Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-92
123 Az országgyűlés 92. ülése 1948. káros, ha ezzel a kérdéssel itt őszinte nyíltsággal foglalkozunk. (Halljuk! a néppárton.) Nánási t. képviselőtársam is próbált a egy bizonyos nyíltsággal nézni ezt a kérdést, ezzel a nyíltsággal szeretném én viszont ennek ,a kérdésinek a másik oldalát megvilágítani. T. Ház! Szokjunk le arról, bogy mindenkiből pártembert akarjunk csinálni és a pozíciók elfoglalása — most nem a politikai pozíciók elfoglalására gondolok — pártszempontok szerint igazodjék. Ez vezet tudniillik arrabogy hihetetlen sok fejbólintó Jánossal, még több opportunistával! találkozunk (Ügy van! Ügy van! az ellenzéken.) a magyar élet minden rétegében, akik — higyjók el nekem — sokkal veszedelmesebbek, mint azok* akik be* csületes őszinteséggel megvallják a maguk meggyőződését. (Ügy van! Ügy van! az ettenzéken-) Végül legyünk már egyszer ebben a kérdésben világosak. Én nem ma, hanem már akkor is mélységesen sokra becsültem a. Rákosi Mátyásokat, amikor bilincsre fűzve Törekyvel széniben is meg merték mondani a maguk igazát és meggyőződését. Ezek azok, aikik méltók az ország vezetésére és méltók a népek vezetéséire: akikben meggyőződés van. De ne kívánjuk, hogy mindenkinek egyféle meggyőződése legyen, legalábbis ne kívánjuk a nem politizáló embertől. Ne kívánjuk azt egyszerű tisztviselőktől, ne kívánjuk az egyszerű szakemb erek tol, ne kívánjuk az egyszerű orvostól vagy mérnőktől, hogy mindenáron egy bizonyos meg. győződést valljon, mert akkor az követkeizik be, ami beállott, hogy rengeteg opportunista farkasabban ordít a ' farkasnál, mert azt akarja, hogy elhigyjék azt, hogy ő gondolja is azt, amit mond. (Ügy van! Ügy van! az e L lenzéken.) így történt, hogy — mint hallom —, Nyárádi radikálisabb volt a minisztertanácsban iá legkomolyabb és legmeggyőződése. sebb marxistánál is. De még fontosabb — és ebből a szempontból nézzük a NyárádiJsérdést —, hogy ne kívánjuk az egyszerű emberektől, hogy mindéin áron politizáljanak. Természetesen vallom és osztom, hogy a kormányzatnak joga van megkívánni azt, hogy senki az ő rendszerével _ és kormányzati elgondolásával ne szálljon szembe, de azoktól, akik csak egyszerű, szürke tisztviselők, egyszerű, szürke dolgozók, ne akarjuk egyúttal mindjárt azt is, hogy egy bizonyos politikai felfogásnak legyenek a képviselői. (MÔNUS Illésné (d) : Nem kíván, juk! Ezért van a tagfelülvizsgálat is!) Hiszen éppen erre akarok én rátérni, hogy megérezte ezt bölcsen a Magyar Dolgozók Pártja és bár ez a tagrevízáó annak jegyéiben indulna meg, amit igen bölcsen olvastam éppen vasárnap a Szabad Nép »b. o.« jelzéssel megjelent cikkében a kizártak kérdéséről, mondván, hogy: akit mi kizárunk, attól még nem akarjuk az állását is elvenni, mert hiszen attól az még tisztességesi, dolgozó ember is lehet — csak ha erkölcstelen, csak ha becstelen. Ebben — azt hiszem — az ország hatalmas többsége meg is tudna egyezni. Az újjáépítés munkája valóban fontos. A magyar nemzet ezer és ezer nehézség közepette él a dolgok természetes rendjénél fogva, hiszen olyan katasztrófán mentünk egy pár esztendővel ezelőtt keresztül, hogy annak tel. jes rendbehozatala — ahogyan a pénKügymjnisztex úr költségvetési beszédéből is ballot. tuk — nem lehetéges hetek vagy