Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

569 Áz országgyűlés 51. ülése 1948, vannak, sőt egy katolikus egyetem is van. Franciaországban az alakulás meglepő váltor zásokat mutat. Vámnak kerületek, ahol ia felekezeti oktatás 15—16°/o-ig csökken, és isimét mások, ahol emelkedőben van. Ugyanígy például Amerikában vannak felekezeti iskolatípusok, amelyeik száma emelkedést mutat. Ebből láthatja az igen t. Ház, hogy tárgyilagois képet igyekszem adni, hoigy kiki kellő súlya szenint megítéUhesse a problémát. Szeretnék itt rámutatni például arra* ami meglepett egyeseket, hogy Ausztria legutóbbi költségvetésének 'tárgyalásakor. — pedig az osztrák parlamentet talán kevéssé lehet olyan határozottan népi demokratikus parlamentnek tekinteni, mint a mienket és ott egyöntetű katolikus hagyoirnámy uralkodik — 'mégis szenvedélyesen követelték a felekezeti oktatás ^ egyik döntő szektorának, a leányiskoláknak államosítását, mert nem tartották kívánatosnak tor váhbra is felekezeti kézben tartani ezt az oktar tási szektort. * , Arra sem kell különösen rámutatnom, hogy azokban a nyugati államokbam. aíhol a felekezeti oktatás él, vagy — ha úgy tetszik — virágzik, természetesen az állam semminő öszszeggel nem támogatja ezeket az oktatási intézményeket, hanem kizárólag' az illető egyházközségek társadalmi önellátó tevékenységére és teherbíró készségére utalja azokat. Ezzel szemben mit mutat a ómagyar helyzeti Aranyosiam véve sehol a világon nem kap az egyház akkora összeget vallási és oktatásügyi célokra, mint nálunk, a magyar demokráciáiban. Lássuk az erre vonatkozó aldlatokat. És itt meg kell momdanomi. messzemenő meglepetéssel hallottam olyan kijelentéseket, mintha mi egyházi célokra félszázalékmyi, vagy hatsotnló összegeket szavaznánk meg költségvetésünkben- Hasonlóképpen nem találó azoknak a kritikusoknak a szava .sem, akik túlsóknak találják az egyházi céflokra fordított összegeket így Supka Géza igen t. képviselőtársam 57.000.000 körüli összegben állapította meg ezt az összeget, bolo't meg kell mondanom, bizony mi pontosan 141,929.000 forintot fordítottunk felekezeti oktatási és egyházi, vallási célokra^ tehát messzemenően nagyobb összeget mint amekkorát Supka Géza igen t. képviselőtársam a maga bírálatában feltételezett. Ezek a számadatok — például! az, hogy a kizárólag egyházi* vallási célokra előirányzott összegek négymillió forinttal emelkedtek, hogy a lelkészi illetményeik emelésére éppen olyan gondot fordítottunk, mint a pedagógus társadalomi illetményeinek emelésére, hogy ha szerény mértékbem is, gondoskodni kívántunk az egyházi közigazgatás költségeinek fedezéséről is, hogy ,az újjáépítésbe bevontuk az egyházi célokat is stb. stb. — bizonyítják! elsősorban, hogy a magyar demokrácia agyai talán nem ellensége az egyházaknak, amint azt állandóan állítani szeretik, sokszor lappangó propagandával, sokszor nyilt és veszélyes támadással. Ez az, amit elsősorban szeretnék leszögezni, mert ezeket a tételeket különbözőképpen lehet értelmezni. Lehet értelmezni úgy, ahogy a tavalyi költségvetés tárgyalása során is értelmezték, — és ez a hang most is felvetődött —• hogy az állaim ezekkel a költségvetési tété- • lekkel voltaképpen kárpótolja az egyházakat elvesztett földbirtokaiért és amint a tavalyi költségvetés egyik szónoka bebizonyította vagy kiszámította, már a. tavalyi költségvetés forinttételeivel ki is fizette valójában az elévi február hó 23-án, hétfon. 570 vesztett és felosztott földbirtokokat. Mások iágy értelmezték tavaly, —és ez a.hang az idén is felvetődött — hogy voltaképpen a felekezeti iskolában is a mi gyermekeink tanulnak, ne sajnáljuk tehát tőlük ezt az összeget. Mindkét szempont jogosultságáról lehet vitázni. Én a harmadik, a döntő szempontra szeretném a figyelmet felhívni, arra tudniillik, hogy ezek a költségvetési tételek mindemmel ékesebben bizonyítják: & magyar demokrácia nem üldözte ós nem kívánja üldözni az egyházakat, hanem segíteni kíván rajtuk. Ez a költségvetés magában véve is döntő bizonyíték a magyar demokrácia mellett az egyház és az állam disputájában, abba

