Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-44
•\ 729 Az országgyűlés 44. ülése 1951. évi december hó 18-án, kedden. 730 szekszualitásra és a szadizmusra irányítja, erősen fasiszta tendenciákkal. Ez az irodalom arra tanítja a gyerekeket, hogy az erőszak hősiesség, a gyilkosság pedig lelkesítő irgalom. Tíz centekért szórják, főleg az ifjú olvasók közé ezeket a szemét könyveket, amelyekben — ismét az angol folyóiratot idézem — jóformán alig van szöveg néhány vad indulatszón kívül, amelyek az erőszakot,, a gyilkosságot kísérik vagy fogadják. Nincs ezekben a könyvekben semmi, ami mulatságos lenne, amin nevetni lehetne, csak brutalitás, leütés, agyonlövés, fojtogatás, kegyetlen kínzás a tartalmuk. De ezt a tartalmat olyan méretekben terjesztik, hogy a lap cikkének statisztikája szerint minden amerikai ifjú, aki 1938-ban hat éves volt, azóta legkevesebb 18.000 képen gyönyörködhetett és tanulhatta az erőszakot, a gyilkosságot, a véres mocskot. Es még egy statisztikai adatot közöl a cikk: Kanadában — mondja — minden három fa közül, amelyet papírgyártás céljára kivágnak, egyre gyilkosságot nyomtatnak. A másik cikk a »New-York Herald Tribune« című amerikai lapban jelent meg. Egy ideggyógyász véleményét közli, amelyet egy állami vizsgálóbizottság előtt adott ugyanerről a műfajról. Szerinte ezek a könyvek, amelyek csak bűnnel foglalkoznak, megzavarják a gyerekek szekszuális fejlődését és többek között megtanítják az ifjúságot arra is, hogy rászokjék a kábítószerekre. Egy új pornografikus irodalom fejlődött ki — hangzik a vallomás — az erőszak pornográfiája, amely megnyomorítja az ifjúság lelkét, és brutálissá és érzéktelenné neveli az egész generációt A borzalom fantáziája árad ezekből a könyvekből, amelyek a »felsőbbrendű« ember terrorista magatartását dicsőítik, lényegük az erőszak, a szadizmus, a kegyetlenség, a gyilkosság, a bűn. Ez az, amire nincs szükségünk, de amiben híven tükröződik az imperializmus egész világa. Az ilyen amerikai kultúrintervenció ellen éppen olyan erővel védekezünk és fogunk védekezni, mint minden másfajta imperialista provokáció ellen. De a magyar közönségnek is bemutatjuk a nyugati haladó irodalom és művészet új alkotásait és klasszikusait. Néhány adatot szeretnék erre vonatkozóan megemlíteni. Könyvkiadóink programmján szerepelt és szerepel Shakespeare, Dickens, Cervantes, Mark Twain, Voltaire, Molière, Shelley, Maupassant, Sinclair Lewis, Jack London, T. Dreiser, Kipling, Amado, Pablo Neruda, Aragon, Andersen Nexö, Howard Fast és sok más régi és új képviselője à haladó szellemnek. Színházaink példáuí a »Tartuffe«-öt a felszabadulás óta több mint félezerszer adták elő. Molière többi darabját, Shakespeare színdarabjait szintén többszázszor, Shaw, Dumas, Balzac. Schiller, Ibsen és számos más klasszikus és mai nyugati író darabjait összesen 3605-ször adták elő színházaink a felszabadulás óta. Hasonlóképpen szerepelnek mozgóképszínházainkban is a haladó francia, olasz és más filmek. Elég az olasz »Biciklitolvajok«, »Susa« és a most programmon lévő »Botrány Klosmerlben« címíí francia filmet megemlíteni. És ugyanakkor nagy tömegeket vonzanak a különböző nyugati országokban rendezett kiállításaink. Svédországban és Brüsszelben plakátkiállításon számoltunk be a dolgozó népnek felszabadult életünk eredményeiről. Svájcban, Párizsban és Bécsben művészi fotókiállítás mutatta be új országunkat és egy megkapóan szép és érdekes gyermekrajz-kiállításon számoltunk be az angol, az osztrák, a svéd dolgozó népnek arról, hogyan látják a magyar gyerekek azt az új és nagyszerű életet, amelyet felszabadult országunkban teremtettünk. Ezek a kiállítások meggyőzően mutatják a szocializmust építő magyar nép nagyszerű eredményeit és erősítik ezzel békeharcukban az elnyomatásban élő dolgozók százezieit. Meggyőző bizonyítékait szolgáltatják ezek a kiállítások annak, hogy az egész magyar nép a békét építi, a békéért dolgozik és kész mindent áldozni a béke védelmére. Megmutatják a kapitalista országok népeinek művészeink békealkotásait. Módjukban áll összehasonlítani a mi országunk tökéletes művészi szabadságát azzal az újFasiszta rendőrterrorral, amely például Párizsban már a képkiállításokat is cenzúrázza és kitilt onnan minden festményt, amelynek témája kapcsolatban van a békeharccaí. Mi a nagy sztálini útmutatás szerint erősítjük békeharcunkat kulturális kapcsolataink fegyvereivel is. Ezeket a tanításokat sugározza felénk a Béke Világtanács idézett határozata is és Rákosi Mátyás elvtársnak a Magyar Dolgozók Pártja II Kongresszusán elmondott beszéde. A külügyminisztérium költségvetése és a költségvetésen alapuló munkája is jól szolgálja ezt a harcot, ezért a költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik? CZETT JÓZSEF jegyző: Parragi György. PARRAGI GYÖRGY: T. Országgyűlés! Amikor a külügyi tárca költségvetési vitájában felszólalásra jelentkeztem, erre a feladatra annál is inkább szívesen vállalkoztam, mivel a magyar külügyi kormányzat képviseli a nemzetközi' fórumokon a Magyar Népköztársaság kormányának szilárd, következetes békepolitikáját. Ez a békepolitika a magyar nép millióinak elszánt békeakaratát tükrözi vissza. Elmondhatjuk ezért, hogy a magyar külpolitika az 1848—49-es dicsőséges, de sajnos, rövid korszak kivételével évszázadokon keresztül nem támaszkodott olyan széles tömegbázisra, nem találkozott annyira a magyar nép millióinak együttérzésével, mint most. De egyáltalában volt-e a letűnt rendszerben magyar külpolitika? Ezt a kérdést jogosan vethetjük fel nemcsak arra az időszakra, amikor a külpolitikát a Habsburg-monarchia idején a bécsi Ballhaus-Platzon intézték, de jogos feltenni ezt a kérdést a Horthy-rendszer idejére is. Nem a magyar nép életérdekeit tartották szem előtt sem a Ballhaus-Platzon, sem a budai Vár Dísz-terén volt, úgynevezett ' magyar külügyminisztériumban. Idegenek voltak a gazdái a régi külügyminisztériumoknak. A népet lenéző, megvető arisztokraták és dzsentrik voltak a külügyi szolgálatot végző alkalmazottak. A néptől teljesen elszakadt a régi rendszerben a külpolitika. így történhetett meg, hogy a múltban a magyar nép háta mögött adták el a hazát, sokszázezer magyar ember életét a német-olasz fasisztáknak, előtte pedig a brit, az amerikai, a francia nagytőkéseknek. Ha a Horthy-