hónapok, de évi december hó 15-én, szerdán. Í24 esztendők alatt sem. Az első tehát, amit nekünk a. Nyárádi-kérdésből le kell vonnunk, az. hogy n© teremtsünk és ne tenyésszünk opportunistákat, hanem hagyjuk, hogy az emberek, nek anélkül, hogy pártokhoz tartozzanak, meg legyen és meg lehessen a megélhetésük, ha dolgoznak és becsületesen dolgoznak. Ha ebből a szempontból fogjuk a Nyárádi-kéirdést nézni és a kormányzópártok is ezt a szempontot fogják követni, akkor merem állítani, hogy Nyárádi ügyén sokkal többet nyer a magyar nemzet, mint (amennyit esetleg Nyárádi disszidál ás ávaj veszített, A második kérdésről én csak kötelességből szólok, % mert nem érzem magam hivatottnak, hogy a kérdéssel foglalkozzam. A tegnapi nap folyamán a magyar kormány értékes és kiváló vendégének, Boulier abbénlak az előadását olvastam át, amely az egyház és állam Franciaországban történt szétválasztásával foglalkozik. Nagyon szép történelmi visszapillantást vet arra a circa 150 esztendős küzdelemre, amely az egyház és az állam szétválasztása kérdésében Franciaországban lefolyt és amely — miként ő ezt adatok alapján állítja — a katolicizmusnak, a haladó katolicizmusnak soha nem látott fellendülését és megújulását eredményezte Franciaországban. Rámutatott azonban arra is — s aki helyesein •divas a sorok között, az érthette —, hogy milyen végtelenül nehéz küzdelem volt ez, kii1 önösen Briand idejében, a Dreyfus-pör kér. dése körül kialakult helyzetben, amikor előszőr a francia püspöki kar mellette volt az egyház és az állam szót választásának, de a Vatikán volt ellene, majd amikor 194iben megoldották a kérdést — érdekes —, a Vatikán volt, az, akivel megoldhatóvá vált és a francia püspökök voltak azok, akik ellene voltak bizonyos szempontokiból. A lényeges és tisztán egyetlen szempont, amiért ezzel a kérdéssel itt röviden foglalkozom, az, hogy ,a kormányzat kezében a hatalom olyan teljessége van, amely őt a legteljesebb türelemre, a legteljesebb jóindulatra kell, hogy késztesse! minden ellentétes akadékoskodással szemben, ha ilyen akadékoskodás történik. Talán ón leszek itt ma az utolsó szónok, aki ebben a kérdésben szót emelek és talán egy ilyen általános politikai vitának utolsó felszólalója is; éppen karácsony havában elmondhatom, hogy azt hiszem, itt volna az idő éppen a hatalomnak annál a teljességénél fogva, aanelylyel a magyar kormányzat rendelkezik, (16-30) hogy akár a türelem... végső határáig i®; elmenve — ha ő úgy érzá, hogy erről van szó — próbálkozzék meg a kérdésnek ugyanolyan rendezésével, ahogyan — miként a miniszterelnök úr mondotta — az a protestáns egyházakkal kapcsolatban megtörtént. (KENDE Zsigmond (r): Franciaországban?) Nem. Magyarországon. Én úgy érzem, emberi kötelessége ez az új miniszterelnöknek és szinte emberfeletti feladata a magyar kormányzatnak, amely — mint mondom — a hatalom teljességével re'a delkezik. A harmadik kérdés, amelyről még röviden szólni szeretnék, s amelyet felvetett itt előttem Supka igen t. képviselőtársam, hogy a miniszterelnök úr beszédéből valahogyan; kimaradt az értelmiség kérdése. Én nem abból a szetmpont bói szeretném, ezt néznie ahogyan ő, hanem inkább abból a szempontból, hogy aki az értelmiség fogalmát helyesen fogja fel, annak meg kell éreznie, hogy az igazi értelmiség csak az,
