Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-43

855 Az országgyűlés i3. ülése 19Í8, évi február hó 11-én, szerdán. 856 van! Ügy van! anéppárton.) Csak így tudjuk megadni a lehetőséget arra, hogy a magánosok jőve delemhez jussainak és ezem keresztül megfizethessék az állam számára azt az adót. amelynek végösszegét ma 5 milliárd forinthám irányoztuk előA kérdésnek másodszor nagy jelentőséget ad az ország talpraállításának feladata. Ez gazdaságilag, de a közgazdasági tudomány szerint is csak két utón lehetséges. Tőkeképzéssel, vagy külföldi kölcsönnel. Aki mást mond, téved és előbb vagy utóbb kátyúba vezeti a szekeret. A belső tőkeképzés alapja, amint arra Vajda képviselőtársam helyesen mutatott rá — az, hogy ne keltsünk többet, mint ameny nyit termelünk. Itt azonban megint szembekerülünk azzal a sajnálatos eirenlns vitiosusszal, hogy a többtermeléaaaak alapvető feltételei vannak a földmívelés és az ipar terén egyaránt, amely alapvető feltételek megteremtése tőkeképzés, vagy külföldi kölcsön nélkül elképzelhetetlen. A tőkeképzésnek is egyetlen záloga az egyéni kezdeményezés és a munka tisztelete és

1 megbecsülése. Nem az örök félelém attól, hogy_ holnap itt, holnapután meg amott lesz a baj, hanem annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy az emberek merjenek építkezni, újat termelni, (Úgy van! Ügy van! az ellenzéken.) hogy az emberek merjenek beruházásokat eszközölni, merjenek újra élni. Nem magasabb életnívót, mint amennyit a keresetük lehetővé tesz, de módot kell adnunk arra, hogy a befektetések útján keressenek, mégpedig módot kell adnunk a magángazdaságok szabadságának és az egyéni kezdeményezésnek a biztosításával. (Ugy van! Uyy van! az ellenzéken.) Ezek azok a gondolatok, amelyek nem tá" volítanak el ugyan bennünket a túloldaltól, de amelyek melltett meg kell állnunk? mert belfeő hitünk és inegigyőizőelesünk, hogy másképpen iäazi felemelkedés nern^ lehetséges'. A miasák része a, kérdésnek az. hogy ez a generáció már kétségbeejtően sokat szenvedett. Két világháború, harminc esztendő nyomorúságán, egy soha nem tapasztalt katasztrófa és egy még kétségbeejtőbb embertelenségen ment keresztül ez a ma élő generáció. Kérdés, vájjon bölcs-e ettől a generációtól kívánni meg, hogy mindazt kitermelje, amire az igazi fel" emelkedéshez szükség van. Éppen azért én nemcsak ma vallom, hanem minden időkben vallottam azt, hogy ezt a felemelkedést pedig külföldi kölcsön nélkül megvalósítani nem lehet. (Ugy van! az ellenzéken.) Viszont teljesen helyeslem Vajda igen t. képviselőtársam álláspontját és magam .is elképzelhetetlennek tartom, hogy a. magyar nemzet szabadsága és függetlensége feláldozása árén akarjon vagy fogadja el kölcsönt. Meg kell azonban találnunk a módját, a lehetőségét annak, hogy szabadságunk és függetlenségünk feláldozása nélkül juthassunk külföldi kölcsönhöz. Most rátérek befejező gondolatomra, amellyel nem vihart szerelnék vetni, hanem sokkal inkább a megfontolást és a dolgok tisztázását szeretném elérni. Ez összefügg mindazokkal a kérdésekkel, amelyekről eddig szóltam. Vajda képviselőtársam is érintette ezt a problémát és a magyar közéletnek is állandó problémája ez, amelyet helytelenül a harmadik tit problémájaként szoktak tárgyalni a sajtóban. Csodálatos, hogy erről a kérdésről. finely mindenki! érint és mindenkit érdeke , a parlamentben olyan kevés szó esik. Pedig aa ország házában ke'le.