Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.

Ülésnapok - 1947-97

263 Az országgyűlés 97. ülése 1949. ilyen jelentős sikereket, tudunk felmutatni, leg­döntőbb oki laa, hogy tagjaivá váltunk a béke és ®| demokrácia nagy nemzetközi arcvonala" inak. Ezaed szilárd alapokra helyeztük országunk biztonságát. Arrja kell törekednünk, hogy még szilárdabb és még hasznosabb tagjai legyünk a hatalmas békefrontnak és ezzel méginkább növeljük külpolitikai síkon hazáink bizton­ságát. Bármilyen jelentős eredményeket értünk is el azonban, mindez nem jelenti azt, hogy ná­lunk már nincs reakció, nem jelenti aat, hogy demokratikus fejlődésünknek és országunk függetlenségének már nincsenek elszánt ellen­ségei Ellenkezőleg, tisztában keil lennünk az" zial, hogy népünk ellenségeinek ellenállása an­nál hevesebbé és elkeseredettebbé válik, minél inkább kihúzzuk lábuk alél a talajt. Minél nagyobb sikereket ér el demokráciánk, annál féktelenebbül uszítanak ellenünk a nyugati imperialisták és amnál erőteljesebben folytat­ják aknamunkájukat hazai ügynökeik. Az uszí­tásban, a lazításban, a felfongaitáshain, az el- | lenforradalmi elemek megszervezésében hosszú Idő órtia. élen jár , a fekete reakció. Ismeretes, hogy az ország dolgozó népe már régen megelégelte a klerikális reakció garázdálkodásait- Hónapok óta táviratok és feliratok ezreit küldték kormányunkhoz demo kritikus és politikai pártjaink, szervezeteink, társadalmi és kulturális töniegszervezeteimk. Követeltek, hogy a kormáaiy lépjem fel végre erélyesen a fekete reakció, főként pedig ve­zére, Mindszenty hercegprímás elten. Ismere­tes, hogy ezek között a, táviratok és feliratok között egyre nagyobb számban szerepeltek ka­tolikus szervezetek és személyiségek levelei, akik nemcsak a magyar demokrácia, hanem elsősorban a katolikus egyház szempontjából kívánták Mindszenty és ai klerikal« reakció megfékezését. A magyar kormány a magyar nép óhaját teljesítette, amikor ha^aárulás^ kémkedés és valutázáis miatt őrizetbe vétette Mindszenty Józsefet. Nem volt senki előtt sem titok!, hogy Mind szent y ellensége a földreformnak, ellen­fiége a köztársaságnak, az államosításinak. Nem titok az sem, hogy Mindszentv visi-zar «ővárogja a Habsburgok királyságát és első" számú ügynöke aiz amerikai imperializmus­nak. Hogyan is lett vo ma. ez titok, amikor Mindszenty pásztorié veiéiben, körmeneteken es búcsú járásokon,, álcázott« politikai gyűléseken nv'ndezt a legnagyobb nyilvánosság flott szám­talanszor kifejezésre juttatta? Hogy azonban* milyen nagyszabáisú össze­esiküvés húzódik meg Mindszenty ^ tevékeny­sége mögött, az csak akkor vált világossál a közvélemény előtt, .amikor Mindszenty titkos irattárának dokumentumai előkerültek. Ennek az összeesküvésnek céljaira mindennél jobban rávilágít az a körülmény, hogy összetalálkozott benne Esterházy Pálon, ÍTllmann báron, Horthy Miklóson és a Habsburgokon keresztül a Vatikánig és az amerikai imperialistákig a magyar nép minden renc'iű és rangú ellensége. A magyar dolgozó parasztság mélységes felháborodással vette tudomásul, hogy Mind­szenty azzal a herceg Bsterházyval szövetke­zett, akinek több mint 200.000 katasztrális hold földjét vette el a demokratikus földreform. Mélységes felháborodással értesült arról, hogy a hercegprímás konkrét terveket dolgozott ki a földreform megsemmisítésére és első lépés­évi jlanu.