Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-22

711 Az országgyűlés 22. ülése 1949, zetet és iskolahálózatot építettünk fel a mező­gazdáság szocialista fejlesztésének követelmé­nyei szerint. > Az agráregyetem mellett megszerveztük a zsámbéki Mezőgazdasági Akadémiáit., valamint az állami gazdiaiságok- a termelőszövetkezeti cso­portok és a gépállomások szükségletének meg­felelő mezőgazdasági szakembereket képző iskolatípusokat. ^Kereken 60 iskolán folyik a munkás- és szegényparaszt káderek kiképzése olyan mezőgazdasági szakemberekké, akik megtanulják a mezőgazdaság élenjáró szociia^­lista tudományát mind az agrotechnika, mind az üzemszervezés terén. Ez ia magyarázata annak, hogy a mezőgazdasági szakoktatásra fordító)^ összeg a f öldmívelésügyi tárca költ­ségvetésének legnagyobb tétele. Ki kell azonban emelnem azt, hogy ez a hatalmas összeg nemesupán az oktatási kőzvet­leni költségeit fedezi, hanem ezen felül a hall­gatóik jelentékeny része kollégiumi bentlaká­sának és családja segélyezésének költségeit is­Kikerülhetetlenül ; jelentkezik ez a szükség azért, mert iskolánkban munkás- és szegény­paraezit hallgatók tanulnak, akik számára le­hetetlen lenne nmásképpen a tanulás, mint a kollégiumi bentlakás formájában, a munká­ból via ló kimaradásuk pedig azt követeli, hogy családjuk fenntartását családi segély formájá­ban biztosítsuk. Az ötéves terv hatalmas arányú feladatai nein kisebb erőfeszítést követelnek meg a mezőgazdasági tudományos munka térén sean, mint a szakoktatás vonalán- E tléren is óriási a fejlődés az előző évi költségvetéshez képest. Míg- 1949-ben mindössze 9 millió forint szol" galt a mezőgazdasági kísérleti és kutató munka céljaira, ez évi költségvetésünk ; már nem kevesebb, mint 34 »millió forintot irányo­zott elő. 1949-ben — legalább is az év első felé­ben — még- a régi kísérleti szervezet állott fenn, és ez a szervezet képtelen volt arra. hiogv átfogja a mezőgazdaság fejlesztése kapcsán jelentkező tudományos és kutató feladlatiok számottevő részét. Ezért az egész szervezetet át kellett szerveznünk, és ennek érdekében megteremtettük a Mezőgazdasági Tudományos Központot, t a mely számos központi kutatóinté­zetbe. • vidéki kísérleti telepeken és kísérleti gazdiaságokban indítottá meg a nagyarányú és tervszerű kutató munkát. s Az 1950-ee költségvetési évben a földmíve­lésügyi minisztériumniíik azt a feladatot ^ kell elvégeznie, hogy teljesen kiépítse az új kísérleti és kutató intézetek és gazdaiságiok hálózatát s e szervezet keretei közöt- termelési áganként megindítsa, illetve nagyobb arányokban tovább­vigye az ötéves tervben kitűzött nagyarányú feladtok megoldásának munkáját. Ez a ma­gyarázata, és indoka az előirányzat nagyarányú költség ve tésd em elkedésének. A mezőgazdasági kísérleti és kutató mun­káival kapcsolatban külön ki kell emelnem a uövénynemesítés munkáját. A legsürgősebb feladat alacsony termésátlagaink ' emelése érdekében növénytermelésünk ellátása neme­sített vetőmaggal, s , e tekintetben már r az eddigi kezdetlegesebb munka nyomán is néhány komoly eredménnyel dicsekedhetünk. Sikerrel járt ,az édes csillagfürt kinemesítése és ma már lehetővé vált; nagyarányú elszaporítása is. Ered­ményesten halad előre olyan új kultúrák meg­honosítása, mint a gyapot és a kokszagiz ter­melése. De kitűnő eredményt értünk el több más területen is, mint péhMul a konzervcélokrtà évi december hő 19-én, hétfőn 712 , r kiválóan alkaimlais pariadiesomfajták ki ! térmesB­tésében, valamíint a magas olaj tartalmú, ; egy­tányérú és a talajt kíméHő nárpraforgófajták ki­termelésében. Szoroeian csatlakozik a tudiolmányois munká­hoz a mezőgazdasági irodalom és a kiadványok fejlesztése. A felszaibadulás ótia szin'te szünetelt a mezőgazdasági sztakirodalom kiadása. Alig jelent meg munka az élenjáró szovjet mezőigiaz­daság hatalmáig irodalmából, hazai szakembe­reink pedig még nem vállalkoztak haladó szel­lemű mezőgazdasági szakmunkák írására. E te­kintetben teljesen új feladatokat kellett kitűznünk és ezek elvégzését kell aa ö'téves tervben biztp­sítjauunik. Költségvetésünk kéltmillió forintot irányoz elő a Mezőgazdasági Dokumentációs Központ szükiségletedre. annak érdekében, hogy ez a szerv gondoskodjék az élenjáró szovjet mezőgazdasági irodalom legfontosabb .munkái­naik ismertetéséről és fordításáról. Ezenkívül többmillió forintot irányoz elő a költségvetés szakkönyvek kiadására és beszerzésére. A szocialista gazdálkodás elveinek megfele­lően természetesen nem a minisztérium foglal­kozik a könyvek kiadásával és azok forga­lombahozatalával. Ez a népművelési miniszté­rium irányítása alatt dolgozó könyvkiadó vál­lalatok feladata. A földmíveáesügyi minirfé­rium feladata azonban az, hogy a mezőgiazic'la­ság fejlesztéséhez szükséges irodalmi anyáig fel­kutatásáról, kiválasztásáról, fordításáról és ki­adásra vfaló előkészítéséről gondoskodjék. Ugyancsak a f öldmívelésügyi minisztérium feladata az is, hogy a közreműködésével meg­jelenő új mezőgazdiasági s z aJkirodalom kiadvá­nyai, mint elengedhetetlenül szükséges 'termelő eszközök, ezer- és ezerszámra, kerüljenek az állami gazdaságok, a gépállomások, a termelő­szövetkezetek dolgozóinak kezébe, valamint minc'lazok kezébe, akik a földmívelésüg-yi tárca igazgatási területén dolgoztalak. Végül arról .is a földmívelésügyi minisztériumnak kell goudos­kodnia. hogy az .új mezőgazdásági irodalom termékei oktatási intézményeink rendelkezésére álljanak. Teljes egészében magamévá teszem Kis« Elemér képviselőtársamnak azt a megállapítá­sát, hogy a minisztérium feladata gondoskodni arról, is, hogy ez az irodalomja dolgozó paraszt­ság minél szélesebb körei számára ig a lehetlo legnagyobb szambán rendelkezésére álljon. Ez a munka valóban mes á kezdeténél tart és elt'ekintetben komoly mulasztások terhelnek ben­nünket. (16.30.) Nem gondolhatunk szégyenke­zés nélkül arra, hogy az élenjáró szovjet mező­gazi'iasági irodalomból mindezideig egyétlein nagyobb munka sem jelent meg magyar fordí­tásban. Legfőbb ideje, hogy pótoljuk a mulasz­tásokat és megtegyük Ja: szükséges előkészülete^ ket arra, hogy az 1950-es költségvetésije vb en az ó'l en járó »zoyjelt 1 mezőgazdasági tudomány több­fizáz kiadványa kerüljön a mezőgazdasági dol j gozók kezébe. Az első kiadványok ezen a kará­csonyon fognak megjelenni. (Ttt-psj A növénytermelés terén döntő feladatunk, hogy a termésátlagokat a mai alacsony szint* ről magasabb színre emeljük. Ezt szolgálja a szakoktatás fejlesztése is, de különösen a nő­vén ynemeisítés munkája. Emellett azonban legfőbb teendőnk a fejlettebb agrotecniikai módszerek kidolgozása és általánoö alkalma­zása. Ez a közponiri feladata a minisztérium növénvtermelésii munkájának, és ezen belül is különös gondot fordítunk a Szovjetunióban alkalmazott füves vetésforgó bevezetésének előkészítésére. ..

Next

/
Thumbnails
Contents