Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.

Ülésnapok - 1947-96

33n Az országgyűlés 96, ülése J949, Imi. Erre célzott «gyík legutóbbi nagy és iránytűim ta tó beszédében Rákosi Mátyás' war iiiszterekiöfehelyettes úr is, amikor azt mon" dotta^ hogy az ötéves terv végrehajtásához az eddigieken felül hároimszázeaer új ipari, szak­munkásra van szükség. A háromszázezer új ipari szakmunkás kinevelése, folyamatos mun­kiáíbta áUítása laizt jelein/ti, hogy az elkövetke­zendő éveik során szakadatlanul fojgmak özön­leni a gyáraikba és üzemeikibe a falu fiai és leá­nylasà Természetesen ez a tömeges elhelyezke­dési lehetőség egymagában még nem oldja meg TiaDatmenayi dolgozó pairasztlfiatal nyugodt, biz­tos jövőjének, megélhetésének kérdését. De eredményezi egyrészt, hogy azokbak < a parasizít­fWialoknak igen jelentős százaléka, akik nem találnak már megélhetést apáik földjén, most ipari szakmunkás lehet és gyárakba^ üzeniefc­ben találja meg az eddig számára sohasem biz­toBÍtott nyugodt, biztos jövőt. Eredményezi másrészt azt, hogy hároaníszázezer új szakmun­kás munkába áJlítáöa ipari termelésünk hata!" miajs fellendülését, fokozását biztosítjia majd, ami -eigyik feltétele annak, hogy ;a szocializmus építésének fontos lépéseit tegyük meg falun is­Hiszem valamennyi do'gozó parasztfiiaital em­beri megélbetését, félelem,, laggódás nélküli jö­vőjét esiak mezőgazdaságunk szocialista fejlő­dési útja biztosithiatja és ha a dolgozó paraszt­ifjúság jövője szempontjaiból vizsgálom, az iparostanulókról és keresfcedőtanulókról szóló törvényjavaslatot, röviden ki kell térnem erre a kérdésre is. Milyen jövő várna a dolgozó piairasztfiiata­lok többségére, ha mezőgazdaságunk továbbra is iá maá helyzetibén maraidba és ia mai úton haladna tovább? Az a jövő és aiz a sers, lauiely apáiknak jutott osztályrészül a multba>n és amely osztályrésze a világ valamennyi állama parasztságának, ahol a mezőgazdaságiban a kapitalista termelési mód érvényesül Ezt a sorsot pedig a dolgozó parasztság túlnyomó többsége számára a tűrhetetlenül alacsony éleszínvonaí, az akadálytalan kizsákmányoSás, átszabad fejlődési lehetőségektől való elzárt­ság és a bizonytalan jövő jellemezte. Ezt vette észre és ezen gondolkodik ma apáíviai együtt a dolgozó parasztfiiatalság éfe örömmel számol­hatok be itt az országgyűlés előtt arról, hogy falvainkban a bujtogató, szabotáló, rémhírter­jesztő reakció minden fáradozása ellenére, az elműt másfél hónap alatt a dolgozó pairaszt­fiatalok figyelme, érdeklődése a mai helyzetből kivezető utat jelente táj-sas földmegművelés é? a szövetkezetek ügye iránt rendkívül megnőtt. Jellemző erre, hogy minden különösebb központi segítség nélkül már eddig több, mint tíz, kizárólag EPOSz-tagokból álló isizövetkezetí termelő csoport alakult, és hogy egy hónap alatt több- mint ezerszázan jelentkeztek trak­torvezető iskolára. De ugyanez az érdeklődés mutatkozik meg a gyárak és üzemek iránt is. Az EPOSz-szervezetek sora üdvözölte határo­zatban és egyéb módon a háromszázezer új ipari szakmunkás kiképzésére vonatkozó beje­lentést. Annál is inkább megvan az érdeklődés és a törekvés a gyárak felé, mert a dolgozó parasztfiatalság tudja, hogy a dolgozók álltá­ra ában a paraszt fiatalnak az iparba való beke­rülése nem azt jelenti., amit a múltban jelen­tett. Hiszen eddig is mentek a, faluról az iparba és kereskedelembe egyaránt !a . fiatalok, ez a be­kerülés azonban sem a