Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-47

951 Az országgyűlés 47. ülése 1951. és szervezkedő ipari munkásságára, nemcsak a külvárosok napszámos seregeire, nemcsak az alföldi mezővárosok paraszt-szocialista földmunkásságára, hanem a 48-as vidékek kivételével a papok és úri politikusok sokat dicsért, kisparaszti és középparaszti tömegeire is érvényes volt. Azért lehetett őket pénzért, pálinkáért, vagy akár csak a jól megszervezett hecc kedvéért is — lásd. Mikszáth műveiben — .bárkire, bármilyen pártra és bármilyen úrra leszavaztatni, mert úgyis mindegy volt nekik. Nem hittek semmiben és senkiben, legfeljebb az ötforintokban és_a csapra ütött hordókban és itt-ott még abban, amit a papjuk mondott nekik, de abban sem nagyon, mert országos értelemben mindig nagyobb sikere volt a tiszakalmáni, tiszaistváni és bethlenistváni módszereknek, mint a klerikális világnézeti politikának. Nem volt hitük, nem volt pártjuk, nem volt eszméjük és természetesen nem volt nemzeti közösségi tudatuk és magyar nemzeti öntudatuk sem Akiknek volt hitük és pártjuk, a szocialistáknak, azoknak meg választójoguk, sőt emberi joguk sem volt. E kis bevezetést el kellett mondanom — bár köztudott dolgok — azért, hogy emlékeztessek min denkit, honnan, milyen kulturális mélységből jövünk, és milyen sok, nagy és nehéz munka vár még a nevelés és a kultúra kormányzati szerveire, a közoktatási és a népművelési m,i misztériumokra. Az első kérdés az elmondottak nyomán, amelyről szólni szeretnék, az irodalom és a nép viszonya é« abban közvetlenül ,az olvasás terjedése és a könvvtárkérdés. A magyar irodalom fejlődéséről, eredményeiről és hiányosságairól mint író nehezen tudnék beszélni. Ez sokkal inkább a kultúrpolitikusok és az olvasók dolga. Különben is Révai József és Horváth Márton elmondották már a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusán is, az ezévi írókongresszuson is és azóta is alkalomadtán, amit el (kellett mond ami. Mégis egy nagyon érdekes és nagyon fontos jelenségre szeretném felhívni a t. Országgyűlés és minden magyar ember figyelmét. i Tudvalévő, hogy a magyar irodalom sok okból eredően, amelyek közül elég, ha a nyelvi nehézségeket és a Habsburg bírod alomban, való elnyomott és alárendelt helyzetünket említem, egypár szinte véletlen és sajnos, nem sok becsületet hozó kivételtől eltekintve nem tudott túljutni határainkon. És ha kijutott is valami, nem mindig az igazi művészi értéket, hanem vagy az exotikumot, vagy a kozmopolita szórakoztatási célokra való használhatóságot nézték benne. A magyar irodalomnak, pedig ez az irodalom — különösen a költészet — európai értelemben is komoly érték volt, nem volt — hogy úgy mondjam — szellemi profilja, és így a magyar népnek sem volt, mert egy-egy nép szellemi arcképét elsősorban a művészete és abban is különösen az irodalom adja meg a nagyvilág számára. Első eset a magyar történelembem, hogy a magyar értékek, magyar müvek előtt kapuik nyílnak a világ minden tája felé, de különösen első eset, hogy a magyar művek előtt kapuk nyílnak Kelet felé, s még a Távol-Kelet felé is. És első eset az is, .hogy a szomszéd népekkel, amelyekkel pedig évszázados .történelmi kapcsolataink voltak, a szelORSZAGGYDLËSI ÉRTESÍTŐ évi december hó 21-én, pénteken. 952 lemi és kultúrjavak megismerése és cseréje komolyan megindult. A múltban mi is, de szomszédaink is elsősorban nyugat felé néztünk, egymás értékeit nem ismertük, vagy már csak közvetve, latin, német és francia közvetítéssel, tehát eleve elhalványítva ismertük meg. És ez az elszigeteltség meg is látszott a magyar irodalmon, A legtöbb mű, még a nagyok és értékesek is, magukon viselték az önmagunknak való beszéd és az ' önmagunknak önmagunkért való sírás nehéz terheit. Első eset a magyar irodalom és a magyar nép történetében, hogy nemcsak magunknak írunk, és ha eredetij, szépet és igazat írunk, az csakugyan el is jut elsősorban szomszédainkhoz, szövetségeseinkhez és barátainkhoz, de a világ többi haladó embereihez is. Nem kozmopolita színdarabokkal és pusztai kuriozitásokkal, hanem valóságos, igazi népi és művészi értékeimkkel léphetünk a világ elé zenében és irodalomban, de minden más művészetben is. A magyar irodalom tulajdonképpen most válik az európai és a világirodalom szerves részévé, és a magyar író most tanulja meg, hogy né csak magunknak, hanem mindenkinek írjon.. A tavaszi írókongresszuson .látszott ez meg először igazán. Valósággal felfedeztük egymást, és felfedeztek minket is. A magyar irodalomnak lehetnek s vannak is alkotási bajai és hibái, de az írókongreszszus óta ez az irodalom is egyike az európai és a világirodalmi értékeknek. Ugyanakkor — s ez volna felszólalásom lényege — meg kell vizsgálni, milyen ennek az irodalomnak a dolgozó magyar néphez, a munkásokhoz és parasztokhoz való viszonya, hogy ugyanakkor, amikor a világ már tudomásul vette és a folyton szaporodó fordításokon 'át kezdi megismerni a magyar irodalmat, meghódította-e már vagy kezdi-e meghódítani a saját népünket, illetve abban az igazi tömegeket, a munkások és parasztok százezreit. Az közismert valóság, és a népművelési minisztérium adatai, tervei és költségvetési számai azt bizonyítják, hogy itt is nagy eredmények vannak már, habár még igen messze vagyunk a céltól, a művelt, olvasó és irodalömértő néptől. Közbevetőleg megjegyzem, művelt, irodalomértő nép alatt nem azt értem, hogy mindenki regényeket olvasson, hanem legalább annyit, hogy akiben szellemi fogékonyság van, bármilyen munkán dolgozzék, és akinek hivatásánál fogva is tájékozottnak kell lennie a közösségi szellemi dolgaiban, az csakugyan el is jusson a feltétlenül szükséges kultúrszínvonalra, a mindenkor szükséges szellemi tájékozódáshoz. Népkönyvtár-hálózatunkat — mint az előadó is elmondotta — 1951-ben 1013 falusi könyvtárral bővítettük, azok kötetszámát 341.800 könyvvei növeltük. Ezzel együtt 2687-re emelkedett a falusi népkönyvtárak száma, a könyvállományuk pedig 800.000 kötetre. Az 1952. évben ennek a költségvetésnek a keretében újabb 1000 népkönyvtárral és 600 üzemi könyvtárral gazdagodik a népkönyvtári hálózat. A népkönyvtárak kötetszáma 400.000-rel, az üzemi könyvtáraké 800.000 kötettel emelkedik. De ezek csak az állami könyvtárak. A pártszerve' zetek, szakszervezeteik, üzemek, iskolák, tömegszervezetek, testületek, rendőrség, honvédség, stb. sokI ezer könyvtáráról nem kaptunk jelentést, pedig 72 I