Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-104
833 Àz országgyűlés 104. ülése 1949. tődött a szabadságharcos magyar honvédségakkor azt ia honvédséget a Szabadság és függetlenség szelleme hatotta át. A reakciós osztrák császári hatalom — amelynek leszármazott Habsburgjait most szerette volna Mindszenty bíboros visszahozni a nyakunkra, — egymásután szenvedte el ettől a fiatal, má" ról'holnapra megszervezett honvédségtől a ve-reségeket. A (S^aSbiadeágharoois honvédség nem rendelkezett harci tapasztalatokkal, nem voltak nagy katonai múltra visszatekintő vezetői, a nép fiaiból emelkedtek ki a tisztek és az altiszti kar. A vezénylő tábornokok pedig olyan csodálatos katonai teljesítményeket értek eb hogy azokra csodálattal tekint a z utókor. A népi demokrácia honvédsége az 1848-as hős honvédség szellemében születik újjá s ugyanazoknak a hagyományoknak ós eszményeknek a hordozója. Ahogyan Kossuth a felszabadított jobbágyok szabad parasztságából toborozta hadseregét, ugyanúgy a mostani honvédség a földreform során földhözjuttatott és bilincseitől megszabadult parasztság és a kapitalizmus igájából felszabadult mum • kásság fiaiból kerül ki. Ahogyan (Kossuth honvédségében a parasztság ós a nép fiai voltak a vezetők, éppen úgy demokratikus honvédségünkben is a munkásság és a parasztság legjobb fiaiból nevelik a tiszteket, az altisztekeit: a vezetőket. Ebben a honvédségben nem lehet a tiszt és a legénység' között olyan nagy elválasztó különbség, mint amilyen a Horthyféle fasiszta hadseregben volt. Itt a tisztek és a legénység között olyan bajtársi szellem alakul ki, amely nem az erő szakion, hanem a jobbak» a kiválóbbak megbecsülésén alapszik. Az 1949. évi költségvetés szerint a multévihez viszonyítva, emeljük a honvédség állandó létszámát. Ez a honvédség fejlődésének természetes foiliyománya. A tiszti és tisztesi keret kitöltése csak fokozatosain történik meg, aszerint» amint a Kioissuth és a Petőfi Akadémiáról saz új tisztikar kikerül. A magyar néphadsereg kiképzése terén és taktikai 'Szempontból teljesen új utakra kell hogy térjen, át kell hogy vegye azokat a tapasztalatokat, amelyeket a felszabadító *w.ovjet hadsereg az elmúlt nagy honvédő háború során szerzett. A szovjet hadsereg kiképzése és harci taktikája teljesen új elvekre épül fel, amelyeket Sztálin marsall dolgozott ki. A nagy honvédő háború bebizonyította, hogy ezek az elvek a korszerű hadviselés legtökéletesebb rendszerét valósítják meg. A demokratikus honvédség ezeknek iaz elveknek töké" ietes elsajátítására és a magyar egyéniség, a magyar adottságok szerint való tökéletesítésére kell hogy törekedjék. A harci szellem és a bajtársi szellem egyforma magas fokot kell hogy elégjen a honvédségen belül. Az a^ magyar fiatalság» amely évről-évre sor alá kerül, a honvédségnél is Sajátítsa el. és fejlesz" sze tovább azt az új közöségi szellemet, amely a XX. százsad emberének sajátja. Ennek a z új közösségi szellemnek be kell hatolnia a honvédség tagjainak lelkébe, át kell hatnia az egés z magyar társadalmat, mert csakis ezen keresztül tudjuk érvényre juttatni azt az új társadalmi szemléletet, amely az önző egyéni érdekek helyett a dolgozó r társadialom közösségi szemléletét helyezi előtérbe. Ha ez a szellem a honvédségnél érvényre fog jutni, en" l ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLÓ V. évi január hó 26-án, szerdán. 834 nek igen nagy hatása lesz az egész társadalomra, és már ezért sem szabad semmi áldozatot sem megtagadnunk a honvédségtől, hiszen ezen az úton keresztül is korszerűsítjük és neveljük egész magyar társadalmunkat. A honvédségnél kiváló alkalom nyílik arra, hogy kultúrához, műveltséghoz, ismeretekhez juttassuk a katonai szolgálatot teljesítő fiatalokat. Örömmel állapított am mes*'» hogy költségvetésünkben több mint 1,200.000 forintot fordítunk könyvek, folyóiratok, napilapok megrendelésére. Csakis akkor tudjuk öntudatossá nevelni hadseregünket, ha kulturális színvonala mind magasabb fokra emelkedik. Nógrádi altábornagynak a Petőfi Akadémiám tartott beszédét olvastam. Ebből is örömmel állapítottam meg, h-^gy a demokratikus honvédség milyen nagy súlyt vet arra» hogy a honvédség tagjai kultúrában gazdagodjanak és közelebbi kapcsolatba kerüljenek a magyar írókkal, művészekkel, tudósokkal, akik mind nemzetünk szellemi kincseinek gyarapítására, törekszenek, Honvédségünk tagjait helyes történelmi ismeretekre és s z emiéietekre kell hogy nevelj ük, meg kell hogy ismerjék a társadalom fejlődését, a műink áseág ós a parasztság történetét, küzdelmeit, mert csak ezeknek ismeretében alakulhat ki bennük olyan életszemlélet, amely örök hűségre kötelezi őket a dolgozó nép iránt, és ha kell. akkor a legnagyobb áldozatot is meghozzák, életüket is odaadják a dolgozó népért és a hazáért. A honvédség kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a paraszti fiatalság megismerje és megszeresse a gépeket is. Itt megvan az alkalon. arra, hogy parasztfiatalságunk elsajátítsa azt a technikai kultúrát és azokat az ismereteket, amelyek nélkül a XX. század embere nem élhet. Legyen a honvédség paraszti fiatalságunkra nagy átalakító hatással, táguljanak ki szemléletének határai, bővüljenek ismeretei, szakadjanak el azoktól a ros»sz hagyományoktól, amelyek gátolják a haladást és a fejlődést. Mivel honvédségünk szellemében és vezetésében garanciát látok arra, hogy ezeknek a céloknak megfelel, felkérek mindenkit, hogy hozzon meg minden áldozatot honvédségünk fejlesztése érdekében. Honvédségünk fejlesztése belső békénket, biztonslágunkat, határaink biztonságát jelenti és a népek között megbecsülésünket szolgálja. Mind pártom, mind a miagam nevében örömmel fogadom el a honvédelmi tárca költségvetését, mert honvédségünk fejlesztését helyeslem, és szükségesnek tartóim ezért minden áldoziat vállalását. (Taps a kormánypártokon és a radikális párton. — A szónokot üdvözlik.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? FARKAS GYÖEGY jegyző: Nánási László ! NÁNÁSI LÁSZLÓ (p): T. Országgyűlés S A honvédelmi miniiisiztérium költségvetésénél először nekem is ia múlttal kell foglalkozanomPárhuzamot kell vonnom a régi hadsereg és a mai hadseregünk között, merít csiak így áll előttünk világosan, hogy a kettő között milyen óriási a különbség. De rá kell mutatmom rö" 53