Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-49

365 As országgyűlés Í9. ülése 1948. é neon lehetetlen* hogy a végén olyan állapotba kerülünk, hogy enne a célra, megfelelő fauieny­nyiségek álllhaltnak imajd rendelkezésre. (Egy hang a néppárton: Meg is drágul!) Ami a tü­zelőt illeti, igaz, hogy ez meni lesz olyan álta­lános természetű, de mostanában folynak kí­sérletek a tőzeg felhasználására vonatkozóan is. Ezzel kapcsolatban iis egy bizottságot kérd­tem feü'i amely ezzel a kérdéssel alaposan, be" hatóan foglalkozik. Rövidesen erről is jeílen­tést fogok kapni. Nem lehetetlen, hogy a ki­termelendő tőzeget megfelieüő módon tudjuk értékesíteni. Ha, másként nem, annak a bizo­nyos cellnilózegyárnak üzemanyagaként lesz módunk felhasználni. Ami a gépesítést illeti, meg kell tmonda­nom, hogy ebbőu! a célból ai hároméves terv megfelelő összegeket bocsát a földniíveilésügyi mi misztériuma rendelkezésére s a f ölduiívelés­ügyi minisztérium igen alaposan ki is hasz­nálja ezt. Eziidőszerint már mintegy 750 darab traktort szereztek be, ezen túlmenőleg még további traktotribehozatal lesz, és az, ország te­rületén belüli gyártás is megfelelően tervbe van véve, azonkívül a kisgép-akcióra is külön gondot fordítunk, úgyhogy remélem., a gépe­sítés kérdését rövidesen olyan formáiban fog­juk tudni a, nagy nyilvánosság éllé tárni, hogy az az igényeket ki fogja eDéigítenl. ^ r . Az úgynevezett traktorállomások létesí­tése, már megkezdődött és toyább fog folyni ez az akció. Az ország különböző részein trak­torállomásokat létesítünk, amelyekéit külön­böző gépekkel látunk ed Ezek a gépek a, pa­rasztság rendelkezéséire fognak állni, hogy különböző olcsó bérmunkáEatokat végezzenek. 'Uj vetőigépek, s természetesen magtisztító gé­pek lesznek az állomásokon. Kü'ön akarom hangsúlyozni, — tekintettel anra, hogy az or­szágban rendkívül sok leromlott és majdnem használhatatlan, üzemenkívüli traktor van — hogy ezeknek megjavítása érdekében a trak­tor ál lomások mellé egyben ( géro javítóműhelye­it is fogunk létesíteni. (Helyeslés az ellen' zekén.) Az üzemanyag biztosítása elsőrendű fel­adat. Eíbben a tekintetben a kormányzatban a legmesszebbmenő jóindulat mutatkozik. Tör­téntek intézkedések, hogy a mezőgazdasági cé-'' lókra a szükséges üzemanyag feltétlenül ren­delkezésre álljon és azon túlmenőié a- a traktor­szántást végeztető gazdákat megfelelő pré­miumokkal fogjuk ösztönözni. A mezőgazda­ságii gépkezelők részére szaktan folyamokat lé­tesítettünk- Ezeken kétezer mezőgazdasági gép­kezelőt fogunk kiképezni, hogy a, traktorok és. % különböző mezőgazdasági gépeik üzembehe­lyezésével kapcsolatosan olyan kellemetlensé­gek ne álljanak elő. mint a múltban, hogy hozzá, nem értő vagy kissziakértelmű emberek rövid idő alatt tönkretettek komoly és igen drágái gépeket.. A továbbiakban a keirtgazdálkodás kérdé­seire voltak szívesek a felszólaló képviselő urak külön felhívni a figyelmemet. Meg kell azon­ban mondanom, 'hogy ebben a, tekintetben még nem látok teljesen tisztán. Nem szeretném azokat a törpe- és kisbirtokosokat kockázatom vállalkozásokba beugratni, ezért alaposan ki kell elemieznüniki hogy milyen kerti termények termesztésére szorítsuk vagy legalábbis ösz­tönözzük ezeket a kistermelőket. Természetes, hogy a fővárostól és a nagyobb városoktól távolabb fekvő területeken ilyen belterjeselbb gazdálkodást csak abban az esetben tndunk vi február hó 19-én, csütörtökön. 