Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-45

841 Az országgyűlés 45. ülése 1951 teni akarták. Valósággal éhhalálra ítélték az építőipari munkásságot. Emlékezetes mindenki előtt, hogy az őszi hónapok közeledtével remegve lestek az építőipari munkások, vájjon mennyit tudnak még dolgozni, hány hét van még hátra a nagy téli éhezésig és nyomorgásig. Voltak időszakok, amikor az építőipar munkásainak túlnyomó többsége hónapokon át az építőipari szezon kellős közepén is munka nélkül nyomorgott. Budapesten a szervezett építőmunkások közül 1927-ben 20.176-an dolgoztak. 1930-ban, három évvel később, a foglalkoztatott szervezett építőmunkások száma 2570-re, azaz közel egytizedére csökkent. 1930-tól kezdve évekig az építőmunkások élethalálharcot vívtak a nyomor, a munkanélküliség ellen. Tömeggyűlések százait tartották, ahol kifejezték mély elkeseredésüket a kapitalista rendszer ellen, amely a betevő falatot sem tudta számukra biztosítani. 1929-ben például a Nagybátony-Ujlaki Téglagyárban egy 12 éves és egy 14 éves gyereket tartóztattak le azon a címen, hogy a sztrájktörőket megdobálták; A két »veszedelmes összeesküvő« azt vallotta a kihallgatás során, hogy azért dobálták meg a sztrájktörőket, »mert el akarják venni a szegény ember kenyerét«. Ismeretes, hogy 1930. szeptember elsején, amikor a budapesti munkások százezrei tüntettek az éhség és nyomor ellen, a Városligetben rendőrsoi tűz dörrent és a halott Darnyik János építőmunkás zsebében összesen 2 fillért találtak. K-derült, hogy hetek óta nem dolgozott és napok óta nem evett Idáig süllyesztette, t. Országgyűlés, a kapitalizmus a magyar építőipart. Sajnos, a felszabadulás után, szemben a többi iparágakkal, az építőipar fejlődése még mindig nem indult meg, egészen 1948-ig. Az építőipari vállalatokat nem államosítottuk, és az építkezés sem indult meg, csupán apróbb-nagyobb javítási és helyreállítási munkák voltak. Az objektív nehézségek mellett még az is közrejátszott, hogy az építőipar állami vezetőszervében, a minisztériumban, az osztályellenségnek ügynöke volt a hangadó, aki nyíltan és burkoltan teljes erővel szabotálta az építőipar fejlődését. 1947. január elsején Mistéth Endre építésügyi miniszter, akit később összeesküvés miatt letartóztattak, a következőképpen nyilatkozott: »1947-ben az építkezések súlypontját a magánépítkezésekre kell átvinni. Köztudomásúvá kell válnia annak, amit mi már régóta tudunk, hogy az igazi építkezés csak a magánosok építkezési kedvének és építkezési lehetőségének előmozdításával támogatható. Ezen a téren a megkezdett utat folytatni kívánom.« A Mistéth űr által »megkezdett« útra azonban államrendőrségünk a nyilatkozat után két héttel pontot tett, letartóztatta az összeesküvőket, köztük Mistéth urat, és az azóta eltelt idők bizonyítják, hogy a magánépítkezést, a kapitalista vállalkozást, a tőkés termelés anarchiáját felváltó szocialista termelés mennyivel gyorsabb fejlődést biztosít, milyen gyors lépésekkel viszi előre építőipari technikánkat. T. Országgyűlés! Mindezeket az elmondott tényeket figyelem be véve el kell ismernünk, hogy az elmúlt három év alatt építőiparunk hihetetlen, soha nem látott fejlődést futott be. A kapitalizmusból ránk maradt kisipari jellegű primitív vállalatokból hatalmas, többezer munkással dolgozó vállalatok évi december hó 19-én, szerdán. 842 és trösztök hálózatát teremtette meg — és miközben szervezetileg kiépült, hatalmas gépparkot szerzett be, aközben nagyjában és egészében sikerült lebonyolítania mindazokat az építkezéseket, amelyekre gyorsan fejlődő népgazdaságunknak szüksége volt. Vájjon minek köszönhetjük ezt az eredményt? Véleményem szerint elsősorban annak, hogy a magyar építőiparnak nem kellett saját kísérletei és kudarcai árán megkeresni a helyes szervezeti formát, az új technikát, hanem okulhatott és tanulhatott a világ legfejlettebb építőiparától, a szovjet építőipartól. Köszönhetjük továbbá annak, hogy a Szovjetuniótól hazánkban eddig ismeretlen, hatalmas építőipari gépeket kaptunk, amelyek megsokszorozták a termelékenységet. Ennek illusztrálására csupán az árokásógépeket említem fel, amelyeknek mindegyike 60 jólképzett kubikos munkáját képes naponta elvégezni; Köszönhetjük a fejlődést továbbá annak az állandó segítségnek, amelyet a magyar építőipar a Szovjetunió képzett mérnökeitől, kiváló szakmunkásaitól, sztahanovistáitól kapott, akik az elmúlt három év alatt nálunk Magyarországon gyakorlatilag mutatták meg, mit kell tennünk az ipar fellendítésére. Ezért fordulnak, t. Országgyűlés, a magyar építőipari vezetők, műszaki dolgozók, munkások oly hálatelt szívvel a nagy Szovjetunió felé, amely országunkat nagy és kicsiny bajában egyaránt mindenkor segíti. Ugy vélem, nem szükséges hosszú számoszlopokat felsorolni annak bizonyítására, hogy építőiparunk milyen utat tett meg az elmúlt évek alatt. Elég, ha megemlítem, hogy a munkáslétszám, amelyet az építőipar ma már télen és nyáron egyaránt foglalkoztat, körülbelül nyolcszorosa annak, amelyet a felszabadulás előtt a kapitalizmus konjunktúra idején foglalkoztatott. Elég, ha megemlítem, hogy cementiparunk 1952-ben háromszorosát, téglaiparunk két és félszeresét fogja termelni a kapitalizmus alatt elért legmagasabb értéknek. Építőiparunk azonban nemcsak mennyiségileg termel többet, hanem teljesen új utakra is tért a Szovjetunió példája nyomán. A Szovjetunióban ~ hogy az építkezések gyorsaságát fokozzák — mindinkább igyekeznek gyárilag, gyárszerűen előregyártott elemekből építkezni. Mi is rátértünk erre az útra, és amig 1949-ben az előregyártott vasbetonelemek 5000 tonnát tettek ki, addig 1951-ben az előregyártott vasbetonelemek mennyisége december 31-ig el fogja érni a 175.000 tonnát, a jövő évben pedig a 280.000 tonnát. Ezek a számok, t. Országgyűlés, az egyszerű emberek számára talán sokat jelentenek, de nem eléggé kézzelfoghatók. Sokkal kézzelfoghatóbb, hogy bármerre megyünk az országban, mindenütt építkezést látunk. Házak, utak, gyárak, hidak ezreit építjük. Míg a felszabadulás előtt elszórtan . egy-egy házat építettek, míg akkoriban külön szenzáció volt, hogy az úgynevezett üjlipótvárosban néhány tucat házat építettek, addig most, főleg a vidéken nemcsak új negyedeket, hanem teljesen új városokat építünk fel. Sztálinváros, Komló, Tatabánya-Újváros, Nagybátony, Várpalota és a többi városok tízezreknek adnak új, modern lakást, és nemsokára megismerkedik az ország egy eddig ismeretlen kis falvacska nevével, Kazincbarcikával, ahol egyik leghatalmasabb ipari városunkat fogjuk felépíteni.