Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-43

695 Az országgyűlés 43. ülése 1951. évi december hó 17-én, hétfőn. 696 viharában is a béke nagy művének építésén kell munkálkodni. A Szovjetunió bölcs vezére a nagy mérkőzés legforróbb és legizgalmasabb perceiben, amikor zseniális stratégiája már eldöntötte a fasiszta agresszorok sorsát, de, a hadviselésnek még száz gondja és részletkérdése nyomta terhével és felelősséggel vállát, már a béke alkotásainak gigászi körvonalait alakította ki képzeletében. Mert ne gondoljuk, hogy amit azóta a Szovjetunióban teremtettek: vízműtől szerszámgépgyárig, városi parktól felhőkarcoló egyetemig, a világ leggyorsabb repülőgépétől folyamszabályozásig, annak első tervrajza a háború győzelmes befejezése után született tétova kezdeményezésként, vagy Ötletszerűen, vagy hosszas vajúdás után elszórt rajztáblákon. Nem. Mindez a legapróbb részletig már gyakorlati megvalósításra készen várta, hogy a háború diadalmas befejezésekor a sztálini vezényszó útnak indítsa a béke seregét. Mindig a békét, még akkor is, amikor a reákényszerített viaskodás fegyverei szólnak: Ez a szocializmus országának alappillére. Ezt tükrözi tehát egyebekéért küzdő nép élete és magatartása s e magatartásának tükre; költségvetése is. Fájdalom, külső erők nem teszik lehetővé, hogy a haladó, jószándékú emberiség alkotó ereiének és képességének minden szem er jet erre a legfőbb célra, a békére fordítsa. Mert a Szovjetunió részéről történt nagyjelentőségű kezdeményezések dacára, amelyek alapul szolgálhattak volna a béke megszilárdításának, a két tábor ma is szemben áll egymással. Egyik oldalon a Szovjetunióban és a példáját követő népi demokráciákban lüktető alikotó munka folyik, új városok születnek, hatalmas gyárak, egyetemek, iskolák, bölcsődék, kultúrházak épülnek, a létesítményeknek hatalmas sora, mely mind a béke szimbóluma. Az imperialista táborban ezzel ellentétben fokozdónak az agresszió előkészületei. Az Egyesült Államok monopolistái gyorsítják a fegyverkezési hajszát s erre ösztökélik egyre kíméletlenebbül a tőlük függőhelyzetbe került többi tőkés országokat is. Acheson és Eden még az ENSZ ülését is otthagyva Rómába sietnek, hogy az Atlanti Szövetség tárgyalásain tovább kovácsolják a béketábor ellen irányuló támadó terveket, sürgessék a nyugateurópai hadsereg létszámának, fegyverzetének növelését és feltámasszák újra az imperialists német hadsereget. A fegyverkezési hajsza aláássa az úgyis ingatag talajon nyugvó tőkés országok gazdasági életét. Valamennyi nyugateuirópai országban fokozódik az infláció, nagy mértékben növekszik a költségvetési hiány és a külkereskedelmi mérleg deficitje, csökken az arany- és a dollár-tartalék. A fogyasztásra szolgáló iparágak termelése összezsugorodik és ennek eredményeképpen a munkanélküliség félelmetes arányokat ölt. Az áremelkedésen kívül az adóteher is egyre súlyosabban nehezedik a dolgozókra és mivel a munkabérek nem emelkednek, katasztrofálisan zuhan a dolgozók életszínvonala. A kapitalista országokban kifejlődő gazdasági válságot a tőkés sajtó és a kapitalista hivatalos szakértők jelentései sem tudják már tovább leplezni. Hogy csak egy példát említsünk: a Marsba 11-szervezet nyugateurópai bizottsága legutóbb közzétett jelentésében beismerte, hogy a fegyverkezés nagyarányú inflációt váltott ki a nyugateurópai országokban s az Egyesült Államokban is újabb inflációs nyomással kell számolni. Azok az intézkedések pedig, amelyeket a nyugati országokban az infláció megfékezésére eddig tettek, egyáltalán nem voltak célravezetők. A fegyverkezésnek az Egyesült Államok által diktált üteme azonban nemcsak a nyugati országokban lévő dolgozó tömegek ellenállását fokozzák, hanem a tőkés rendszerben fejlő feloldhatatlan ellentmondások következtében a különböző országok ellentéteinek kiéleződésében is megnyilatkozik, így a nyugateurópai burzsoázia egy része már nyíltan Amerikát vádolja a válságos gazdasági helyzetért. A francia Combat azt írta: »Az Egyesült Allamok nem tudott mást csinálni a »Szabad Világ«ból — ezt idézőjelben mondom —, mint a nincstelenek szindikátusát«. A tőkés ellentétek a legpregnánsabban az Egyesült Államok és Anglia viszonyában; jelentkeznek. Ez nyilvánul meg többek közt az angol országgyűlés egyik utolsó ülésén, ahol a képviselők egész serege hevesen kifakadt az egyre veszedelmesebbé váló japán verseny ellen. Anglia és a többi tőkés ország számára különösen azért súlyos a japán verseny, mert a japán tőkések nem csupán a többi tőkés államban lévőknél is sokkal mélyebbre szorítják le a japán munkásság életszínvonalát és ezáltal növelik versenyképességüket, hanem azért is, mert ezt a versenyképességet még tovább fokozza az Egyesült Államok támogatása. Az angol képviselők szóvátették, hogy Amerika nem csupán finanszírozza, hanem fontos nyersanyagokkal is ellátja a japán vállalatokat. Nyilvánvaló, hogy Amerika, mint az imperialista táboron belüli legerősebb tőkés ország, legkomolyabb kapitalista versenytársának térdrekényszerítése érdekében minden eszközt, így többek közt a japán — és hozzátehetjük — a nyugatnémet verseny feltámasztását is gátlás nélkül igénybeveszi. E kiragadott példával csupán érinteni akartam a töltés ellentétek problémáját, amely szintén erősen gátolja azt, hogy az imperialista államok egységfrontja teljes mértékben megvalósulhasson. Hogy az imperialista tábor valójában mennyire távol áll az egységtől, az kitűnik többek közt a Daily Compass című amerikai lapnak az Atlanti Szövetség tanácskozásairól írott, világszerte feltűnést keltett cikkéből. Ez a lap azt írta: »Az a tény, hogy Anglia elutasította a részvételt az európai hadseregben, továbbá a franciák gyanakvása, Németország alkudozása, a Benelux-áHámok tétovázása, Norvégia és Dánia elutasító magatartása, együtt Snyder amerikai pénzügyminiszternek azzal a figyelmeztetésével, hogy Európának meg kell fizetnie a fegyverkezés óriási költségeit, egyértelmű a kudarccal, bármennyire álcázzák is.« A béketábor országai és a tőkés országok gazdasága közti különbség élesen megmutatkozik az államháztartások területén is. Közismert az az évtizedek óta tartó egyre növekedő deficit, amely csaknem valamennyi tőkés ország költségvetését jellemzi. De utalni szeretnék a. tőkés országok csillagászati számokat mutató •államadósságaira, amelyek szemléltetésére elég egyetlen számot