ár hó 17-én, hétfőn. 264 ként ötszáz- és ezerholdas darabokban akarta visszaadni a földet & volt földesuraknak. Fel­háborodással olvasta, hogy a hercegprímás sze­mében a niai földbirtokos osztály volna legmél­tóbb az ország vezetésére, az a földbirtokos osz­tály, amely ezer esatendőn keresztül sanyargatta és tartotta nyomorban a magyar föld népét, amely a kapitalistákkal szövetségben egy ember­öltő alatt kétszer sodorta a katasztrófa szélére az orfsizágiot. A, magyar dolgozó parasztság csak most ismerte meg Mindszeiitynek azokat a fel­jegyzéseit és emlékiratait, amelyekben a leg­nagyobb megvetéssel és gyűlölettel beszél a szegény dolgozó parasztságról és amelyeknek minden sorából csak ágy árad^ a vágy, hogy szabad emberből bárcsak ismét igavonó ba­rom lenne a magyar. Megdöbbenósisel éa felhá­borodással értesült a magyar nép arról, hogy Mindszenty nem. általi ott az ország ellenségeivel közvetlen kapcsolatba lépni és a nyugati impe­rialisták beavatkozását sürgetni Magyarország belügyeibe. Megdöbbenéssel ési felháborodással vette tudomásul, hogy a magyar hercegprímás pusztító és véres háború kirobbanásában re­ménykedett és attól váirta népellenes tervei megvalósítását. Mindszenty nem. szánta volna sokat szenvedett országunkat hadszíntérré tenni, asszonyok ezreit özvegyekké, gyermekek tízezreit árvákká tenni, csakhogy visszahoz­hassa Magyarországra a habsburgi középkort, a 'nagybirtok és a nagytőke uralmát, csakhogy Magyarországból amerikai gyarmatot csínal­hasßion. Megdöbbenéssel és felháborodással értesült a magyar nép arról, hogy az a Minc'iszenty, aki a magyar államtól a neki felajánlott és a mi­niszterelnöki fizetésnél háromszor nagyobb fizetést nem fogadta el, dollárok százezreit vágta zsebre az amerikai imperialistáktól és értékesítette azokat a fekete piacom. Ezeket a dollárokat természetesen nem ingyen kapta, hanem azért, hogy a magyar katolikus egyház­ból társadalmi bázist építsen ki az amerikai imperialisták számára és egyben azokért a kém­szoigálatokért, amelyeket az amerikai és angol kémszervezetnek tett. Az amerikai imperializmus, a Vatikán és Európa minden; rendű és rangú reakciósai Mindszenty letartóztatása után. olyan remé­nyeket tápláltafe, hogy a magyar nép majd kr áll Mindszenty mellett. Azóta ezek az urak rájöhettek terveik hiábavalóságára. A magyar nép soha többé nem lesz hajliamdó kiállni azo" kért, akik ellenségei, s akilk az ő elnyomására törnek. Nem lesz hajlandó kiállni Mindszen­ty ért, aki újra a, nagybirtok igájába, est a nagy­tőke rabságába akarta hajtaaii a munkásságot és ia dolgozó parasztságot, aki vissza akiairta hozni a gyűlölt „Habsburgokat és aiki tervei érdekében pusztító háborút akart az országra zúdítani. A magyar népnek az a követelése, hogy Mindszenty feleljen tetteiért (Úgy v n! — a dolgozók pártján.) és a fekete reakció srarázr dálkodásait egyszersimindenkorría fékezzék meg, Ez a követelés kifejezésre jut a táviratok és a feliratok ezreiben, amelyek üdvözlik a ma­gyar kormányt és követelik a hazaáruló pél" dás megbüntetését. A magyar demokrácia minidig békés meg" egyezésre törekedett a niagyair egyházzal, így a katolikus egyházzal is. Mindig éles különb­séget tett lata egyház és az eg-yházi reakció kö­zött, bármily nehézzé tették is ezt & Jcülönlb­sóg'ételt gyakra,!! a , katolikus egyház, vezető

Next

/
Thumbnails
Contents