Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-103
709 Az országgyűlés 103. ütése 1949. ügyi kormányzattal. (PARRACrl György (f): Helyes!) Megérdemlik ezt a beteg, süketnéma. vak, gyemgeelméjű tanulókkal foglalkozó pe dagógusok, akiknek munkája százszor terhe»ebb, mint azoké a pedagógusoké, akik egészséges gyermekekkel foglalkoznak. Ez indokolt és szükséges - is. Ami a középiskolákat illeti, ott — álláspontom szériát — a, szaktanítás fenntartása mellett az iskolák egységes irányítása tenne helyényaló a kultuszkormányzat által. A földműveisiskolák, a kereskedelmi iskolák, a felsőbb ipariskolák irányítása is helyénvalóbb lenne^ a kultuszkormányzat egységes, átfogó irányítása mellett, mint a szakminisztériumok decentralizált felügyelete és direktívája meJ" lett. A középiskolákban a mimásziileer úrnak 1948 március 14-én 43.000/1948. VKM. szám alatt megjelent rendelete megteremtette a diák önkormányzati Szerveket. Helyes és célirányos volt ennek a rendeletnek kiadása és az ifjúságnak a közösségi íszelleniű nevelés céljából országos szervezetben való egyesítése. Az mondja ennek a rendeletnek 3. §-a (olvass®): »A Magyar. Diákok Nemzeti Szövetégének az a célja, hogy az iskolai nevelés az ifjúság önnevelésével hatékonyan kiegészíttessék, az ifjúsági egyesületek és körök munkája összhamgzóan _ egységbe foglaltassák, végül, hogy a tanuló ifjúságnak az önkormányzatban történő személyes tevékenysége révén a népi demokra ikus szeliamre és politikai érettségre nevelése megtörténhessék« Az egyik szebb feladat, mint a másik. Az önnevelés néha többet ér, mint az irá" nyitott nevelés. Az ifjúsági egyesületek egységes munkája a széthúzások helyett, a meddő vi-ák és ifjúsági harcok helyett sok felesleges energiapazarlástól vonja ei az ifjúságot. A népi demokratikus szellem ápolása^ évtizedek mulasztásait pótolja és a politikai éret ségre nevelés biztosít bennünket az utánpótlásról, arról, hogy gyermekeink felkészül" ten, látó szemmel kerüljenek ki az életbe. S ha hiba van, csak abban lehet hiba, hogy ezek a hivatkozott rendelettel felállított iskolabizo tságok, osztálybizottságok néha túllépik a maguk kitűzött és a miniszter úr által ÍB megszabott feladataikat. Némely helyem azt képzelik, hogy a diák önkormányzati szerv megalakulása meglazíthatja az iskolai fe" gyeimet, kontirakarrirozhatja a tanári intézkedési kört és elintézhet olyan feladatokat is, amelyek nem tartoznak hatáskörébe. Kérjük a miniszter urat, hogy ezeket a hibákat minden erélyével, tekintélyével irtsa ki és illetékes szervei útján legyen azon, hogy a rendelet 3. §"ában megszabott nagyszerű és nemes feladatok helyett ezek az iskolai ön kormányzati szervek ne olyan tevékenységi körbem éljék ki magukat, amely legkevésbbé szolgálja azokat a célkitűzéseket, amelyek a kultuszkormányzatot és legfőképpem a miniszter urat áthatják. A népi kollégiumok növendékei előljárnak a kulturális építőmunka terén. A kecskeméti Lórántffy Zsuzsanna népi leánykollégium növendékei, a Tiborcz fiúkollégium növendékei nap mint nap járják a 'tamyavilágot és énekszámokkal, szavalatokkal, előadásokkal. tanítják, felvilágosítják a mi elhagyott, drága tanyai népünket. Elismerés ég dicséret illeti évi jom&4i* hó 25-en, kedden. 