Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-46
61 Az országgyűlés 46. ülése 1948. tűnő mindenki előtt, hogy a. belügyi kormányzat idei költségvetése lényegesen magasabb, mint az 1946/47. évi költségvetés, összesen 276 millióval több. Meg kell azonban állapítanom .azt is,bogy ebből a 276 millióból 143 milliót tesz ki a személyi kiadás- Egyrészt a tisztviselők állami státusa rendezésével, az önkormányzati tisztviselők státusa/ rendezésének kérdésével kapcsolatos fizetésemelések vonták maguk után ezeket a onegnövekedett személyi kiadásokat, másrészt pedig iolyan személyi kiadások beiktatódása, amelyek egészen eddig magyar költségvetési tételekben nem szerepeltek: a községi bírók, elölj ár óságok, stb- javadalmazásai, akiket rendes fizetési státusba vettünk be. (14.30-) Ezek a személyi kiadások kétségkívül nem kifogásolható tételek, mert hiszen lényegében egy íkis dolgozó tisztviselői karnak az életnívóját emelték, juttatták nagyobb darab kenyérhez, és mindjárt megjegyezhetem, még mindig nem kielégítő mértékben, mert sem a tisztviselői karnak, sem a rendőrségnek még mindig nem olyan magas a< (fizetése, hogy emberhez méltó kulturális és gazdasági körülményeket biztosíthatna mindannyiuk számára. Ez a 143 millió kétségkívül igen komoy emelkedés az 1946/47.évi költségvetéshez viszonyítva, de ezt véleményem szerint nem negativumként kell értékelni, hanem pozitívumként abból a szempontból, hogy demokratikus kormányzatunk, mihelyt adva viatn az első lehetőség a dolgozók életszínvonalának emeléséhez, azonnal él ezzel a lehetőséggel, és minden alulról jövő vagy külső nyomás nélkül valóban igyekszik a dolgozók életnívója felemelésének minden előfeltételét megteremteni, biztosítani. A dologi kiadásokra 94 millió esik, ami szintén jelentős tétel. Figyelembe kell azonban venni, hogy ez az első költségvetési esztendő, amikor lényegesebb dologi beruházásokat iktathatunk be a költségvetésbe a felszabadulás óta. A felszabadulás első esztendeje erre nem volt alkalmas. Az infláció még kevésbbé tette lehetővé, hogy komoly beruházásokat lehessen eszközölni. A t. Országgyűlés tagjai ismerik az 1946/47-es költségvetésünket, az abban előirányzott nevetségesen alacsony összegek semilyen körülmények között sem- tették volna lehetővé, hogy dologi területen nagyobb berúháziástoikat eszközöljük. Azt hiszem, mindenkinek az egyszerű logikájára bízhatom, hogy az a 94 millió, amelyet dologi beruházások céljából felvettünk ebbe a költségvetésbe, nevetségesen alacsony összeg ahhoz az óriási háborús pusztításhoz viszonyítva, amely lényegében véve tönkretette a jegyzői lakokat, az orvosi lakokat, ai kórházakat, iskolákat. A németek külföldre hurcolták tüzoltófelszereléseinkiet, nyugatra hurcolták a rendőrség autóit ós felszerelését, úgyhogy nem maradtak olyan felszerelési tárgyak, amelyekkel a felszabadulás után közhivatalt berendezhettünk volna, a rendőrséget _ felszerelhettük volna, a tűzoltóságot funkcióba helyezhettük volna. Mindehhez egyszer hozzá kell fogni. És ha a stabilizáció megteremtése után adódott komoly lehetőség arra, hogy ezeket a hiányzó dolgokat pótoljuk, akkor rendkívül súlyos hiba és mulasztás terhelte volna külön a belügyi kormányzatot, de az egész kormányzatot is, ha nem élt volna azzal a lehetőséggel, hogy a dologi beruházások terén jelentős lépést tegyen előre. évi február hó 16-án, hétfőn. €2 T. Országgyűlés! Röviden ós tömören ez indokolja a 276 milliós növekedést az előző évi költségvetéshez viszonyítva. Meg kell azonban mondanom, hogy a kérdésnek ez osak a számszerű része. Van egy politikai és morális része is és nekünk ezzel is foglalkoznunk kell. Ma már nemcsak Magyarországon kénytelenek elismerni barátok és ellenségek, hanem a külföldön is barátaink, — nem szólva az ellenségekről — hogy Magyarország a közrend, a nyugalom, a vagyonbiztonság területén olyan munkát végzett, amely bármelyik nyugati vagy akármelyik európai országnak dicsőségére válhatnék. Ezt a tényt azonban saját belső közállapotaink felmérésén keresztül mi magunk is megalapíthatjuk. Kétségtelen tény, liogy a termelés területen saját erőnkből óriási lépést tettünk előre. Rendbeszedni egy ország szétzilált termelését, helyreállítani a normális árucsereforgalmat nem lehet olyan társadalomban, ahol nincs vagyonbiztonság, közrend és köznyugalom. Ez a morális társadalmi előfeltétele annak, hogy megindulhasson a normális termelés. Részint tehát az ország általános termelési _ indexszáma' részint pedig: az egyéb napi jelenségek is mutatják azt, hogy ebben az országban valóban rend, nyugalom van és békés közállapotok vannak. Ha mi ezt meg tudtuk teremteni, akkor nyilvánvalóan nem volt haszontalanul elköltött pénzösszeg az, amelyet közhivatalaink, önkormányzati hivatalaink és a rendőrség intézményeinek rendbeszedésére ós talpraállítására fordítottunk. Ha olyanok a közállapotok, mint amilyenek, ós ha a termelést olyan szintre tudtuk emelni, mint ahol ma tartunk, akkor azok az összegeik* amelyeket ilyen célokra fordítottunk, hasznos és az egész nép érdekét szolgáló befektetések voltak. Ezek mellett a pozitívumok mellett több képviselőtársam felvetett olyan szempontokat, amelyek rámutatnak az árnyoldalakra is. Nagyon helyesen tettiák ezt, nagyon helyes szempontokat vetettek fel, — : persze volt olyan is, ami nem helyes, erre majd külön térek rá. A magam részéről elsősorbain közigazgatásunk kérdésével szeretnék foglalkozni. _A közigazgatással kapcsolatban egyik képviselőtársam felvetette , azt, hogy a, bürokrácia túlzott s ennek kettős hatása van: egyrészt meg-lássítjia az ügyintézést, ami kétségtelenül a dolgozó nép bőrére megy, másrészt pedig a, túlzott bürokrácia a munkaerő-igénybevételen, a papirmennyiség elfogyasztásán stb.-n keresztül külön árdrágító tényező is, amelynek költségeit megint csak a dolgozók adózásából, filléreiből kell hogy megtérítsük. Teljesen egyetértek ezzel a megállapítással. Lehetetlen nem egyetérteni ezekkel a szempontokkal, amikor olyan tényezőkről van tudomásunk, hogy néha egy kis összeg kiutalásánál 30—32—3a aláírás szükséges ahhoz, hogy valaki valóban felvehesse a pénzt, és azt el is használhassa. A végén egyes tételeknél oda lyukadunk ki, hogy többe kerül a leves, mint benne a hús. Kétségtelen, hogy ezen a helyzeten változtatnunk kell. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a bürokrácia maga is csak egy következmény, következménye annak, hogy az egész közigazgatási rendszerünk elavult, (Ugy van!) Nemcsak azokból a szem, pontokból elavult, amelyekre Halász kepyiselStársam utalt, — ebben a tekintetben teljes mértékben egyetértek vele — hanem szerke-