Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-104
821 ."Az országgyűlés 104. ülése 1949, egyéb egészségügyi intézményekkel párhuzamosan kerülnek^ helyreállításira és felállításria a gyógy-házak ég- katonai üdülők, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy egyrészt a lábadozó betegeik erőállapotukat minél gyorsabban visszanyerjék;, másrészt, hogy a kiképzésben és a katonai szolgálat egyéb ágazataiban [kimagasló eredményt elért honvédeket turnusokban üdültetésekben részesítsük, amelyek keretében a pihenés mellett a politikai továbbképzés, a sport és a bajtársi együvé tartozás fejlesztése is a cél. T. Országgyűlés! A végére hagytam, hogy kiemeljem azt ia tényt, hogy a, tárca költség. vetéséinek súlypontja, a kiképzésnél jelentkezik. Az összesítésiben a következőket olvassuk (olvassa): »A tárcám költségvetésébe beállított magasabb létszám főleg azért jelentkezik, mert megfelelő legénységi létszám kiképzésével akarom kiválasztani a néphadsereg jövő tiszti és tiszthelyettesi karát. A honvédség fejlesztésének első folyamataiba u tehát a fősúlyt a Kossuth-Akadémia kibővítésére ési ' ezzel párhuzamosan a demokratikus nevelés megalapozására fektetem. Ettől az elvtől vezetve állítom fel r a _ boinvédség nevelését bizt >#ító Petőfi-Akadémiát, ahol a nép fiai nevelőtiszti kiképzésben részesülnek. A tárca költségvetésének súlypontja a fentiekből kifolyólag a kiképzési vonalon jelentkezik-« Azt hiszem, minden, képviselőtársam és az egész magyar c'iolgoaó nép csak örömmel üdvözölheti azt, hogy a néphadseregben ilyen nagy súlyt helyeznek a katonák szakképzésére és politikai nevelésére. A költségvetés lehetővé teszi, hogy a néphadsereg egyben a magyar nép nagy nevelőiskolája is legyen. A néphadseregben súlyt kell helyezni arra* hogy a legfejlettebb katonai technikát, a győzelem kivívá&ának tudományát minden* katona tökéletesen elsajátítsa? fegyelmezett, példaadó és bátor katona legyen. A magyar homvédség szelleme a legjobb szabadságharcosok hagyományaira, az 1848-as és 1919-es hősies szabadságharc hagyomáuyaira kell, hogy épüljön. A néphadsereg katonái olyan katonák legyenek, akiket áthat az izzó hazaszeretet, a LCD s'zeretete, akik mindenkor és, minden helyzetben hűek maradnak népünkhöz és hazánkhoz. (Taps a ház minden oldalán.) Oly^n katonákat névelünk,_ akiket áthat a szocialista haza. a nemzetközi imperialiftaellenes béke front 'izzó szeretete, a, népünk szabadságát és hazánk függetlenségét veszélyeztető reakciós imperialista erők izzó gyűlölete. Hadseregünk minden tagjában ki kell nevelni a hűség ésf szeretet érzését nagy feliezabadátónik és szövetségesünk, a békefromt szilárd oszlopa,, a Szovjetunió iránt (Taps a kormánypártok soraiban*) De hogy ilyen újszellemű katonák legyenek, szükséges, hogy a katonai szakkiképzés mellett állandó demokratikus politikai (nevelésben, kiképzésben részesüljenek katonáink. A hadsereg át kell hogy formálja mindén szempontból katonáinkat. Olyan újszellemű nevelésiben kell részesükiie minden honvédnek, hogy megértse és magáévá tegye a, szocialista építés nagy kérdéseit, hogy öntudatos* harcos, népét szerető, jó katona legyen. Olyan katonákat keli nevelnünk, akik a hadseregben példásan megállják helyüket, de ha leszerelnek és' hazatérinek, üzemeikben és falvaikban a szocialista építés, a politikai nevelés frontján if* példásan évi január hó 26-án, szerdán. 822 megállják helyüket és a szocialista építésnek» népünk politikai átnevelésének a civil életben is kiváló katonái legyenek. A politikai tiszti intézménynek kell betöltenie ezt a nevelő szerepet a had seregbein. Remdkívül nagy .szerepet játszanak a hadseregben a politikai nevelőtisztek. A politikai tiszt a csapat legötatudatosabb, legfegyelmezettebb embere, a, munkásosztály és a népi demokrácia megbízottja, akinek az a feladata, bojgy^ demokratikus nevelésben részesítse a kötelékébe tartozó csapat tagjait. A politikai tisztek Segítségével és az, MDP irányítása alatt teljesen megváltozott most már r a szellem a hadseregein belül is. A laktanyákon belül ia hajdani rideg kaszárnyaéhet helyett bajtársias szellem uralkodik, jó politikai és kuítúrélet folyik. Közvetlen. bajtársias viszony alakul ki a, katonák, az altisztek és* ai tisztek között. Üjtípusá, önálló embereket nevel tagjaiból a honvédség. Legjobban talán az, jellemzi a honvédségén belül végbemenő változást, hogy a honvédségnél most már jól érzik magukat a nép fiai, most már szeretnek a hadseregben lenini. A politikai ne velő tiszteknek és a h.ac'sereg minden tagjának áípolniok kél a dojlgozó néppel való kapcsolatukat. Hadseregünk létszáma nem nagy, de erejét megsokszorozza az, hogy összeforr a dolgozó néppel, és ainnák szeretetét, bizalmát ós támogatását bírja. A diadalmas szovjet hadsereg hatalmas erőpróbának volt kitéve a barbár német fasiszta hadsereggel vívott nemzeti önvédelmi háborújában. Győzelmének záloga az volt. hogy annak kivívásában az egész szovjet nép támogatta. Ez a példa ismétlődik meg napjainkban Kínában, ahol a kínai néphadsereget harcában az egész dolgozó kínai nép támogatja!- Ilyen viszony kell, hogy kialakuljon a mjagyar dolgozó nép és a néphadsereg között is. A hadsereg katonáinak szakadatlanul érezniök kell a dolgozó nép bizalmát, szeretetét és támogatását. T. Országgyűlés! Most, amikor a honvédelmá tárca költségvetését tárgyaljuk, hálával kell megemlékeznünk felszabadítónkról, a hatalmas» Szovjetunióról, amely < t ek dicsőséges hadserege felszabadította hazánkat és megadott minden támogatást arra,, hogy újjáépítsük lerombolt hazánkat és felépítsük a Szocialista Magyarországot. (Taps a kormánypártokon.) A magyar néphadsereg nem feledkezik meg kötelességéről a Szovjetunió népéig iránt. A magyar néphadseregnek mintaképe és példája a dicsőséges szovjet hadsereg, amelynek szellemében akarjuk és fogjuk mi is felépí" ten} hadseriegünket. Mi azt akarjuk, hogy olyan eltökéltséggel, olyan odaadással szeresse népünk is hazáját és úgy küzdjön hazája megvédéséért a magyar honvéd és a magyar nép is, mint ahogyan küzdöttek a hős szovjet katonák és «az egész Szovjet nép. T. Országgyűlés! A felszabadulás óta eltelt négy évben a magyar, nép ország-világ előtt bebizonyította, hogy a legnagyobb nehézségekkel is meg tud birkózni. A magyar dolgozó nép csodákat művelt lerombolt országunk újjáépítésében, a szocializmus gazdasági és politikai alapjainak lerakásában. Felszabadult dolgozó népünk, amely már belekóstolt a szabadságba, még nagy csodákra képes sza-