Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

485 Az országgyűlés 51. ülése 1948, és amely azt akkor nagyban és egészben elmulasztotta s ehelyett még a háború utolsó éveiben is a katolicizmus és a hitlerizmus belső megegyezésének lehetőségéről és a nyilas báránykákról cikkezett, majdnem ugyanezen • képviselőiben most e nagy értékeket valósító demokráciával szemben*' epedve keresi a sértődött, duzzogó attitűdöt. Valiamikor Savonarola azt mondta a halálos' ágyán feloldozást kérő Medicinek: »Feloldalak Téged, ha visszaadod hazám szabadságiát«. Itt a zsarnok kimúlt. >a világtörténelem legvéresebb és legesztelenebb zsarnoka anélkül, hogy ők ellene itthon küzdöttek volna, de néha mintha új zsarnokot keresnének. Még minden végzet beteljesülte, minden sötét prófécia valóraválta sem tudta látóvá tenni Franeo rajongóinak. ,a nitlerizélási enyhén szólva kedvelőinek tekintetét. A szociális szakadékot' amely az esztergomi káptalandomb egykori barokk gazdagsága és a Szent Tamás-hegy, a nyomor és zúgolódás tanyája, a veszprémi Várhegy és ia.Hatrongyos — hány változatban idéztük meg riasztó ellentétüket , -r- a feudális egyház és a farizeusokra és a gazdagokra jajtkiáltó Krisztus, sok szegényember egyetlen vigasztalása, szociális tanítása között volt. betemette a történelem. A mindenkori hatalomhoz alázkodó, birtokainak megvédését attól váró aneilla-lót megcserélődhetett volna a »szabad egyház szabad államban* mindenképpen méltóbb helyzetével. • De a- multat visszasóvárgók most újabb szakadékot készülnek ásná a lelkekben. A hívő számára is a legfelsőbb istanc, aminek engedelmeskedik, a lelkiismeret. Minden forradalomnak legmélyebb értelme a lelkiismeret felszabadítása, minden demokráciának egyik legnagyobb értéke — a. másik két nagy alapérték, a szociális haladás és az emberi szolidaritás, tehát az igazságtevő egyenlőség és a népek* békés egymásratalálása mellett — a lelkiismeret szabadsága. Mármost ez azt kívánja, hogy hívő vagy nem hívő, de értelmes, eimberi méltóságának tudatára ébredt ember, szabadon cselekedje a jót, amint szomorú szabadsága marad a rossz is. Sőt az utóbbit, t. Országgyűlés, démonikus arányú rendszerre építheti ki, az egyén szabadságát eltüntető, a népek hazáját halottasházzá változtató, a szociális igazságot a monopolkapitalizmus elleinlforradalmával megsemmisítő fasizmusban. Az Ur szelleme a szabadság, — olvassuk az írásban) — Deus non eget mandaciis nostris, mondja a »De liberó arbitrio« szerzője, Ágoston. Valóban Istennek, annak az Istennek, aki a lángeszű byppói egyházdoktor és nem h hitlerizáló jőszágkormányzók Istene, nincs szüksége hazugságainkra. Az igazságot is csak szabadságon, át érhetjük el és szerethetjük. Mindez kissé anakronisztikusán is hangzik, szegény, eddig elkésett társadalmi _ fejlődésű hazánkban valamikor a reformok idején, ha ugyan nem az 1790-es években lehetett volna probléma, nem pedig a szocializmus felé tartó demokrácia napjaiban. Amint végzetes szellemi, politikai és társadalmi elkésettségünk következtében, akár egy évtizeddel ezelőtt a földreformot, most a »sizabad egyház szabad államban« elvét kell társadalmunk egy része előtt magyarázni. Az emberiség nagy alapértékeit a hitleri tébollyal szemben megvédők ós győzelemre vivők annakidején kinyilvánították a vallás- es lelkiismeévi február hó 23-án, hétfőn. 486 réti szabadságot, de ez egyikük előtt sem jelentette, nem is jelenthette, az egyház hatalmi eszközökön alapuló előjogát. Amerikában például nincs semilyein egyház számára semmiféle államsegély, nincs Jíözadók módjára behajtott egyházi adó, ott a hivők .valóban k ^zsebükkel iinádkoznak«. Még kevésbé jelenthette volna az ellenforradalmi izgatás szabadságát. Az elmúlt években sokszor voltunk tanúi hitvitáknak a történekni egyházak között, de ezek a viták mindig a hatalmi helyzet számaránya, az államsegély nagysága ós legfeljebb a gravamináüs múlt emlékei körül forogtak, sohasem, vagy majdnem sohasem ai depositum fidei körül, például akörül; amiben Luther vagy Kálvin vagy Etwingli 'a tridenti zsinat tanításaitól vagy Servet Mihály mindegyiktől különbözik. Ez a tradíció — úgylátszik — túl a világégés minden; poklám változásán, változatlan. És a magyar demokrácia mégsem válaszolja azt, amit egyszer a bismarcki porosz junkergőg odakiáltott az egyháznak: »Wir werden die Brotkörbe höher hángen.« De bizonyos oldalon mintha nem gondolnák meg, hogy a demokráciának és a vallási lelkiismeret félremagyarázott igény einek, helyesebben: az egyházak jogosulatlan aspirációinak sajnálatos és' végzetes szembekerülése esetéin nem a demokrácia lenne, károsült. Túlszorossá teszik ezt a járható utat és túlkeskennyé az ösvényt, amelyen nem rom„boló, ha-nem reformáló útján a magyar demokrácia megindult. Szűk a kapu és keskeny az ösvény ez alkalommal is. amely az élethez vezet, a politikai és (szociális felszabadulással párhuzamosan szellemi, erkölcsi felemeléshez vezeti a magyar népet. Ha Krisztus újra a földre jönne, azok tá•horába állana, akik dolgoznak s éhezik és szomjúhozzák az igazságot — mondotta Harnecke, a Wesen des Christentums írója. E szavait mi is álljuk és a Hegyi Beszéd, Lukács evangéliuma Krisztusát egy helyütt bizonyára nem tudjuk elképzelni, s ez: Hitler, s az egykori hitlerizálók posthumus fiókáinak vagy a monopolikapitaílizimus tőkés trezorjai védelmezőinek tábora.. Azokéban sem. akik ezekkel szemmelláthatóan vagy rejtettebben, de szoros szövetségben a magyar demokráciát mindig is csak^ átmeneti állapotnak tekintették. Átmenet — mondotta e sorok írójának valaki. Egy azok közül, akikről a száműzetésben elhunyt Muckermann jezsuita megírta, hogy keresztjük arany volt. de szívük, fejük fából való. Valóban átmenet, hangzott a válaszunk, de nem arrafelé, amerre Önök gondolják. Ma sem mondhatunk mást. t. Országgyűlés. A. kereszténység tanát a római cezarizmus hatalmi és jogi rendszerével ötvöző, és összetévesztő idők elmultak visszasóvároghatatlanul és visszahozhatatlanul. Ami mem múlt el, az a vallásos lelkiismeret jogos igényeinek érvényesítése a demokráciában. Ezt Mointalambert és Eötvös egyaránt példákkal is bizonyítja. De ha e kettőt f gonosz mesterkedők végzetesen szembeállítanák egymással, akkor mem a demokrácia húzná a rövidebbet. "És" itt fájdalmasan kell megállapltanom, hogy nem ugyan a katolikus egyház egyeteme vagy a püspöki kar egésze részéről de felelős helyről, ai magyar katolicizmus legnagyobb méltósága részéről végzetes szubjek" tiviiással kezeltetik a magyar demokrácia. A legutóbb a Szent István Társulatban 31*