Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-44

919 Az országgyűlés 44. ülése 1948. mégis különös gondot fordít a Magyar Vörös Kereszt munkájára. A köitfégvetésben a dologi kiadások emel­kedése 22%-os. ami elsősorban a közelmúltban megkötött országközötti szerződésekkeL vala­mint egyéb fontos kulturális szerződésekkel járó költségeknek tulajdonítható. Örvendetes dolog számunkra, hogy ezek a tételek költségveté­sünkben szerepelnek, mert tanújelét adjiák an­nak, hogy fiatal demokráciánk a Dunameden­eébem kiemelkedett elszigeteltségéből, és úgy érezzük, igen hatalmas lépést tettünk ezzel a magyar demokrácia megszilárdítása ífeüé. A szerződésekkel és a tárgyalásokkal járó költ­ségek egymillió forinttal emelik a miniszter­elnökség költségvetését. A hazai kisebbségek és az idegenben élő magyar állampolgárok gondozására átalány­ként megállapított 900.000 forintos költségvetés . azt mutatja, hogy ezeken a kisebbségeken ke­reszitül igyekszünk a szomszéd népekkel jó vi­szonyt megteremteni, és ugyanakkor inem fe­ledkezünk meg- a külföldön élő magyar állam­polgárok jogairól és kulturális szükségleteiről sem. Ezzel a ténykedésünkkel tanújelét adjuk a magyar nép békevágyának, annak, hogy a dunamedenoei népekkel békés együttműkö­désben kivánunk élni- Azzal a ténnyel, hogy köMlségvetésünkben jelentős összeget irányoz­tunk elő ía hazad kisebbségek gondozására, lezártunk egy olyan ezerévet. amelyben a nem­zeti sovinizmusra alapított politizálás nemcsak bajba, civakodásfoa, vérbe fullasztott bennün­fede> hanem sorvasztott és elmarasztalt bennün~ ket a legtöbb esetben a fejlődés útján, Tito marsall és Groza miniszterelnök látogatása igazolja ennek a korszaknak a lezárását, és az a szerződés, amelyet megkötöttünk a szomszé­dos népek vezéreivel, a népek szerződése volt, nem olyan mint amilyen örökbarátsági szerző­dést Teleki Pál kötött a (szerbekkel, amely tulajdonképpein nem volt más, mint: a két or­szág úripolitikájának szövetkezése, hogy át­menthessék magukat a demokratikus világba, amikor már napnál világosabb volt, hogy a magyar reakciós kormánvzat napiai meg van­nak számlálva; úgyszintén nem állhatott fenn sokáig a jugoszláv királyság sem. A két, ország úripolitikája próbált tehát véd" és dacszövet­séget, örökbarátságot kötni egymással. A mi szerződésünk a népek szerződése egy­mással a kapitalizmussal szemben, megvalósí­tása annak a kossuthi szándéknak, amelyben Kossuth Lajos Jelasics bánnal szemben a szerb horvát'sziloyén népekre appellált. Azzal» hogy a miniszterelnökség költségvetése komoly összeggel siet a hazai kisebbségek felé, jelentős, korszakot bezáró történelmi feladatot látunk el, ami nagyon is igazolja ennelk a költségve­tésnek a helyességét. Még ha kevésnek látszik is és ha többet szeretnénk is erre a célra jut­tatni, különös tekintettel a külföldön élő ma­gyarokra, mint ahogyan ezt a felszólalt igein t- demokrata néppárti képviselőtársam is kí­vánságként mondotta, enyhítésként szolgáljon az, hogy a határon túl élő magyarság jelentős részében olyan haladott demokratikus ország­ban él. ahol nemcsak anyagiakban van meg az egyenlő lehetőség számukra, hanem sajá^t szellemi és anyagi erőforrásaikból is tudják ápolni a közös célt. A miniszterelnökségi tárca keretébe tar­tozik ia Központi Statisztikai Hivatal is, amtely­mek kiadásai lényegesen emelkedtek, A Statisz­tikai Évkönyv, a Magyar Statisztikai Szemle, a Gazdaságstatisztikai Tájékoztatás, a Statiszti­évi február hó 12-én, csütörtökön. 