n a disputában, amelyet újabban sokan illetéktelenül és szükségtelenül templomokba és körmenetekre elvisznek, holott ez politikai és diplomáciai kérdés, ós például a mi politikusaink a puszta viszonosság alapján még egyszer sem vittek népgyűlésekre teológiai kérdéseket, hogy ott a népgyűlésen döntsék el azokat. (RÉVÉSZ Mihály (sad): Nagyon helyes!) Jó lenne, — és erre szeretném felhívni a figyelmet — ha a sokszor félreértésekhez, keserű vitákhoz vezető nagy nyilvánoság helyett megkezdődnék végre az állam éts az egyházak között ,a konkrét és illő formájú tárgyalások sorozata. Nem tesz jó szolgálatot a kérdésnek az, aki unos-untalan kiviszi a nagy nyilvánoság elé, vallási témák közé iktatva. Nem hinném, hogy ez ,

a vatikáni diplomácia szokásos gyakorlata vagy intenciója lenne; az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. Nyomatékkal meg kell állapítanom, hogy eb: ben a kérdésben, a közvélemény előtti vita- ós viharkeltésben sohasem a magyar demokrácia volt a kezdeményező. Mindig a magyar demokrácia került a támadások középpontjába, és a magyar demokrácia kényszerült válaszolni, hogy hallgatását félre ne értsék, vagy gyávaságnak, illetve meghátrálásnak ne tekintsék. (Ugy van! Ugy van! a parasztpárton és a kisgazdapárton. — MÉSZÁROS Ödön (dn): Nem egészen!) Helyesnek tartanok, ha ezek a kérdések végleg lekerülnének a köznapi viták sorából és az esetleges kritikák és kívánságok kellő hangsúllyal tárgyalásokon keresnének érvényesülést, nem pedig a fórumon, a politika piacán. A legutóbbi események sem vették el a kedvemet _ ós elhatározásomtat, hogy a magyar demokrácia e döntő kérdéseiben is, mint eddig, ezután is keressem a modus vivendit. Ha nem sok, ' nem túl nagy eredménnyel kereshettük eddig, az eredménytelenségben nem érezzük bűnösöknek magunkat. Említettem a kormányzat álláspontját a modus vivemdi, á„ megegyezés kérdésében. Hogy a polgári pártok — köztük az én pártom is — ezt a modus vivendit kívánatosnak tartják, azt mindenki természetesnek veszi. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy erről a kérdésről a marxista pártok sem gondolkodnak másként. Érdemes utalnom rá, — bár Kunszeri igen t. képviselőtársaim beszédébem említette ezt — hogy például Mód Aladár az egyház és az állam együttműködését a kom; munistapárt hivatalos lapjában, a Társadalmi Szemlében »Az egyház és a demoikráeia« című cikkében, amelyet 1947 decemberében írt, nemcsak lehetségesnek, hanem egyenesen kívánatosnak is tartotta, így ír errről a kérdésről, (olvassa): »Mi lelkesen és szívből tudnánk