Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-9
345 Az országgyűlés 9. ülése 1954. megállapítását. Mindez nemcsak bizonytalanná teszi a munkát, hanem növeli a begyűjtés költségeit is. A begyűjtési minisztérium feladata, hogy ezeken a hibákon a következő időkben javítson. Maga az a körülmény, hogy a többéves begyűjtési rendszer mellett most már nem kell évről évre a tervet lebontani, legfeljebb területi változások esetén kell a szükséges helyesbítéseket elvégezni, módot ad a munkamódszerek, az egyéni és szervezeti hibák kijavítására. Termelőszövetkezeteink és dolgozó parasztságunk körében már az elmúlt évek során is komoly eredményeket mutatott a begyűjtési verseny. Ez a versenymozgalom lendületében és tömegében a kongresszus alatt tovább nőtt, egyre fokozódott. A verseny kiértékelése alig néhány nappal ezelőtt történt meg. Június 13-án a győztes megyék, járások, városok és községek ünnepélyes keretek között vették át a vándorzászlókat, díszokleveleket és az ezekkel járó pénzjutalmakat. A begyűjtési versenyeknek külön értéket adott az a tény, hogy a számok csalhatatlan tükrében bebizonyítást nyert: termelőszövetkezeti parasztságunk az év első öt hónapjában viszonylag sokkal több sertést adott be, mint az egyénileg dolgozó parasztok. A versenymozgalomban, a felajánlásokban és a teljesítésekben végig élen járt és ezzel is bizonyította: termelőszövetkezeteinket nem kell félteni, további erősödésüknek, virágzásuknak minden feltétele megvan. A begyűjtési apparátus feladata, hogy tovább támogassa és irányítsa a jó úton haladó és egyre szélesebb körben kibontakozó begyűjtési versenyeket. Begyűjtési szerveinknek komoly erőpróbája lesz az előttünk álló gabonacsata megszervezése. A cséplés megindulásával a begyűjtés egyik legnehezebb, legfelelősségteljesebb szakasza következik. Most kell biztosítani dolgozó népünk egészévi kenyerét. A gabonacsata sikere a cséplési ellenőrzés jó megszervezésétől, a begyűjtő vállalatok felkészülésétől és elsősorban a kötelezettségek megfelelő tudatosításától függ. Egykor jobbágy sorsban sínylődő parasztságunk kaszájával véres harcokat vívott elnyomóival szemben. Most felszabadult parasztságunk valósággá vált álmának, a szabadságnak és békének megvédéséért harcol a gabonacsatában. Bízom abban, hogy parasztságunk, helyzetét jól értékelve, teljes erővel hozzá fog járulni a begyűjtés sikeréhez. Még szélesebb tömegmozgalommá kell fejlesztenünk a begyűjtési versenyt. A költségvetés a verseny jutalmazására ebben az évben 5 millió forintot irányzott elő. Vigyázzunk arra, hogy ezt az anyagi lehetőséget helyesen használjuk fel. Vigyázzunk, hogy parasztságunknak egészséges versenyszellemét bürokratikus intézkedésekkel ne akadályozzuk. Csupán körlevelekkel, dobszóval, hangoshíradóval nem lehet versenyt szervezni. Ehhez elsősorban szívós és kitartó nevelomunka kell, amelyhez a tanácsoknak is segítséget kell nyujtaniok. Parasztságunk zöme egyre inkább érzi a dolgozó nép államának segítségét. Eddigi eredményeinket azonban tovább kell tudatosítani. Mindenegyes szövetkezeit tagnak és dolgozó parasztéul június hó 18-án, pénteken. 346 nak tisztán kell látnia: mit nyújtott és milyen lehetőséget jelent számára népi demokráciánk támogatása. Sokszor túlságosan természetesen fogadjuk az eredményeket. Magától értetődőnek találjuk, hogy a faluban ég a villany, kitűnően felszerelt iskolákban folyik a tanítás, új utak, hidak épülnek, egyre inkább, javul a közlekedés. Mindezek az eredmények a felszabadulással, a Szovjetunió segítségével váltak lehetővé. Éreznie kell termelőszövetkezeti tagságunknak a kollektív gazdálkodás előnyeit, sorsának döntő fordulatát. Látnia kell p&rasztságunknak, hogy . a párt hogyan győzte le a belső ellenségeit, hogyan védte meg a parasztság földjét és a szocializmus egyéb vívmányait. Mindenegyes dolgozó paraszttal különkülön meg kell értetni, hogy államunk csak úgy tud részére és gyermekei részére mind többet nyújtani, ha az álammal szemben fennálló kötelezettségét ő is hiánytalanul teljesíti. A begyűjtési tárca költségvetésében a vállalatok pénzgazdálkodása cím alatt 120 millió forint az előirányzat. Ez az összeg elsősorban árkiegyenlítésre, igazgatói alapra, és forgóalap feltöltésre szolgál. Ebben a legnagyobb tétellel az árkiegyenlítés szerepel. Ebből kell fedezni a szabadpiacra kerülő áruk állami felvásárlási ára és az eladási ár közötti különbözetet. Ez az összeg végeredményképpen termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztságunk bevételeit növeli és hozzájárul életszínvonala emeléséhez. Ebben az évben egyszerűbbé válik a terményfelvásárlás is. Eddig a felvásárlást részben a földművesszövetkezetek, részben a terményforgalmi vállalatok végezték. Ezentúl minden terményt a termény forgalmi vállalatok vásárolnak fel. Itt is igyekezni kell az egészséges, bürokráciamentes adminisztráció kialakítására. Beadását teljesítő parasztságunk idejét csak a legszükségesebb mértékben vegyük igénybe. Ne várakoztassuk őket, ne vonjuk el munkaerejüket és fogatukat feleslegesen a betakarítás és a növényápolás halaszthatatlan munkájától. Az év folyamán bevezetett készpénzfizetési rendszer máris sokat egyszerűsített»a beadás elszámolásán. A parasztság beadott terményeinek árát azonnal kézhez kapja. Nem kell a felvásárló telepről gyakran távoleső postahivatalt az utalvány beváltása miatt felkeresnie. Nyilván még számos lehetősége van annak, hogy a beadás adminisztrációját egyszerűbbé tegyük, ami a beadás költségeit is csökkenti, de ugyanakkor a parasztság és a termelés érdekeit is szolgálja. Még egy igen fontos szempontra szeretném felhívni a begyűjtési apparátus figyelmét. Hozzászólásom elején rámutattam arra, hogy többéves begyűjtési rendszerünk mennyire számol a gazdálkodás természetével, mennyire eleget tett parasztságunk kívánságainak. Termelőszövetkezeteinknek és parasztságunknak is módja van azonban ahhoz, hogy termelését úgy szervezze, hogy azzal saját hozamainak növelése mellett a begyűjtés munkáját és az ország jobb ellátását is segítse. Parasztságunknak úgyszólván évszázados szokása, hogy sertéseit a tél derekára hizlalja meg. Ennek a szokásnak persze megvan a magyarázata. Télen a betakarítás és a növényápolás 26*