétében való megtartását is. Ilyen esetben a bíróság a pert nem szünteti meg, hanem érdemben le kell tárgyalnia. A szocialista törvényesség a szocializmus felépítését szolgálja. Megfelel a dolgozók akaratának, érdekeinek, szükségleteinek és biztosítja jogaikat. A szocialista törvényesség egyformán kötelező mind az állami, mind az államigazgatási szervekre, valamint az állampolgárokra is. Ez az egyenlő kötelezettség a legszilárdabb biztosítéka a szocialista törvényesség betartásának. A szocialista állam törvénye nemcsak írott malaszt, hanem a dolgozó ember mindennapos életének szerves része. A szocialista törvényesség biztosításának döntő tényezője mindenekelőtt az, hogy az államhatalom a dolgozó nép kezében van. Ezeket a törvényeket a nép képviselőiből álló országgyűlés alkotja és tartalmuk a dolgozó nép óhaját, akaratát, jogérzékét fejezi ki. A törvényesség megszilárdítása azt a feladatot rója a törvény végrehajtóira, hogy a törvény szellemétől ne engedjenek meg semmiféle elhajlást, szerezzenek következetesen érvényt a jogoknak és kötelességeknek. Necsak azokkal szemben lépjenek fel, akik a törvény által biztosított állampolgári jogokat megsértik, hanem azokkal szemben is, akik törvényes kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Követeljék meg az állami, vagy egyéb szervektől és az egyes állampolgároktól a törvény szigorú betartását, s ugyanakkor legyenek segítségükre mindazoknak, akik az igazságszolgáltatáshoz fordulnak jogos sérelmeik orvoslása végett. A szocializmus építésében a szocialista törvényességnek ugyanolyan nagy feladatot kell betöltenie, mint amilyen nagy feladatot betölt az ipar a termelés fokozásában, a népnevelés a kultúra fejlesztésében. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tartalmazza mindazokat a feltételeket, amelyek segítségével bíróságaink érvényt tudnak szerezni pártunk és kormányunk határozataiban lefektetett elveknek, érvényt tudnak szerezni az új szakasz politikájának megfelelően a szocialista törvényesség további megszilárdításának. Bíróságaink és ügyészségeink főfeladata most az, hogy ezt a törvényadta eszközt népünk, szocialista fejlődésünk érdekében célszerűen, okosan használják fel. Tegyék lehetővé, hogy ez a törvény úgy menjen át egész népünk tudatába, mint saját törvénye, amelyet az 5 általa megválasztott törvényhozó testület alkotott. Bíróságainkat a törvények alkalmazásakor töltse el az a nemes érzés, amely eltölti a nép választott képviselőit, a dolgozó nép országgyűlését most, amikor ezt a törvényjavaslatot megszavazza. Igazságügyi szerveink ezzel a törvénnyel igen hasznos eszközt kapnak nehéz munkájukhoz. Ennek a hasznos eszköznek felhasználásával is szerezzenek megbecsülést a magyar igazságszolgáltatásnak, szerezzenek tekintélyt népi demokratikus államunk törvényeinek. Mivel a törvényjavaslat népi demokráciánk további fejlődését szolgálja, ezért a magam és pártom nevében elfogadom és elfogadásra javaslom. (Taps.)