Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.

Ülésnapok - 1947-104

819 Az országgyűlés 104. ülése 1949 vetési vitában a demokratikus pártok képvise­lői felezőhálásaikban hangsúlyozták azt, hogy a honvédelmi költségvetés rendkívül alaesioiny, és szükség van arra, hogy amint országunk gazdaságilag megszilárdult, növeljük a hon­védelem ^költségvetését és eleget tegyünk a hadsenegépítés terén reánk váró köteles­séglein kneík. A mostani 1949-es évi költségvetés összege már jelentékenyem nagyobb, mtint az, előző évi. Az egész költségvetésnek kereken 12 százalé­kát teszi ka- Mlndjláírt előrebocsátom azonban, hogy a megnövekedett költségvetés még min­dig- jelentékenyem elmiaríad attól aiz összegtől, amelyet Horthy reiakeiós rendszerében a. had­sereg fejlesztésére forc?£tottak Az utolsó húsz évben az összköltségvetésen belül a honvéde­lemtre fordított költségvetési össteeg évi átlaga 20 százalék voUt, de voltak olyan évek is, ami­kor ia költségvetésből a honvédelemmé 25—30 százalékot fordítottak. Amikor a honvédelmá tárca költségvetését tárgyaljuk- rá kell mutatnom arra, hogy bár országúink újjáépítése» népi demokráciánk megszilárdítása terén hatalmas eredményeket értünk el, egy téren elírna riadtunk a népi de­mokráciák fejlődése mögött, és* ez hadseregünk korszerű fejlesztése és kiépítése. A német és a magyar fasiszták lerombol­ták, szétzúzták 'laktanyáinkat. A régi had­sereg katonai felszerelését, a fegyvereket, műszaki berendezéseket, ruhákat és a had­seregnek minden tartalékát nyugatra szállítot­ták, elrabolták és így hadseregünk kiépítését, felszerelését és korszerűsítését csaknem elölről kellett kezdeni. LépésrőHépéere fokozatosan kell behoznunk ezen a téren lemaradásunkat és biztosítaimunk azt. hogy mint a népi fiemokrár cia többi építé&íe során, a hadsereg- építése terén se maradjunk el a szomszédos népi de­miokriaMkus országok mögött. A honvédelmi tárca költségvetési előirány­zata 1,153.000.000 forint. A honvédelmi tárca költségvetési előirányzata is lényegileg' három nagy tételre, a személyi kiadásokra, a rendes kiadásokra és a beruházási kiadásokra ta­gozódik. A személyi kiadáisok tételében van elő­irányozva néphadseregiink tiszta és tiszt­helyettesi karának, legénységének, valamint polgára alkalmazottainak személyi illetménye, valamiint a legénység- élelmezési költsége­A személyi illetmények a költség^tésileg elő­irányzott létszámnak megfelelően, az érvény­ben lévő törvényes rendelkezések keretében nyertek előirányzatot. Figyelembe véve az oirszág teherbíróképes­ségét, a honvédség létszámát egyelőre csak a békeszerződés-adta lehetőség ötven százaléká­ban- töltjük be. De célul tűztük magunk elé.- hogy a gaz­dasági lehetőségek keretén belül a békeszerző­désben megiáÜilapított vederet felfejlesztjük Moist két okból nem tölthetjük ki egyszerre a, békeszerződlésben engedélyezett teljes lét­számot. Először azért, hogy biztosítsuk a had­sereg tervszerű felfejlesztését és* kineveljük, kiképezzük a néphadsereg jövő tiszti és tiszt­helyettesi karát, laanely képes lesz a megnövelt legénységet iij szellemben nevelni. A másik ok» bár hatalmas sikereket értünk el gazda­sági fejlődésünk terén, ez még mindig nem teszi lehetővé számunkra a meghatározott kölbs elvetésnél nagyobb befektetéseket. évi január hó 26-án, szerdán. 820 Külön ki kell térnem a legénység élelmezé­sére, amely lényegében eltér a régi rendszer ellátási rendszerétől. A korszerű szakkiképzés fokozott követelményeket támaszt új honvéd­ségünk katonai erőállapotával és ezzel kap­cstoliatban élelmezésével szemben is. A tárca költségvetési előirányzatában g-ondoskodás történt katonáink kielégítő élelmezéséről, amely a táplálkozás rendjének korszerűsége ós kalóriaértébe tekintetében nemcsak a be­vonuló honvédek testi erőállapotának fenntar­tását, hanem a gyengébb fizikumú legénység erőállapotainak feljavítását is célozza. A különböző és szerteágazó szakkiképzési ágak különböző kailórilanieinnyiség biztosítását követelik meg, miért is az éleleniadiagok kate­góriánként más és más kalóriaértéket tartal­maznak. Jellemző adatként kell kiemelnem, hogy a Horthy-hadsereg' élelmezésével szemben a mi honvédségünkön belül a legalacsonyabb kategória eléri a, napi 4000 kalóriát, mi? foko­zott testi igénybevételnek kitett fegyver­nemeknél a napi kalóriamennyiség megköze­líti iái nehéz testimunkásök számára szükséges 6000 kalóriát. A rendes kiadások keretében történik gon­doskodás a táirca által előirányzott létszám t'tologi szükségletekkel való ellátásáról, hon­védségünk anyagárnak és intézményeinek fenn­tartásáról és mindazoknak az anyalgnemek­nek fokozatos pótMlsáról, amelyek az 1949-es költségvetési év folyamán bizonyos mérvű elhasználódást szenvednek. A tárca költségvetésében a második helyen áll a beruházásokra fordított 502,339.000 fo­rintnyi -kiadás. A beruházási hitel a honvéd­ség minden területén egyrészt az 1949-es költ­ségvetési év elengedhetetlen beruháziálsiait tar­talmazza, másrésízit minden tekintethetni meg­adja a megbízható alapot a honvédség terv­szerű, fokozatos- továbbfejlesztéséhez^ A lak­tanyák helyreállítása és korszerű újjáépítése, a raktárak feltöltése, katonai tudományos és egyéb intézmények újbóli létesítése terv­szerűen és? fokozatosan történik. A honvédség elhelyezését célzó építkezé­seknél akár helyreállításról, akár új építke­zésről legyen szó, különös gondot fordít a tárca aría, hogy a régi rendszer tipikus iák­tanyaelhelyezésével szemben néphadseregünk katonái a laktanyákban kulturális és egyéb egyéni továbbképzésüket stzolgáló létesítmé­nyeket is megtaláljanak. Katonáink elhelyezé­siénél az étterem, a kultúrterem és a könyvtár ma miáír éppen olyan elsőrendű követeim ény­ként szerepel, mint a hálóterem és a raktár­helyiségek. Honvéf'iségünk ruhaellátása fokozatosan közeledik a tökéletes ruházati ellátásihoz. A mia bevonuló katonai már szolgálatának első nap­jától kezdve két rend térje*?' ruházattal é* liáíbbelivel rendelkezik, s ebből az egyik ki­zárólag a laktanyán kívüli használatra «zol­gál. Ugyancsak biztosítva van honvédségünk nyári ruházattal való ellátása is, ami lehetővé teszi, hogy katonáink <a higiénikus követei­méínyeiknek _ megfelelően teljesítsék nyári ki­képzésüket is. Súlyt helyez a tárca a hadsereg korszerű egészségügyi ellátálsárai is s a preventív egész­ségvédelmen és a gyógykezelésen kívül ebben az évben már a korszerű katonai egészségügyi kiképzést is lehetővé teszi. A kórházakkal é&

Next

/
Thumbnails
Contents