Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-43

691 Az országgyűlés 43. ülése 1951. nak, a politikai hatalomnak a birtokába jutottak a magyar dolgozó tömegek, hanem az emberi öntudatnak, az emberi méltóságnak a birtokába is. Ez ez emberi öntudat egyik legerősebb motorja, hajtóenergiája népgazdaságunk fejlődésének, különösen a mu/ika versenyeknek, a sztahanovista mozgalmaknak. A dolgozók tudják, hogy maguknak építik ezt az országot s emberi öntudatuk íenye ragyog munkájukon, emberi magatartásukon. Az általuk elért eredmények, sikerek , jogosan növelik állandóan ezt az öntudatot. Ha a költségvetés tételeit elemezzük, könnyű j volna számokkal végigkísérni a magyar dolgozd ember életét születése pillanatától egészen a nyugalmas öregkorig. Anya- és csecsemővédeiemre a ; jövő évben kereken 93 millió forinttal többet for- I dítunk, mint ebben az évben. 54%-kai növekszik a bölcsődékben elhelyezett gyermekek száma. Bö- ! kezűén gondoskodik az állam az ipari tanulókról, éppen úgy, mint az általános iskolák, a középiskolák tanulóiról, a főiskolák és egyetemek hall- j gatóiról. Ez meglátszik a tanulók létszámának • rohamos emelkedésén. Az államnak ezt a gondoskodását közvetlenül érzik a szülők is — különösen a munkás- és pa- ) rasztszülők. Semmi sem mutatja kirívóbban a le- • vitézlett Horthy-rendszer népellenes magatartását, j' mint az a tény, hogy a háború előtt a munkás- és ü parasztszármazású tanulók létszáma a középisko- ; iákban csak 4% volt, a főiskolákon, az egyeteme-;: ken még ennél is alacsonyabb. Ma a középisko« \ Iások 65.3%-a, a főiskolásoknak pedig 58.2%-a; munkás- és pairasztszármazású. A magyar népi demokrácia tehát szélesre tárta ki az iskolák, egye-': temek kapuit, ama réteg előtt, amely hús a nép húsából, vér a inép véréből, amely az új szocialistái értelmiséget adja hazánknak. A dolgozók munkájának megbecsülését bizonyítja az új nyugdíjellátás is, amelyről részlete-; sen beszélt a pénzügyminiszter expozéja. Nem ki-» vánom ismételni mégegyszer a számokat, de el-; mondom, amit az öregkor megbecsüléséről nem-jj régen személyesen tapasztaltam a Tolna megyei; Gyönk községben. A járási tanács mintegy 90! öregember számára öregségi otthont állított fel* az ottani volt hercegi kastélyban. Alkalmam volt» személyesen meggyőződni, milyen derűsen, nyu-* godtan és jól élnek az öregek ebben az otthonban.{ Hetenként négyszer kapnak bőségesen húsételt,jj részben a saját gazdaságukból. Amikör lent jár-' tam, 12 kocát hizlaltak az öregek részére a volt' hercegi birtokon. így kísérhetném végig — t! Országgyűlés — a költségvetés adatain keresztül' kormányzatunk szociálpolitikáját, amellyel megvalósítja az imént idézett alapelvet: »Legfőbb ér-* ték az ember!« jj Ennek a szociálpolitikának van azonban egy mindennél jelentősebb, fontosabb megnyilatkozása' és erről számolt be Rákosi Mátyás, a magyar nép szeretett vezére abban az immár történelmi neve-: zetességű beszédében, amelyben bejelentette nép-, gazdaságunk egyik legnagyobb eredményét, aj jegyrendszer megszüntetését. Ebben a beszédében; , a magyar nép vezére többek között ezeket mondotta: »Nálunk nincs munkanélküliség. Ellenkezőleg! A termelés növekedésével párhuzamosan nő a munkáskereslet. Az idén például, a bérből és fizetésből élők száma havonta 21.000-rel növekeévi december hó 17-én, hétfőn. 692 dett. Ez egy évre kivetítve több mint negyedmillió új munkás alkalmazott. Ebben a számban nincsenek benne a középiskolákba, az egyetemekre, vagy az átképzős tanfolyamokra járók tízezrei. akiknek jelentékeny része néhány évvel ezelőtt mint munkakereső jelentkezett volna.« T. Országgyűlés! Azt hiszem, nem esem a túlzás hibájába, ha azt állítom, hogy a magyar népi demokrácia szociálpolitikájának, de egész népgazdasági rendszerének is legnagyobb eredményét jelentik ezek a mondatok. Amikor az árulás aljas útjára tért Tito-klikk fővárosában, Belgrádban 6.0.0.00 a munkanélküliek száma, amikor a kapitalista országokban a fegyverkezési őrület sem képes csökkenteni a munkanélküliek tartalékhadseregét, akkor nálunk nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány okoz problémát. Hogy mit jelent ez a mondat: »Nálunk nincs munkanélküliség!« — csak az tudja igazában teljesen átérezni, felfogni, aki visszaemlékezik azokra az esztendőkre, amikor az ipari munkásokat, a bányászokai, de a mezőgazdasági dolgozókat, a kubikosokat is állandóan a munkanélküliség szörnyűséges réme fenyegette, a munkanélküliségtől való félelem teljesen kiszolgáltatta őket a kapitalista és földesúri kizsákmányolóknak. Hogy milyen ijesztő méreteket öltött a régi rendszerben a munkanélküliség, erfől a legmegrendítőbben a pécsvidéki bányászok 1937. évi éhségsztrákja beszél. Abban az időben — jól emlékszem — csak heti két-három műszakot végezhettek a bányászok s ez alatt nem kerestek anynyit, hogy száraz kenyérrel jóllakhassanak ők maguk és családjuk. Az ijesztő nyomor kétségbeesése, a kizsákmányoló külföldi és hazai bányakapitalisták ellen fellázadó forradalmi elszántságuk vitte őket az éhségsztrájkba. Asszonyok és férfiak egyaránt el voltaik szánva haláltmegvető hősi elhatározásokra. Ez olyan időben történt, amikor Magyarországon a termést nem tizedelte meg az aszály, amikor olyan bőséges volt a gabonatermés, hogy a földesurak érdekében a búzát eozinálták, emberi fogyasztásra .alkalmatlanná tették. Nem az éhező bányászoknak, a nyomorgó városi és falusi munkanélkülieknek adták oda a feleslegesnek ítélt kenyeret, hanem az állatokkal etették fel. Az éhségsztrájkot folytató bányászoknak sem kenyeret adtak, hanem feleségeik közé a csendőrök sortüzet zúdítottak. így oldották meg — t. Ház — a munkanélküliség problémáját a Horthy-Magyarországon. De nemcsak a gabonával, hússal volt hasonló a helyzet, hanem más élelmiszerek, a zsír, a cukor terén is. Visszaemlékszünk még a népi írók feljegyzéseire, amelyekben leírták, hogy az alföldi iskolákban a falusi szegények gyermekei bevallották: nemcsak hogy nem ettek, de még nem is láttak soha cukrot. Hogyan történhetett ez, amikor a cukorgyárak visszadobták a cukorrépatermelő parasztok által eladásra kínált cukorrépát és csak a nagybirtokosoktól voltaik hajlandóik átvenni cukörrépaszükségletüket? Hogyan történhetett ez azon a Magyarországon, amely idehaza a szegények számára elviselhetetlenül magas összegben szabta meg a cukor árát és ugyanakkor ennek az árnak nevetséges hányadáért, kilogrammonként 11 filléres dömpingáron exportálta a magyar cukrot tengerentúlra? Azért történhetett ez meg,