« e nagy és nehéz kérdéseket jószándékkal, egymás felfogásának tiszteletben tartásával megvitatni. Én nem annak a harmadik útnak problé" májával akarok foglalkozni, amelv a két munkáspártot foglalkoztatja. Ez az ő belügyük, ez reájuk tartozó kérdés, amelybe más pártok tagjainak ^ beleszólni kissé kényes' és a fogadatlan prókátor szerepe* volna. Ellenben beszélek arról a kérdésről, amelyről egyszer már őszintén kell beszélni: vagyunk itt sokan, ennek az országnaJk talán a többsége, — ez alatt nem reakciósakat és nem nyilasokat, nem fél- és egész fasisztákat értek, hanem haladódolgozó, becsületesen és demokratikusan gondolkozó embereket — akik úgy érezzük, hogy ha őszinte valóság az, amit a magyar nemzet hirdet, hogy mi békét, békességet akarunk, mindenek felett é& mindenekelőtt a békét szob gátjuk és hogy a béke szolgálatát jelenti mindaz, amit ez a nemzet eddig tett. Szerintem a békét nem is lehet semmivel jobban szolgálni, mint azzal a hatalmas újjáépítő munkával, amelyet a magyar _ nemzet az elmúlt három esztendő alatt kifejtett. De ha ez így van, akkor valahogyan azt, is meg kell éreztetnünk kifelé is, hogy a békét sohasem lehet azzal szolgálni, ha a másikat térdrekény; szerítjük. A békét sohasem úgv fogjuk elérni az országon belül, hogy akár mi. akár a másik a maga álláspontját százszázalékosan akarja megvalósítani és a másik "álláspontnak nem enged még csak hangot sem. (11 ay van! Uaif van!) Ez nem vezet békességre, ez vezethet harcra, vezethet gyűlölködésre, vezethet boszszúállásra. amitől az Isten óvja ezt a szerencsétlen országot.^ (P. ÁBKAHÁM Dezső (md): Esetleg diktatúrára!) Nekem az a meggyőződésem, hogv az az út, amelyen mi, a polgári gondolat, képviselői járunk, nem olyan harmadik út, amilyenről a két munkáspárt között a vita folyik, hanem egy másik út. (DÖGEI Imre (kr-tt Negveáüd) egy jószándékú út és középen találkoznia^ell a nemzetnek, hogy egységes munkába tudjon állni, olyan munkába, amely mindig a békességért van és a békét szolgálja. Külpolitikai kérdésekről nem szeretek beszélni, egyszerűen azért, mert vallom azt az álláspontot, hogy ezek olyan kérdések, amelyekről csak azok beszélienek. akik értenek hozzá, (11.00) akik ott állanak és ismerik . mindazokat a rugókat, amelyeket ilven kérdéseknél ismerni kell. Amikor a nagyok^ és hatalmasak egymással vitatkoznak és ők is a békességét akarják, s amikor mi kicsinyek is szívből és lélekből a békességet szándékoljuk és akarjuk, akkor valahogyan úgy képzeljük és az mindeü törekvésünk, hogy közöttünk ne a harc és újabb háború döntse el a kérdést, amelyben a kicsik csak pusztulhatnak, hanem igenis mielőbb^ megegyezésire jussanak, mert nem lehet elképzelni, hogy a világ két hatalmas tartópillérét^ jelentő világhatalom közül bármelyik r is térdre kényszeríttessék. Isten óyja a világot attól, hogy itt bármelyik is térdre kényszerüljön. A mi kötelességünk és a mi feladatúnk ebben a kérdésben a békesség szolgálása és annak a bite, hogy ahogyan nagyvonalakban a világ nagyhatalmai meg fognak, mert meg kell egyezniük és meg^ kell találni ok a megegyezéses utat, ugyanúgy nekünk befelé, az országon belül is arra kell törekednünk, hogy ne szembenálljunk egymással!, hanem megbe-