Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-42

635 Az országgyűlés 42. ülése 1951. imperialista hatalmak a függő és gyarmati országok alávetettségét többek között azzal is biztosítják, hogy guzsbakötik nehéziparukat, s ilyenmódon gazdaságuk legfőbb' kulcsát a saját kezükben tartják. így volt ez Horthy Magyarországán is, amelynek félgyarmati helyzetét mi sem bizonyította jobban, mint az a körülmény, hogy nehézipara olyan lassan mozdult előre, mint a csiga, sőt néha még visszafelé is ment, mint a rák. Most egyetlen, esztendő a Horthy-idők egész évtizedeit pótolja ezen a téren. A nehéziparon {jelül is különös gondot fordítunk a gépiparnak a fejlesztésére, amely az egész népgazdaság előrehaladásának lelke, hiszen ez látja el felszereléssel az ipar minden ágát és a mezőgazdaságot is. Nehéziparunk nagy arányokban növekedett az elmúlt esztendőben. A kohó- és gépipari minisztérium alá tartozó vállaltatoknál ez év október 31-ig közel 1200 millió forintnyi beruházást eszközöltünk. Ez az összeg az év végéig jelentékenyen emelkedni fog. Ennek az évnek a termelési értéke október 31-ig 38%-kai haladja meg az elmúlt esztendő eredményeit. *Az egy főre eső termelés i pedig ez év október havában közel 12%-kai volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az új üzemek egész sorát létesítettük, máshol pedig nagy gyárainlkat új nagyméretű üzemrészekkel egészítettük ki. Ezek sorába tartozfk népgazdaságunk legnagyobb létesítményének, a Sztálin Vasműnek első részlege. Itt nagy ünnepünkön, a dicsőséges Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján kezdte meg munká' ját az öntöde, mintegy hírnökeként az épülő acélváros nagyarányú termelésének. Ezt a tényt örömmel üdvözölte egész népünk, amint nagy lelkesedéssel fogadta azt is, hogy épülő nagy békeművünket, a Dunai Vasművet népünk nagy barátjáról, a haladó emberiség vezéréről, Sztálinról neveztük el. (Hosszantartó lelkes taps.) üj nehézipari üzemek létesültek az ország számos vidékén. Ezek nem csupán termelésünk kibővítését mozdítják elő, hanem egész fejlődésünkre ösztönzően hatnak, hiszen csendes mezővárosokba, egyszerű községekbe viszik el a haladás szellemét. Kiskunfélegyházán életrehívtuk a középvasszerkezetek gyárát, Jászberényben az aprító-gépgyárat, Gyöngyösön a 'váltó- és kitérőgyárát, Hódmezővásárhelyen a mérleggyárat; Emellett nehéziparunk a felszabadulás óta bevezetett új gyártmányok egész sorát ma már tömegesen állítja elő. Éhhez elsősorban azok a nagyértékű tapasztalatok segítettek hozzá bennünket, amelyeket itt is — mint életünk minden területén — bőven bocsátott rendelkezésünkre a Szovjetunió. Ugyanekkor bizonysága ez mérnökeink, technikusaink, munkásaink alkotóképességének, és leleményességének is. Járműgyártó iparágaink — bár készárutermelésükben lemaradás mutatkozott — mégis felényivel több közlekedési eszközt bocsátottak ki kapuikon, mint 1950-ben. Az Ikarusz-művek, ,a Gse-peli Autógyár új csarnokai ma már sorozatgyártásban állítják össze a modern autóbuszokat, tehergépkocsikat és azokat a lánctalpas traktorokat, amelyeket a Szovjetunió tapasztalatai alapján mezőgazdaságunkban is jól tudunk alkalmazni; " ,•• '.. ;. . évi december 15-én, szombaton. 636 Nehézipari termelésünknek ilyen nagyméretű kiszélesedését új termelési módszerek bevezetése is elősegíti. Ezeknek a módszereknek túlnyomó többségével a szovjet mérnökök, technikusok, munkások ismertettek meg bennünket. Ilyen például a nemrégiben meghonosított gyorshengerlés, amelynek mozgalma csak most van igazán kibontakozóban. Ennek az új eljárásnak az eredményeképpen — hogy má^t ne említsek — 30%kal tudtuk felemelni máris egy olyan fontos ágazat teljesítményét, mint a dróthúzás, anélkül, hogy bárminő költségesebb beruházást valósítottunk volna meg. De ugyanakkor rá akarok mutatni arra is, hogy a termelés emelkedésében fékezően hatnak olyan jelenségek, mint a béralap túllépése, a munkafegyelem területén mutatkozó lazaságok. Ugyanígy hatnak azok a hiányosságok is, amelyek az egyes üzemek együttműködése terén jelentkeznek. Ennek szemléltetésére talán elég, ha megemlítem, hogy egy több mint 8 millió forint értékű hajót azért nem tudtunk kellő időben exportálni, mert befejezéséhez egy alig néhány forint értékű műszer még hiányzott. Az efajta hiányosságokon, amelyek bizony a népgazdaság más ágaiban is előfordulnak, feltétlenül javítanunk kell. Egészébenvéve azonban elmondhatjuk, hogy nehéziparunk dolgozói örvendetesen jó teljesítményt nyújtottak, méltónak bizonyultak a hozzájuk fűzött reményekhez, megfeleltek annak a központi helynek, amelyet ez iparág népgazdaságunkban betölt. A nehézipar természetesen nem tudta volna teljesíteni feladatát, ha nem biztosítottuk volna részere a szükséges alapanyagokat, ha nem kapott volna elég szenet, elég olajat, ércet és vegyipari termékeket, villamosenergiát. Ez nagy feladatot rótt a bánya- és energiaügyi minisztérium hatáskörébe tartozó iparágakra, hiszen az elmúlt esztendőhöz képest 26%-kai kellett* emelniök termelésüket. Az érintett vállalatok dolgozói derekas munkát végeztek. Különösen döntő volt ezen a téren à szénbányászok erőfeszítése, hiszen a szén népgazdaságunk legfontosabb nyersanyaga, az ipar kenyere, amely nem csupán kohóinkat, de — Rákosi elvtárs szavaival szólva a szó szoros értelmében egész szocialista fejlődésünket fűti. Bár a széntermeíés tervének teljesítésében az év folyamán időlegesen lemaradások jeiertkeztek, végeredményben a termelés október végéig a múlt évihez képest 15%-os emelkedést ért el. Ehhez a munkáslétszámnak mintegy 5.4 %-os emelkedésére volt szükség. Népünk, különösen ifjúságunk jól megértette e munkaterület kiemelkedő jelentőségét és a tatabányai bányászok ismeretes felhívásának nyomán 5800 új bányász csatlakozott a nagy széncsata hadseregéhez. De ez magábanvéve még nem hozta volna létre a kívánt eredményt. Ennek érdekében a bányaművelés terén új módszereket kellett alkalmaznunk, és a szovjet példák nyomán széles körben alkalmaztunk új gépeket. Ilyen módon a szénbányászat az esztendő végére jelentős részben letörlesztette azt a tartozást, amellyel évközben adósa maradt népgazdaságunknak, és bányászaink méltónak bizonyultak arra a megbecsülésre és szükségleteikkel számoló gondoskodásra, amellyel a párt, a minisztertanács és az egész magyar társadalom körülveszi őket.