Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-83
831 Áz országgyűlés 83. ülése 1948. évi hanem inkább bővítése. (Ügy van! Ügy van! Taps a néppárton.) Mindezek alapján a törvény,)iavaslatot pártom és magam nevében nem fogadom el. (Helyeslés és taps u néppárton, — REISINGER Ferenc (d) gúnyosan: Helyes!) ELNÖK: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, ,a vitát bezárom. Az előadó úr kíván szólni. HORVÁTH ZOLTÁN (d) vlőadó: T. Országgyűlés! A Nagy László képviselő úr által elmondottakhoz röviden szeretnék néhány megjegyzést fűzini. A képviselő úr legelső sorban a vidéki közigazgatási szervek újjáválasztásáról beszélt, ami nem tartozik ehhez a törvényjavas. Iáihoz. A vidéki képviselőtestületek és törvényhatósági bizottságok újraválasztása nincs öszezefüggésben ezzel a törvényjavaslattal, de azt hiszem, ennek ellenére sem lenne helyes, ha nem foglalkoznék azzal, amit a képviselő úr moncott, és nem adnám meg rá a megfelelő választ. A képviselő úr természetesein szabályokra hivatkozik, amelyeket formalisztikusan _ szeretne pontosan betartani. Ezzel szembein mi arra hivatkoztunk, hogy az országban a válaszltásókkal szemben döntő termelési érdekek voltak ós semmiképpen nem akartuk, nem is tehettük ki az orszúgot annak, hogy választási nyugtalanságok a termelést akadályozzák és megzavarják, hiszen sajnos, választások nélkül is tanúi vagyunk annak, hogy akadnak erők, amelyek meg akarják zavarni az ország termelését, leg. elsősorban a falun. (Zaj a néppárton.) Tévednek a képviselő urak, ha azt hiszik: az a kormányzat feladata, hogy ilyen zavarkeltésre vagv nyugtalanság keltésére további tápot adjon. Ellenkezőleg! Az a feladata, hogy amikor tudjuk, hogy a közeljölvőben új alkotmány, új választási szabályok szerint) választhatunk országosan, ne adjunk rövid ic^őn belül kétszer lehetőséget választásokkal kapcsol ai. han nyugtalanságra, és természetes, hogy ezt nem is szándékunk megtenni. (Zaj a néppárton.) A képviselő úr a belügyminiszter úr törvényjavaslatához magához nem szólt hozzá, de kicsendült felszólalásából, hogy a demokrata néppárt kimaradván a nagybudapesti törvényhatos ágoikb ól, lényegéfoeim ezt a helyet reklamálja a maga számára. (Ellentmondások a néppárton. — NAGY László (din): Téveíctés!) Lehet kérem, hogy tévedés, én így fogtam fel és így értelmeztem. — (BELSŐ Gyula (dn): rosszul!) A demokrata néppártinak nincs képviselete a nagybudapesti törvényhatóisági bizottságokban, de meg kell mondanom, hogy véleményünk szerint az a politika, amelyet) a néppárt egyes képviselői a vidéken folytatnak — Zalaegerszegre; gondolok vagy a hasonló esetekre — nem túlságosan teszi a demokrácia kivételes érdekévé... (BELSŐ Gyula (dn): Ön nincs tisztában a zalaegerszegi helyzettel!) Azzal véletlenül tisztában vagyok, képviselő úr! Pontosan tudom azt is, hogy egy néppárti képviselő lánya sztrájkot szervezett az egyik zalaegerszegi iskolában, (Zaj és ellentmondások a néppárton. — NAGY László (dn): Hogy mondhat ilyet?!) Pontosan tudom azt is, hogy ennek megfelelően ki is zárták az iskolából, amit nagyon helyesen tettek. (BELSŐ Gyula (dn): Mi az, hogy kizárták? Még erről beszélünk!) Az lehet. Mindenesetre ezek a tünetek | netm túlságosan csábítók arra, hogy itt a de. I november hó 18-án, csü ör tökön. 832 mokrácia számlára (DAJBRÓNAKY Gyula (d) gúnyosan: Jó demokraták!) építőerőkeit nyerhetünk. Minqenképpen az a kívánatos, hogy az országépítés és a formelés munkája zavartalanul haladjon, és ezt felesleges választásokkal ne zavarjuk meg. (BELSŐ Gyula (dn): Ügy néz ki, mintha félnének egy törvényhatósági választástól? — (Egy hang a néppárton: Színtiszta igazság! — Felkiáltások a néppárton: ügy van! Erre feleljen! — MÉSZÁROS Ödön (dn): Felinek: a választásoktól! — Gúnyosderültséq a dolgozók pártján.) ELNÖK: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. (Zaj. — Az elnök csenget.) Következik <a határozathozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, hogy a Nagybudapest területén megválasztott törvényhatósági és képviselőtestületi tagok megbízatásának mieghoszszaibbításáról szóló törvényjavasliatoit eredeti szövegezésében általánosságban, a részletes tárjgyalás alapjául elfogjad ja-e? (Felkiáltások: Igen! —- Nem!) Akik elfogadják, (méltóztassanak felállani (A kormánypártok tagjai és Szüts lván r (f) fel állanak.) Többség! Kimondom ia határozatot, hogy az országgyűlés a törvényjavaslatot eredeti! szövegezésében áltailánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a törvényjavaslat részletes tárgyalása.; Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a tör vény jia vaslat címét felolvasni. HEGYESI JÁNOS jegyző (felovassa a törvényjavaslat címét és 1—2. §-<Mt, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad). ELNÖK: Ezzel az országgyűlés a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. Lupkovics György képviselő úr, mint az alkotmány jogi és közjogi, valamint igazságügyi bizottság előadója kíván jelentésit tenni. LUPKOVICS GYÖRGY (kg) előadó: T. Országgyűlés ! Van szerencsém beterjeszteni az országgyűlés alkotmányjogi és közjogi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentését az 1948 : XXII. te. hatályánlak kiterjesztésiéről és a közjegyzők, valamint a bírósági végrehajtók elmozdítására vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló törvényjavaslatról. Kérem, a jelentés kinyomiatásániak és szétosztásának elrendelésiét és napirendre tűzését. ELNÖK: Az előadó úr által beadott jelentést az orszggyűlés kinyomatja s tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzése iránt pedig később fogok a t. Országgyűlésinek javaslatot tenni. Az ülést félfüggesztem. (Szünet; 11.18—12.13. — Elnök.- NAGY IMRE-) ELNÖK: T- Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom Hébelt Ede képviselő úr mint az igazságügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. HEBELT EDE (d) előadó; T. Országgyűlés! Beterjesztem az országigyűlés igaizságügyá bizottságának jelentését a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és; megszüntetésiéről szóló 1940: XXXVII. te.-ben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről szóló 166- számú törvényjavaslat tárgyában. Kérem , a jelentés kinyomatásánaík és szétosztásának eiiremidelését, valamint napirendbe tűzését. ELNÖK: Az előadó úr által beadott jelentést az országgyűlés kinyomatja, tagjai közt