számszerűség, sem Ä tanulóidő alatti íielyzet szempontjából nem volt évi január hó 34-én, pénteken, 23t> inegMelő. Nonn képviselőtársam erre TOUI«ÈÈ­kozólagr is jellemző adatokat és tényekeit sorolt fel. Én csupán egy statisztikai adatot akarok még ennek igazolására fölhozni. Itt van előt­tem egy kimutatás, amely szerint a budapesti iskolákba járó tanoneiskolások megoszlása apjuk foglalkozása szerint 1934-ben ©, következő volt: mezőgazdaságii munkás és szegenyparaisöjt származású fiatal 2-6 százalékban tudott a budapesti ipari és kereskedelmi tanonciskolá­ban elhelyezkedni. Azt jelentené talán ez a szám, hogy 1934­ben csak ennyi fiatal került volna föl faluról az ország fővárosába? Nem ezt jelenti. Ellen­kezőleg: nemcsak 1934-ben, hanem minden esz­tendőbem, ríeindsizeresen újra ismétlődve, a nyári dologidő befejezése után megindult a munka és megélhetés nélkül maradt parasztfiatalok tízezreinek áramlásia. Budapest és a nagyváro­sok felé. _ Amíg azonban — mint a statisztikai adat m bizonyítja — tanulóiként alig pár száza­lék tudott akár az iparban» akár a kereskedie­leniben úgy elhelyezkedni, hogy a szakmát ki­tanulva szakmunkás legyem, a többség csak ass őszi ési résziben a téli hónapokat kimlódta végig Budl a pelsten a legembe rteiemebb körülmények között, ínséges idénymunkákból élve. Szeptem­ber elején, októberben a pályaudvarok a Liget, az inséglaíkások tele voltak munkát kereső rongyos, sápadt parasztfiatailokkal, akik a ma­gukkal hozott egyetlen kenyéren, kisdarab szalonnán és pár szem krumplin kínlódtak végig heteket. Hány és hány parasztfiataiL.de főleg parasztlány züllött el teljeisen e remény­telen állapotok miatt. Ez a honi reakciósaink a vallás leple alatt ágálok, a multat visszavá­rok által annyiszor a legjobbnak:, legemlbersé­gesébbnek nevezett rendszer eredményezte azt, hogy a szegény parasztfiatalok tudatában Budapest és a nagyvárosok mind, a legutóbbi időkig, a fokozottabb kizsákmányolás és a még­embertelenebb nyomor színihelyeként éltek. És m/ilyen jövőt biztosít ez a , törvényjavas­lat a most városba, iparba .és kereskedelembe kerülő fiatalok számára? Ma a gyárak és üze­mek mellett tanműhelyek tanuló-otthonok várják nyugodt tanulási viszonyokkal a fel­kerülő fiatalokat. A törvényjavaslat t a szak munkás utánpótlás biztosítása érdekében leg­első feladatának látja, hogy az iparostanuló­képzés zömét a kisiparból a nagyiparba vi­gye át. A múltban a magyar gyáripar — ahogy az előadó úr is hangsúlyozta — nem fordított kellő gondot a smkmunkás-képzésre és szűk" séig'letét jórészt a kisipar által képzett tanon­cokból és segédekből elégítette ki. Most a tör­vényjavaslat értelmében a gyáripari vállala­tok tanulótartási jogának a kisipari tanuló­tartási joggal való egyöntetű szabályozása, valamint a tanulónak az ipar egyes részeiben való kiképzésének lehetővé tétele azt fogja eredményezni, hogy gyáripari szakmunkás­kénzésunk meggyorsul, a tanulók szempontjá­ból pedig azt jelenti, — amint többen is ki­fejtették már — hogy jobb körülmények között alaposabban és gyorsabban tudják elsajátítani a szakmát. De a törvényjavaslat alapján megjavul to­vábbra ás a kisiparban és kereskedelemben ma­radó tanulók helyzete is. Az eddigi tanoneügyí jogszabályok ugyanis a képzés súlypontját a műhelyre helyezték. Ezek a jogszabályok azon­ban a műhely képzés megfelelő voltát nem biz­tosították. Nemcsak « múltból, hanem bizony

Next

/
Thumbnails
Contents