7ÏG őket és vezetőiket etjsér* Ha a népi leánykollégiumok és fiúkollégiumok olyan jó munkát végeznek minden ütt^ mint a kecske méti Lórántffy Zsuzsanna és m kecskeméti Tiburez kollégiumok, hathatós támaszai lesznek a kul tuszkormányza^nak abban, hogy itt minél előbb olyan r kultúrnívó lehessen, amelyet a mi népünk évezredes küzdelmei, szem védései, megpróbáltatásai utáű valóban megérdemel. Ki alkarom emellmi azt, hogy a kultuszkormány diáik jóléti célokra több mint 80 millió forintot áldoz. A népi koliégiluniok több mint 20 millió forinitttal szerepelnek a költségvetésiben. Az általános iskolai tanulóoltthonotk majdnem 11 miié forintos tétellel szerepelne\^ a rendes kiadasoik rovatában és a mi kecskeméti Faragó Béla Országos Árvaházunik is t több mint egymillió foirtint 'rendes* kiadasd tétellel szerepel. És itt meg 1 kelti állmom egy iszóra és 'tt az országgyűlés színe előtt, az eliamerés zászlaját kell meghajtanom fkéll vonatkozásán. Először, a Faragó Béla Országos Tanítói Árvaház jelenlegi vezetője előttit- Az árvaházat ^a háború pusztításai] után remdbeszedték .és benne az intézeti belső renoválások után az ott elibeflyezett tanítói áryalányok és fiúk az új demokratikus mi'agyar világnak szolgálatában állnak, úgyhogy példaképül és irányadóul szolgalmaik bármely más> intézetnek ; s. A mépi táncok, a^ néni énneikek, a magyaros kézimunkáik, a népi balladák művelésében ezek az árvaházn gyermekek utólérhetetilenek és aki Kecskeméten járt és látta őket, ezt kétségtelenül elismeri. Az elismerés zászlaját meg kell hajtanunk nekünk is, vezetőjük és a növendékeik előtt. Az 1949. évi költségvetési vita íiorám azonban nem mehetünk el SÍZ Országgyűlés színe előtt szó nélkül más kiváló nedagógiai produktumok előtt sem. Bertalan Ferencnek és Maliász Gittánaik az általános iskola második osztálya számára készített és a íkultusakonnány által is elfogadott könyve, amely a Bibliofil" Társaság nagydíját is elnyerte, úgy, tartalomban, mint kivitelbein méHán sorakozik *at kultusízkormányzat által négymüllió példányban kinyomatott 62-féie könyv legszebbjei mellé. Ez a könyv mimd. tipográfiailag^ mind egyéb terjhnikaü, de taa-talmi szempontból is aiz egyik legszebb és legjobb magyar islkoláskönyv. Itt az Országgyűlés színe előtt kiéli elismerni ezt és megemilékeznünik ezekről a dícséremdő munkákról, hogy minden pedagógus biztatást nyerjen a nép-, a nemzetnevelés nagy munkájáhozMeg keli emilítenünlk ia tanszereikké! és tankönyvekkel való ellátói?; jó igyekezetét is. amrért a kultuszkormányzatot szintén elismerés illeti. Még csak a vidéki eizínészekrői és a rádióról kívánok egy pár szót szólani. A színházaik közül a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, az Állami Madách Színház és a szegedi Nemzeti Színház áll a kultuszkormány vezetése alatt állami kezelésben. Elismerés illeti meg a kultu zkormányt, hogy lehetővé tesoi a munkásoknak, üzemi dolgozóknak és a munkáspártok szervezeteinek azt. hogy sorozatos kedvezményes előadások útján ezek a rétegek művelődhetnek és szellemi téren képződhetnek ezekben a színiházaikban. A vidéki ezínéi:zettél kapcsolatban azonban panasza!" nk vannak. Tudjuk, hogy a magyar állam szegény ahhoz, hogy most, a felszabadulás negyedik évébem a vidéiki .színészet állauiosítáíát is 45*