366 szorgalmazni, ha a helyszínen már megfelelő konzervgyárak, illetve ilyen feldolgozó ipari üzemek állnak majd rendelkezésre. Az értéke­sítés szempontjából alaposan, meg íkell vizsgál­nunk, vájjon az ország felső fogyasztási terüle­Jen mennyi terményt lehet elhelyezni- mennyi lesz az a bizonyos exportmennyiség és vájjon annak az exportmennyiségnek a" külföldön megfelelő piacot fogunk-c találni. Mindezeket a megfontolásokat folyamatba tettük és ennek megfelelően fogjuk majd kertészeti vonatko­zású intézkedéseinket megtenni. A gyümölcstermelés tekintetében szintén keveselte egyik képviselőtársam az erre fordí­tón összeget. Meg kell mondanom, hogy a hároméves terv keretében elég tekintélyes ösz­szeg áll rendelkezésünkre, és máris körülbelül másfélmillió vadcsemetét hozattunk be Olasz­országból, azután Oroszországból is fogunk behozatni, de helyileg is igyekezünk az ország belső területén előállítani nagyobbmennyiségű vadalanyt, amelyekből azután a megfelelő nei­mes csemeték előállítása után a gyümölesíker­tészet igényeit ki fogjuk elégíteni. A törzsgyümölcsfák és anyafák felkutatá­sára irányuló tevékenységet természetesen na­gyobb arányokban folytatjuk. A szőlőtermelésre vonatkozólag is tettek itt barátaink különböző megjegyzéseket. Ezzel kapcsolatban esalki annyit szeretnék megje­gyezni, hogy máris sikerült figyelemreméltó eredményeket, elérnünk, így például a pince­felszerelésd tárgyak, különösen a megsemmi­sült hordók pótlása terén sikerült eljutnunk odáig, hogy a termés elhelyezése nem okozott nagyobb zavarokat, Többé-kevésbbé kiküszö­böltük a művelési eszközökben mutatkozó hiá­nyokat is. Védekező- és kötözőanyagokban nem volt hiány és előreláthatólag e termelési évben sem lesz. - mert minden reményünk megvan arra­hogy a szükséges rézgálicot és kötözőanyagot rendelkezésre tudjuk majd bocsátani. Hiszen méltóztatnak tudni arról, hogy öt vágón raffia máris rendelkezésre áll, a jugoszláv rézgálie­szállítás megindult és valószínű. — legalábis mindén reményünk megvan rá — hogy rendeil­Kezésre ío,g állani az a mennyiség, amelyre h szőlészetnek és a gyümölcsészetnek szüksége van. (KISS Ferenc "(félagyházi) (md): Az ári) Most nem tudom pontosán megmondani, mi lesz az ára, de mindenesetre bele fogjuk kalku­lálni azt a húsz fillért, amit Adorján képviselő úr a két érdekképviseleti szerv részére kért. (Derültség-) A minőségi bortermelés fokozása érdeké­ben tervbevettem szőlőgazdaságunk törzs­könyvi felvételét és az errevonatkozó munká­latokat a. közeljövőben megkezdjük. A háború által sújtott állami pincék és a Magyar Szőlősgazdák Országos Bortértékesítő Szövetkezete kezében lévő állami borpineék épü­leteiben és felszerelésében beállt károk helyre­állítása részben már megtörtént. A minőségi bortermelésünkben igen fontos szerepet játszó állami pincegazdaság helyreállítása terén is komoly eredményeket értünk el. A pincegazda­ság számottevő jóminőségű borkészlettel _ ren­delkezik és az angliai exportpiacon a közeljövő­ben már szerepelni is fog kiváló boraival. Átszerveztem szőlészeti és borászati szak­oktatásunkat és ennek eredményeképpen két kertészeti és szőlészeti középiskola, három ker­tész- és szőlészképző iskola. — amelyeik közű 1

Next

/
Thumbnails
Contents