Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-43

693 Az országgyűlés 43. ülése 1951. évi december hó 17-én, hétfőn. 694 mert a magyar kapitalisták, a népnyúzó urak a legszegényebb rétegekkel fizettették vissza az amerikai, angol, francia nagytőkéseknek,, bankároknak az úgynevezett szanálási uzsorakölcsönt, amelyért lekötötték és magasra emelték a cukor, a só és más áruk kincstári haszonrészesedését. Tehát nemcsak a magyarországi kapitalisták, földbirtokosok, főpapok rabszolgái voltak a magyar dolgozók, hanem a külföldi kapitalistáké is. Ezt a rabszolgarendszert és ennek legkatasztrófálisabb velejáróját, kísérőjelenségét, a munkanélküliséget számolta fel győzelmesen az egész magyar dolgozó nép javára a magyar népi demokrácia. (Nagy taps.) Természetesen meg kell itt említenem, hogy a munkanélküliség csapása, amely — amint mondottam — a kapitalista társadalomban elháríthatatlan, kivédhetetlen elemi csapást jelent, nemcsak a fizikai dolgozókat sújtotta, de az értelmiségi dolgozókat is, ahogy ma is sújtja őket a nyugati kapitalista világban. A szellemi munkanélküliség közismert jelenség volt a Horthy-rendszerben. Gondoljunk csak az ADOB-diplomásokra, gondoljunk csak a szegénysorsú főiskolások, egyetemi hallgatók, a fehérgallérú proletárok elképzelhetetlen nyomorúságára. Amikor az egész magyar értelmiség a magyar nép kormányzata iránti mély hálával értesült a pénzügyminiszteri expozéból, a minisztertanács elnökének beszámolójából arról a kivételes megbecsülésről, anyagi támogatásról, amelyben az 1952. évi költségvetés az értelmiséget részesíti, tudnia kell azt is, hogy milyen szellemi páriasorban élnek a kapitalista országokban az értelmiségi dolgozók. Ez a szellemi helota-sors többféle formában is megnyilatkozik. Nem utolsósorban például abban a formában, hogy a tudósokat a halálnak, a háborúnak, az atomenergia tömeggyilkos fegyverként való felhasználásának szolgálatába kényszerítik. Amíg nálunk a magyar értelmiség a békeharc első vonalában harcol népünkkel együtt ,népünk és az emberiség békéjének biztosításáért, addig, különösen az- Egyesült Államokban a legbrutálisabb eszközökkel üldözik £ béke szellemi harcosait, amint azt Howard FasL Dubois professzor, Lilly Wächter asszony, a hollywoodi írók, a letartóztatott tizenegy kommunistapárti vezető esetei bizonyítják. A szellemi megaláztatás mellett anyagi nyomorúság is jellemzi a kapitalista országok értelmiségének helyzetét. Elég, ha a nemrég lezajlott franciaországi pedagógus-sztrájkra, az olasz állami tisztviselők sztrájkjára hivatkozom. Amíg nálunk teljesen letűnt az a korszak, amelyben gyakran idézték ezt a mondást: »Akiket az istenek gyűlölnek, azokat pedagógusoknak teszik meg!« — addig nyugaton a szellemi dolgozók életszínvonala a fizikai dolgozókéval együtt állandóan zuhan lefelé. Franciaországban például többszáz millió frankkal csökkentették a közoktatásügyi célokra tervezett kiadásokat, hogy annál jobban felduzzaszthassák az amerikai parancsra megszavazott hadikiadásokat. Jellemző, hogy Churchill kormányának is egyik legelső intézkedése az iskolai kiadásokat kurtította meg. Az Egyesült Államokban pedig úgyszólván teljesen törölték az egészségügyi kiadásokat, nem is szólva arról — ami ma már többször is elhangzott itt a Házban —, hogy milyen nevetségesen alacsonyak a kulturális célokra fordított kiadások. Amíg nálunk az orvosokat azonnal állásokba helyezik, mihelyt diplomájukat megszerzik, amikor külön tudományos pótdíjjal jutalmazzák a tudósokat, amikor intézményesen gondoskodtak a tudományos továbbképzés biztosításáról, addig a nyugati sajtóban például azt olvashatjuk, hogy a nemrég Münchenben megrendezett nyugatnémetországi orvoskongresszuson szenvedélyes hangon követelték a részvevők az orvossztrájk kimondását — amire még nem volt példa —, mert NyugatNémetországban többezer orvos van állás nélkül, amikor a betegek százezreit nem tudják orvosi segítségben részesíteni. Elmondották a kongresszuson, hogy több mint kétezer olyan orvost tartanak számon Nyugat-Németországban, akik orvosi praxis helyett újság- és fagylalteladásból kénytelenek tengetni életüket. Az értelmiség — amint mondottam — hálás a megbecsülésért a magyar népnek, a magyar kormányzatnak, k Magyar Dolgozók Pártjának és különösen őszinte hálát érez Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezére iránt, akinek számos megnyilatkozása, de különösen itt a Házban a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló előadói beszéde erőt öntött értelmiségünkbe, megteremtette a kölcsönös bizalomnak azt a légkörét, amelyben értelmiségünk új viszonyba kerülhetett a dolgozó néppel. Hálás az értelmiség Rákosi Mátyásnak különösen azért, mert sok tétovázást segített eloszlatni az értelmiségben, sok akadályt hárított el az értelmiség útjából, amelyen most már eltalált a dolgozó magyar néphez. Szándékosan nem érintettem külpolitikai kérdéseket, mert ezekről a külügyi tárca vitájában kívánok szólni. Még csak röviden az Állami Egyházügyi Hivatal rövid, de eredményes munkájáról kívánok e helyen a néphez hű, hazafias papok és keresztény hívők nevében köszönettel és elismeréssel megemékezni. Az Állami Egyházügyi Hivatal beváltotta azokat a reményeket, amelyeket a békeszerető, néphez hű papság, a demokratikus érzésű, a Magyar Népköztársaság államához rendületlenül ragaszkodó keresztény hivők hozzáfűztek. Ezzel is módot nyújtott arra, hogy az alsópapság körében a békemozgalom még jobban kiszélesedjék, az egyházak és az állam viszonyában eredményesen valósíthassák meg az egyházak és a Magyar Népköztársaság kormánya között létrejött megállapodásokat. Ugyanakkor az Állami Egyházügyi Hivatal létesítése iá egyik biztosítéka a lelkiismeretszabadság és a vallásszabadság szabad gyakorlatának, amelyet Népköztársaságunk Alkotmánya iskülönkihangsúlyoz. Ezért az államhozhíí, az ötéves terv megvalósításáért becsülettel dolgozó keresztény demokraták nevében örömmel szavazom meg az 1952. évi költségvetést. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra következik? CZËH JÓZSEF jegyző: Szekeres János. SZEKERES JÁNOS: T. Országgyűlés! A szocialista államvezetés magasabbrendű'sége abban is megnyilvánul, hogy elgondolásaival nem tapad a jelenhez, hanem messzenéző szemmel előretekintve készíti a jövőt. Nagy államférfiúi bölcseség, hogy békében nem szabad elhanyagolni a védekezés biztonságát, de mindenkor, még a háború 53*