Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-21

583 Az országgyűlés 21, ülése 19Í9. évi december hó 16-án, pénteken. 584 a teamelékenyiséjg fokozását, a selejt csökiken­téséit és az önköltség leszorítását. Minthogy a mi államiunk a dolgoziók állama, amelynek minden igyekezete az, bogy a dolgozókat minél gyorsabban, minél kedve­zőbb munkafeltételekhez juttassa, ezért mind­ezeket a feladatokat úgy kell megoldani, hogy ezek gépesítés útján, minél kevesebb fiziíkai erő igénybevételével legyenek megoldhatók. A imagyiai* nehézipar gyors fejlődlése alap­vető érdeke egész nemzetgazdaságunknak- A fejlett (nehézipar megszünteti a mezőgazdájáig elmaradottságát, továbbfejleszti a könnyű­ipart, a külkereskedelmeit, a közlekedést és amit első helyen is mondhattunk vofloa, a honvédséget. Minél szilárdabb talajom áll nehéziparunk, annál gyorsabb ütemtbem tudjuk végrehajtani vámosi és falusi programmunkat. Minél ere­sebb nehéziparunk, annál szilárdabbá tudjuk te uni egész gazdasági életünket, és annál ütő­képesebbé tudjuk tenni az imperialisták ellen nemizelt'i létünk védelmezőjét: a honvédséget. Márpedig most, amikor maroknyi impe­rialista kisebbség a maiga világhódító. é s népe­ket leigiálzó tervei érdekében egy új viliághábo­rúra készül, igen nagy jelentősége van annak, hogy a mi néphadiseregünlk: minél nagyobb erő­vel vehessen részt a Szovjetunió vezette béke­tábor megerősítésében. Mindez, amit eddig elmondottam, azt mur taJüja, hogy á magyar nehézipar Pártunk és an­nak irányítása nyomán a szakszervezetek se­gítségével az elkövetkezendő években igen n^gt feladatok előtt áll, és ezért teljesítőképességét igen naag-as színvonalra kell felemelnie­Ezeket a nagy feladatokat szolgálják a ne­hézipari miniisatérium költségvetésében sze­replő összegek. T. f Országgyűlés! Miután nehéziparunk megerősítése előfeltétele a könnyűipar, a mező­gazdasági vasút, a külforgialom. általában egésiz gazdasága életünk fejlődésének _és mi­után a nehézipar egyik legfontosabb bázisa ha­zánkban a szocialiamíus felépítésének, a Szov­jetunió oldalaim a béke védelmét szolgáló nép­hadseregünk megerősítésének és egész dolgozó népünk boldogulásának, ezért az összes magyar dolgozók, élükön a szakszervezetek munkás­ságával, a szakszervezetekkel. Pártunk politi­kájának megfelelően, örömmel támogatják a nehézipari miniszitériumot ebben a nagy mun­kában­Mindezek alapján kérem a t. Ország­gyűlést, hölgy a nehézipari minisztérium költ­ségvetését általánosságban és részleteiben is, változtatás nélkül, fogadja el. (Lelkes, napi/ taps.) ELNÖK: Szólásra következik? SZABÓ PIROSKA jegyző: Vigh Pál! ELNÖK: A képviselő urat illeti a szó. VIGH PÄL: T- Országgyűlés! A magyar dolgozó nép a szocializmushoz vezető út egyik jelenítő s állomásához érkezett el. Az ország­gyűlés éppen a .napokban iktatta törvénybe a Gero Ernő állaimmiiniiszter elvtárs által be­nyújtott, ötéves népgazdasági tervünket. A ma­gyar dolgozók határtalan lelkesedéssel fogad­ták a Magyar Dolgozók Pártja által kidollgo­zOtt ötéves tervet, mert ez a terv. amely a ma­gyar dolgozó nép terve, a magyar dolgozó nép jólétét, boldoigulását és boldogságát jelenti. Nem kétséges, hogy a magyar dolgozók maradékitaianul meg is valósítják ezt a tervet, úgy, ahogy meigyalósítoirtak a hároméves