Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-71

4:17 Az országgyűlés 71. ülése 1948. is, de a hitei véleményező tanács — mint a neve is mutatja, — csak véleményező testület, mert­a banknak jogában áll a bitelek folyósításánál természetesem az adósok vagyoni helyzetiét és fizetőképességét bírálat tárgyává tenmL A VII- fejezet tartalmazza a bankjegyeikre vonatkozó szalbályokat. Ezek tekintetében lé­nyeges változás nincs. Itt szabályozza a javas­lat a banikjegyadót. Ez az eddigitől lényegesen elltér: az eddigi alapszabályok szerint ugyanis a ibankjegyadó a leszámítolási kaujiaitlábnál 1%-kal magasabb volt, most pedig 1%-ban ál­lapítja meg az alapszabály.-Ennek oka az. hogy a bank külön hozzájárulást fizet az államnak. az úgynevezett bankjegy járulékot, amiről ké" sőbb fogok beszélni. A VIII- fejezet tartalmazza az évi móxlegj és heti kimutatások összeállítására vonatkozó szabályokat, továbbá a tartalékalapnak a tiszta nyereségből való dotálását. A tiszta nyereség­nek a tartalékalap dotálása után fennmaradó részéből a bank osztalékot fizethet, amelynek fel nem használt része az államkincstárt illeti. Ez nem lényeges, mert mint mondottam, a részvények túlnyomó többsége az állam, kézé" ben van. tehát akár osztalék, akár^ bankjegy­járulék címén, akár pedig ezen a címen törté­nik a fizetés, a bank. tiszta nyeresége minden" esetre az államot illeti meg. A IX. fejezet biztosítja a bank külön jo­gait. Ezek megegyeznek az eddig biztosított jogokkal. Eszerint a bank mindennemű követelése tekintetében a köztartozásoktól el" tekintve, minden más követelést megelőző ki­elégítési joggal bír. A bank külön jogai közé kerültek továbbá az 1938 :XXV. tc-ben foglalc ama rendelkezések, amelyek részben a, banknál levő éríékekre vonatkozó Ibírói letiltásokra* részben pedig a bank vezetőinek és alkalma" zottainak tanuként. vagy szakértőként való meghallgatására vonatkoznak. A X. fejezet megállapítja, hogy a Nemzeti Bank szabadalma, a bankjegykibocsátás, .sza­badalma 1963. évi december hó 31. napjáig tart. Ez nem jelent változást, mert az eddigi törvény is a Nemzeti Banknak ezt a jogát eéidlig a ter­minusig biztosította. Rendelkezik az alapsza" bály a tekintetben, hogy ha ez aa idő bekövet­kezik, akkor a törvényhozásnak kell újra fog­lalkoznia azzial a kérdéssel, hogy meghosszab­bítja-e a szabadalmat, vagy pedig azt meg­vonja. A 45. cikk tartalmaz egy nagyon fontos rendelkezést a jegybank járulékról, amelyet már az előbb megemlítettem. Ez azt je­lenti, hogy a bank tulajdonképpen a tiszta nyereségét a kincstárnak adja át. A jegybank­járulék kulcsát, amelyre & bank havonkint elő­leget fizet, a pénzügyminiszter úr javaslata alapján a bank főtanácsának meghallgatása után a Gazdasági Főtanács állapítja meg. Ugyancsak e 7 a fejezet biztosítja a bank kö'nyveire, feljegyzéseire és az okiratokra a múltban biztosított illetékmentességet. T- Országgyűlés! Kérem, hogy a törvenyja­vaslatot, amely tulajdonképpen a tényleges helyzet szankcionálása és a bank szervezetében beálló változásoknak logikus következménye és kodifikálása, mind általánosságban, mind részleteiben elfogadni szíveskedj ék. (T^vs a kormánypártokon. — P. ÁBRAHÁM Dezső (md): A mezőgazdasági hiteleknél kérünk na­gyobb keretet!) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szó­nokok közül? ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLŰ IV. évi május hó 14-én, pénteken. 418 CZÖVEK JENŐ jegyző: Gróh József! GRÓH JÓZSEF (nt) : T. Ház! Az előadó úr bölcsen mutatott rá, hogy a Nemzeti Bank sta­tútumainak megváltoztatása legális következ­ménye a tulajdonban történt változásnak. Azt kell azonban mondanom, hogy egy jegybank­nak a statútuma gazdasági szemmel nézve a pénzügyi és gazdasági életnek szinte a leglé­nyegesebb részét teszi ki, mert hiszen annak a st^tutuninaik rendelkezései alapján és azok sze­rint igazgatja és alimentálja a főtanács a pénzügyi ós gazdasági életet; ennek következ­tében a jegybank statútumait szinte a gazdasági élet kardinális sarkkövének kell tekinteni. Ebből a szempontból nem mulaszthatom el ki­fejezésre juttatni, igen sajnálom, hogy olyan kevés idő állott-rendelkezésre, hogy a megvál­tozott alapszabályokhoz egy felszólaló előké­szülni tudjon, különösen azért, mert hiszen amikor a jegybank részvényei, tehát m.ga az egész intézmény az állam tulajdonába ment át, ez olyan lényeges változást idézett elő a jegy­bank életében. hogv ennek következményeit gondosan mérlegre kell tenni. Ez okozta szel­lemi szegénységemnél fogva tehát, az előké­születhez való kevés idő okából nem tudok részletesen rámutatni bizonyos szempontokra, egyre azonban mégis ki kell terjeszkednem. Ha nem is ilyen mértékben, mint nálunk, de nagymérvben az államai mindenhatóság ja­vára szóló változások a nyugati államok jegy­bankjaiban is történtek és bekövetkeztek- Hi­szen korábban voltak államok, ahol úgy látták el a nemzet jegybankjának teendőit, hogy a kormánynak még felügyeleti joga sem volt a bank működésében. Ez a felügyeleti jog egyre jobban erősödött, nálunk százszázalókig érvé­nyesült, mert a jegybank az állam tulajdonába ment át. Itt, mondom, csak egy körülményre utalok. Korábban Európa nemzetgazdasági, világgazdasági életében az összes jegybankok bizonyos érdekközösségben voltak egymással, amely érdekközösségnek centruma a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja volt, és a Nem­zetközi Fizetések Bankja n>?gv súlyt helyezett arra, hogy müvének egy jegybank alapszabá­lyai, s az alapszabályok rendelkezéseihez ké­pesti állott válságos időkben többé vagy ke­vésbbé egy jegybank mellé. Ennek következtében, ha több idő állott volna rendelkezésemre, nyilván eljutottam volna odáig, hogy adatokat szerezhettem volna be abban a tekintetben, hogy más államok, amelyek már korábban vitték keresztül az áik lamihatalomnak a jegybank működésében való pozitív közreműködését, fokozott ellenőrzését. vagy százszázalékos mindenhatóságát milyen eredményeket értek el"? A második kérdés pe­dig az. hogy milyen jelentőséggel teszi mér­legre ezeket a változásokat a, Nemzetközi Fize­tések Bankja, és hogy az alapszabályok ilyen változása mennyiben alkalmas arra. hogy egy jegybank súlya és r tekintélye a Nemzetközi F'zetések Bankja előtt emelkedjék, vagy csök­kenjen. Rá kell mutatnom arra, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a bázeli Nemzetközi Fize­tések Bankjában az elmúlt évtizedekben rend­kívül nagy tekintélye volt, éppen azért az 1931-es válság alkalmával hatalmas pénzügyi erővel állott ez a bank az ország megsegítésé­nek szolgálatába. Mindez azonban egy kitérés volt. A diolog lényege az, hogy míg a jegybank korábban 27

Next

/
Thumbnails
Contents