920 kai Zsebkönyv, valamint a meimzetközi staitlisar tikai inté-zet költségeihez való hozzájárulás és a rendszeres ismertető közlemények nyomdai költségei, és a statisztikai' munkálatokkal járó adatgyűjtéssel kapcsolatos kiadások indokolják a -kiadások emelkedését- Ezek a kiadások szol­gálnak még a Magyar Statisztikai Társaság költségeihez való hozzájárulásra, valamint a kereskedelmi értékmegállapító és a kormány­jelentést szerkesztő vegyes bizottság költsé­geire is. Nagyon sok kívánnivalót hagy még maga után statisztikai szolgálatúink, amely miai formájában különösen a gazdaságpolitikai kö­vetelíményeknek nem tudott eredményesen meg­felélni. De a költségvetés, ha szerény kereltlek között is, módot ad arra, hogy állami statiszti­kai szolgálatunk az elkövetkezendő költség­vetési évben eredményesebb legyem. Egy olyan nagymultú intézménynek is, mint amilyen á Statisztikai Hivatal, hozzá kell idomiilniá demokráciánk szükségleteihez ésí erre . a költségvetés feltétlenül módot nyújt, A Köz­ponti Statisztikai Hivatal kiadásainiák lényeges emelkedésével szemben emelkedik a bevétele is, mert külkereskedelmi forgalmunk növekedése folytán emelkedik a ' külkereskedelmi statisz­tikai illeték bevétele, de ez csak jobban ösztö­kéli a Statisztikai Hivatalt arra, hoigy jobb és eredményesebb munkát végezzen. A miniszterelnökség költségvetésében sze-~ jepel az elhagyott javak kormánybiztosisága is­E hivatal ellem számos jogos panasz hangzott el a közelmúltban. Az elhagyott javak kor­mánybiztossága teljes átszervezés alatt áll. Azok a tekintélyes értékek amelyeknek meg­őrzése és a termelésbe való beállítása a kor­mánybiztosság hivatása volt— és ezt a felada­tot a kormánybiztosság nem tudta kielégítően ellátni — követelőén írják elő ennek a hivatal­nak újjászervezését- Az az állami vállalkozás, amely az elhagyott javaik kormánybiztosságá­nak örökébe left remélhetőleg nem lesz jog" utódja a kormánybiztosság hibáinak is. A mintegy 600 millió forintot kitevő elhagyott javak államiháztartásunkniak semmit sem jövé­delmeztek, ellenkezőleg, ráfizetések történtek az állam részéről. Ennek a vagyonnak fele ipari üzemekben és vállalatokban fekszik, amelyeknek bérösszege 4—5°/^ra tehető általá­nosan. Helyes gazdálkodás mellett ennek a va­gyontömegnek körülbelül 15 millió forintot kel­lett volna jövedelmeznie, figyelembevéve a je­lentős birtokibaihelyezési bevételeket is. Ezzel az elképzeléssel szemben az állam évenkint másfél­millió forintot" fizetett rá az intézményre. A kormánybiztosság abból a célból alakult, hogy a távollévőik érdekeit védje. A bevétel­ként feltüntetett mintegy, két és félmillió fo­rintnak körülbelül egyharmaia tekinthető be­vételnek, tehát 750.000 fori at, amivel szemben * körülbelül két és félmillió forint kiadás áll. Pártom nevében a leghatározottabban követe­lem a legpontosabb hivata 1 vizsgálatot és a mu­lasztást elkövetőkkel szemben a felelőssegre­vonáslt- Ebből az alkalomból örömmel üdvöz­löm <a miniszterelnök úr, -valamint Nógrádi Sán­dor államtitkár úr intézkedését, amely a niosit folyó revizori munkálatokkal ezt a célt is kí­ván ja" szolgálni. " A fegyverszüneti egyezményből kifolyólag ránk 'háruló jóvátételi kötelezettségek teljesí­tésével kapcsolatban tennivalóinkat a 'Jóvá­tételi Hivatal látja el. Személyzetét a költség­vetés 141 főről 118 főre csökkenti és a dologi kiadások megállapításában' egészséges takaré" . *

Next

/
Thumbnails
Contents