ter­vet nem három, hanem két év ós négy hónap alatt. A magyar dolgozó nép maradéktalanul meg-valósítja első ötéves tervünket is- Eleget tesz és tud tenni hatalmas feladatainak, mert mellette érzi a dicsőséges Szovjetunió segít­ségét. Mellette érzi a hatalmas Szovjetuniót és a világ haladó emberiségének vezérét, a ma­gyar nép nagy barátját, Sztálin elvtársat (Hosszantartó, nagy taps-), akinek köszönhet­jük felemelkedésünket, szabadságunkat és bol­dogulásunkat. Maradéktalanul megvalósítjuk hatalmas faliad ataimkat, mert irányit, segít bennünket a Párt és Pártunknak s az egész magyar nép­nek Szeretett vezére. Eákoei Mátyás'. (Lelkes, nacfy taps.) Ez tette ^ehetővé, hogy hazánkat a Marshall-kölcsön nélkül — amely hazánk és né­pünk függetlenségének sárbatiprását jelentette volna, — felépítettük a Szovjetunió segítségé-, vei. és ma készen állhatunk új, nagyobb fel­adatok megoldására. líároinéve*.; tervünk határidő előtti meg­valósításával 1 leraktuk alapjait első Ötéves nép­gazdasági tervünk teljesítésének, amelynek során 50-9 milliárd forint beruházással iparunk és mezőgazdaságunk woha nem látott mértékű fejlesztésével olyan jólétet teremtünk ebben az orszáígban, amelyben magyar dolgozóknak része eddig még nem volt. Űj ipari eeraitrumok keletkeznek ötéves tervünk keretében, hatal­mas elektromos és gépipari üzemek, összesen mintegy 250 új ipari üzem létesül. Mindezek­hez gépekre van szükség, és ezeknek nagy ré­szét a magyar dolgozók fogják előállítani­Éppen ezért, hogy feladataiinkat könnyeb­ben megoldjuk, helyes az. hogy az iparügyi minisztériumot kettéválasztottuk» nehéz- és könnyűipari minisztériumra. Feladataink így áttekinthetőbbek lesiznek és ezizal könnyebbé vált a vezetés, az irányítás. Szükséges volt ez azért, mert a szocializmus építése nem mehet végbe a termelő erők nagyarányú fejlesztése nélkül. A termelő erők fejlesztése pedig meg­kívánja a nehézipar erősítését, mert csak így Uidjuk biztosítani a falu szocialista fejllődé­sét is. De biztosítjuk fejlődésünket azfzal is, hogy üzemeinkben' a műszaki vezetés nagy részét már átszerveztük a. szocializmus köveíelímé­nyeinek megfelelően, és állandóan tovább töké­letesítjük az üzemek műszaki vezetését. Most már elmondhatjuk, hogy nemcsak a vállalatok élén vannak megfelelő # munkáskáderek, hanem a felső vezetés szerveiben is tömegesen vesz­nek részt népgazdasiágunkí különösen a nehéz­ipar irányításában. Elninek eredménye az, hogy államosított nehéziparunk nyereségbefizeltése az év végtére eléri a 775 millió forintot. Nehéz­ipara memaeti vállalataink dolgozóinak lét­száma ebben az évben több mint 36.000 _ rel emel­kedett. Lényegében ezzel felszámoltuk a munkanélküliséget­Igen komoly haladást értünk el az 1950­es évben az iparostanulók nevelésénél is. Tanuló­iskoláink nagy része üzemekhez kapcsolódva fog működni, és így közvetlen összeköttetésben lesz a nagyüzemi termeléssel. így például a Harustyák elvtárs álltai is említett Kilián György öntő ipari iskola, melynek fejlesztésére közel 11 millió forintot fordítunk- (10.30) Erre különösen azért van szükségünk, mert az öntő­szakmunkások utánpótlásáról és fejlesztéséről sürgősen gondosikodui kel. hogy a minőségi színvonal emelését is biztosítjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents