Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-46
41 Az országgyűlés 46. ülése 1948. rendeleti (úton .a, területileg illetékes és igény jogosult egyházközségnek. (NÖNN György (kp): A demokratikus szervezeteknek!) Külön (kell foglalkoznom — és ezt örömmel, teszem — azzal a gesztié val, hogy a belügyi kormányzat a tűzrendészet, ia tűzoltóság átszervezésének .komoly figyelmet szentelt. Ha a múlt tűzoltóságát — akár az önkéntes, akár a hivatalos testületét — összehasonlítottuk! a külföldi szervezetekkel sajnálattal láthattuk,, hogy biziony ezen a téren különösen elmaradott állapotban volt a magyar tűzoltóság. El kell ismernem azonban azt is, hogy ezt a jogi rendezetlenséget pótolta az akkori tűzoltóság lelkesedése, ügybuzgalma, ügyszeretete. Csak örömmel tudom regisztrálni azt a tényt, hogy é> belügyi kormányzat ezzel a kérdéssel jelen ~ tőségének megfelelő módon foglalkozik. Amennyire örülök azonban ennek, annyira sajnálom és fájlalom, hogy az erre a célra, főképpen a fejlesztésre fordítandó összeg olyan csekély, hogy inkább csak eszmei alapon közelíti meg a célt, minit gyakorlati téren. Bízom azonban abban, hogy a belügyminiszter úr és a belügyi kormányzat a közeljövőben azért mégis fog találni módot arra, hogy a tűzoltóság átszervezése ne csak írott malaszt legyen, hanem élő valósiággá váljék- A tűzoltóság mint testület, mint szervezet is megérdemel minden támogatását. Csendben,. feltűnés nélkül végZL azt a munkát, amelyen igen sokszor a nemzeti vagyon jelentékeny^ része fordul meg, mert hiszen a tűzveszély megelőzésével, nem annyira az oltássá,], — én a tűzoltóságot tűzmegelőző szervezetnek nevezném — óriási mértékben hozzájárul a nemzeti vagyon megmentéséhez. T. Országgyűlés! Ha általánolsságiban végigtekintem mégegyszer a tárgyalás alatt lévő tárca költségvetését, akkor e^y kérdés ötlik még elém, amely már szorosan kapcsolódik a népjóléti miniszterium feladatköréhez és ez az eirkölcsrendészet Amennyire üdvözlőim és kívánatosnak tartom az erkölesrendészetd razziák gyakori megismétlését és- ai prostituáltak szigorú alapon valóátrostáliását éppeai a neniibetegségpk és a prostitúció leküzdése szempontjából, olyannyira kevésnek is tairtom. ha csak eddig megy el a belügyi! kormányzat. Ebben, a tekintetben is a preventív,!a, megelőző munka fenne az elsődleges feladat. A preventív lmunkat én nem annyira a nétpjóléti minisztérium vonalára állítanám be. minit inkább az igen bevált, tiszteletreiméltó nőrendőrölknek ollyan formában való feHhasználását tartanám szükségesnek, hogy ezeket csak arra a feladatkörre osztanám be, hogy a falukról, tanyákról városokba kerülő tapasztalatiam leányokat vegyék irányításukl alá és tapintatos módon, hivatali tekintélyükkel is akadályozzák meg, hogy ezek a züllés útjára kerüljenekT. Országgyűlés! A belügyi igazgatásnál tapasztalható tiíltengő kiadást, bürokráciát az egyik oldalon elismerik nagy bajnak,, a másik oldalon pedig nem. Véleményem szerint 'mégis csak baj ez. még akkor is ha kevfísbbé natrv baj., mert a bürokrácia kiadásai igen magy százalékát teszik ki a költségvetésnek, ugyanakkor, amikor más célokra kellene a pénz. Nagyon jól tudom, hogy a belügyminisztérium három év alatt tökéletes munkát merni végezhetett. Ezeket a kifogásokat azért tettem szóvá, hogy ta belügyminiszter úr fomtolja meg' azokat a javaslatokat, amelyeket felszölalásombaoi eléje terjesztettem. Minthogy ezek a évi február hó 16-án, hétfőn. 42 hiányok, amelyeket felsoroltam, a költségvetéssel kapcsolatban fennállanak, a költségvetést, sem magáim, sem pártom nevében elfogadni nem tudoni. (Tam a névvárton. — GYURKOVITS Károly (szd): Kibírjuk!) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? POLÁNYI ISTVÁN jegyző: Samrdi István! SZURDI ISTVÁN (szd): T- .Országgyűlés! Egy ország társadalmi rendszerének (megítéléséinél az állami költségvetés mindig hű képét adja a rendszernek, s azon belüli a rendszer erősségének .és fejlődésének. Ha, a felszabadulás -előtti és utáni magyar költségvetéseket vizsgáljuk a megdönthetetlen számok tükrében, elégedetten kéll^ megállapítanunk, hogy a der imokrácia kormánya, egész állami gépezetünk ia dolgozó nép szolgálatában munkálkodik. A nemzeti jövedelemnek az államháztartást illető részét a kormányzat a dolgozók felemelkedésének szolgálatába állítja, és ez döntőéül jellemző iá valóban demokratikus társadalmi rendszerekre. Ha az 1947/48- évi állami költségvetésünket tesszük vizsgálat tárgyává, két sajátosságiát kell különösien kiemelnünk. Az egyik demokráciánk fejlődésének, megerősödésének visszatükröződése az 1946-os évvel szemben, & másik a múltban elkerülhetetlen ötletszerűség helyett a rendszeresség és a célszerűség megállapítása. Ezek a megállapítások vonatkoznak a belügyminisztérium ezévi > költségvetésére is. Pártom, a Szociáldemokrata Párt, a számszerűségen túlí alapvetően fontos politikai kérdésnek tekinti a belügyi kormányzat költségvetését, A költségvetés taglalása során nem olyan irányú állásfoglalásunkat kívánjuk leszögezni, mint a múltban, amiikor ellenzéki párt voltunk, hogy biz,alommail vagyunk-e a belügyi kormányzattal széniben: a. költségvetésen keresztül, vagy sem, hanem t nyilvánítani kívánjuk, 'hogv a belügyi kormányzatot magunkénak is tekintjük. A magunkénak is, tekintjük, mert ia deimoikráeia, belügyi kormányzatának megteremtéséért harcoltunk, mostani munkájának részesei vasgyunk. Ha vam politikai párt, amely aJdemokratikus belügyi kormányzatot értékelni tudja, aiz elsősorban & 'szociáldemokrata párt. amely a saját bőrén érezte, tapasztallta az elmúlt rendszerek belügyi kormányzatának serrn'Jyen eszköztől vissza nem riadó véres terrorját. A demokrácia belügyi kormányzatának feladatai pedig annyiban különböznek az ellenforradiallmi belügyi kormányzatok •feladataitól, amennyiben a két rendszer céljai különböznek egymástól. Igen t. Kadó Dénes 1 és Kisházi képviselő urak, tisztázzunk valamit! A, demokrácia céljai a dolgozó nép felemelkedése. Rádió, | Dénes és Kisházi képviselő urak felszólalása | azt a rendszert támogatja^ (13.00) annak a rendszernek visszaállítását célozzai, amely éppen ezeknek a do'lgozó rétegeknek elnyomását és* kizsákmányolását jelenítette. A múlt belügyi kormányzata elvégezte a maiga közigazgatási és rendőrségi funkcióját s ezzel segítőeszközül szolgált a letűnt uralkodó osztály haladást elnyomó törekvéseinek I megvalósításában* Ehhez — alávaló módom — I éppen a dolgozó osztályból merítette a végrehajtó emberapyagot, gondosan vigyázvai aaonj bankárra, hogy az irányítás az akkor uralkodó osztály kezébein maradjonA felszabadulás utáni belügyi kormányzat ' a politikai rendszer és politikai gyakorlat teljes átalakulásával a maga szervezetét és rend-