Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-48

Ölt Az országgyűlés 18. ülése 1948. nek, mert ha ugyan osiak kiseíbb-nagyobb időre is, de mégis megfelelő környezetbe , juttatták őket. Ezek a •nevelőszülők ellátták nemcsak mindenféle pillamatniyp. szükségleteikkel, ha­neim egyébként is bovenT úgy hogy, amikor hazajöttek, alig tudták az ajándék csomagokat magukkal hozni. De jót tettek a szülővé! is, akinek a válláról legalább arra az időre levet­ték a gyermekekre fordítandó gondot. Nem szabad azután lekicsinyelni azt a nagyon ked­vező propagandát sem, amelyet a magyarság érdekében ezek a kis propagandisták végeztek a külföldi állaim okban: igen sok neveiőszülő az ő révükön lett őszinte barátunk, érdeklődő, jóakaró, segítőnk. Hogy ennek a segélyszolgálatnak méreteit és lehetőségeit egy legújabb példával bizonyít­sam, megemlítem,, hogy a katolikus akció autói voltak iá legelsők, amelyek odasiettek az ár­vízsujtotta területekre, s az ott felvett fényké­peket légipostai úton azonnal megküldötték azoknak az, államoknak és katolikus segély­szervezeteknek, amelyek eddig 'is tetemes mér­tékben segítették a katolikus segélyakciót. Az eredmény meglepő volt. Belgium bíbor os,­érseke, Van" Roye, azonnal kiutalt ezer pár cipőt, a hozzánk legközelebb eső svájci raktá­rából, azonkívül nagymennyiségű élelmiszert indíttatott útnak és azonnal megszervezte a belgáknál mindig eredményes társadalmi gyűj­tést is erre a célra. Az amerikai katolikus se­gélyszolgálat a fényképek vétele után azonnal útnak indított 500.000 kilogramm élelmiszert, tápszert és gyógyszert, azonkívül sok pár cipőt és egyéb ruhaneműt. A ma is működő amerikai segélyszolgálat, a CARE huszonhat karitatív egyesület, ajándékait hozta át Magyarországra. Ezek az adatok bizonyítják, hogy éppen a karitatív mozgalmaknál a világnézeteket nem lehet, sőt nem is szabad kikapcsolni. Az állam­nak ezeknek a karitatív mozgalmaknak műkö­dését nemcsak hogy engednie kell, hanem leg­alább is azzal kell segítenie is, hogy számukra vámmentességet és szállítási díjmentességet biztosítson. T. Országgyűlés! A népjóléti minisztérium költségvetésének újbóli áttekintésével szívesen állapítom meg, hogy a népjóléti minisztérium mint hivatal is kiváló, mert a jól olajozott hi­vatal képét mutatja. Akárhányszor mentem oda be, magam is úgy tapasztaltam, és az óda bemenő- ügyfelektől is arról értesültem, hogy ott nemcsak a bürokrácia, szabályai szerint intézik el az emberek ügyét, hanem minden tisztviselőnek van szíve is: belátják, hogy min­den hozzájuk forduló ügyfelet szeretettel, meg­értéssel kell fogadni, és ügyétel kell intézni. A minisztérium másik érdeme az, ami az ilyen karitatív és általában népjóléti kérdések­kel foglalkozó hivatalnál kell is, hogy alap­vető fontosságú legyen: csendben, reklámmen­tesen idölgozik, nem a csinnadrattára helyezi a. hangsúlyt, hanem sokkal "inkább a belső tar­talomra. Hiszem, hogy a. miniszter űr megtalálja a módot arra, hogy a felsorolt fogyatékosságo­kon segítsen. Most pedig beszédem végén, ami­kor elismerésemet fejezem ki a minisztérium iránt, csak azért nem fogadhatom el, (GEREN­CSÉR György (kp) gúnyomm: erdemeire való tekintettel!) pártom és a magam nevében a költségvetést, mert ia szűkreszabott keretek kö­évi• február hó 18-án, szerdán. élé zött a minisztérium nem tudja kifejteni azt a munkát, amelyet él'kellene végeznie. (GEREN­CSÉR György (kp) gúnyosan; Érdemeire való tekintelttel nem fogadja el!) ELNÖK: Faragó György képviselő úr, mint az alkotmányjogi és közjogi, valamint .igazság­ügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. FARAGÓ GYÖRGY (szd) előadó: T. Or­szággyűlés! Van íszerenesém benyújtani az al­kotmány jogi és közjogi, valamint igazságügyi bizottság együttes jelentését az ítélőbírák át­helyezésének, úgyszintén az ítélőbírák és az állam ügyészségi tagok végelbánás alá vonásá­nak átmeneti szabályozásáról szóló 91. számú törvény javaslat tárgyában. Kérem, a jelentés kinyomatását, szétosztását és annakidején napirendre tűzését. ELNÖK: Az előadó úr által benyújtott ja­'. vaslatot az. országgyűlés kinyomatja, tagjai között szétosztatja, napirendre tűzése iránt pe­'dig később fogok a t. Országgyűlésnek javas­latot tenni. Folytatjuk a népjóléti tárca költségvetésé­nek általános vitáját. Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? ' POLÁNYI ISTVÁN jegyző: Botyánszki Pálné! BOTYANSZKI PÁLNÉ (szd): T" Ország. gyűlés! Engedtessék meg nekem, hogy ennek a költségvetésnek 'tárgyalásánál ne szakszerű felszólalással támogassam a népjóléti minisz­ter ár munkáját, hanem asszonyszívvel és asz­szonyszemmel beszéljek egy olyan problémáról, amely a múltban is a. legelhanyagoltabb volt ebben az országban. Amikor, megállapítom többi képviselőtár­sammal együtt, hogy a mostani költségvetés az elmúlt költségvetéssel szemben igen örven­detes fejlődést mutat, amikor megállapítom, hogy a kórházi ágyak számának gyarapodása nagy mértékben elősegíti az egészségügy szol­gálatát, amikor megállapítom, hogy nagyon sok rovaton mutatkozó jelentős /összeg- bizto­sítja a népegészségügy fejlődését és a nép szociális emelkedését, meg kell-állapítanom azt is, hogy van egy terület, amely ebbőd a költ­ségvetésből majdnem teljesen kizáródott s ez a falu és a tanyavilág. (11.30) Meg kell emlékeznem arról az időről, ami­kor pártom szolgálatában állva, az Alföld te­rületén és főképpen a falusi és tanyavilágban pártszervező munkát végeztem. Bizony az ottani állapotok szégyene és botrányos kiütkö­zései voltak a z akkori uralkodó rendszernek s a népjóléti tárcával kapcsolatban kifejezésre jutott »gondoskodás«-irak. Ezeken az útaimon, amikor Békés, Bihar és Csongrád vár­megye parasztságának életszínvonalával ismer­kedtem meg, nagyon keserű tapasztalatokat szereztem, *s ezeket most el kell itt mondanom. A lakásügyről azoknak, akik ezt iái kérdést ismerik, nem sokat kell beszélnem, de azoknak, akik nem ismerik, mégis fel kell hoznom és meg kell mondanom, hogy: botrányos- Pené­szes, nedves szobákban nyolc-tíz tagú család volt és van még ina is összezsúfolva. Ezen a területen egészségvédelemről beszélni q&aJk »kkor lehetne, ha megindulna itt az országban az egészséges lakásépítkezés. Az egészségtelen lakások következtében a tbc. természetesen

Next

/
Thumbnails
Contents