Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-43
853 Az országgyűlés 43. ülése 1948. évi február hó 11-én, szerdán. 854 vetést. Hallottam bizonyos támadást a kultusztárcsa egyes tételei ellen s eszembe jutott Hugó Vietomak egy nagyon bölcs és ma is nagy igazságot jelentő ' mondása : »Minden iskola, amelyet megnyitunk, ok és alap arra, hogy egy börtönt becsukjunk«. Nagy igazság ez éppen ma a demokrácia újjászületésének esztendőiben. Az is nagy igazság, amit itt egyik igen t. képviselőtársam! mondott: nemesíteni kell a magot, nemesíteni kell az ország egész közvéleményét, magunkat és mindenkit, aki ebben az országban él, hogy a demokrácia méltó egyedei lehessenek- Ez szintén nagy igazság, mert a demokrácia nagyon nagy dolog, amelyhez eljutni nem könnyű. Sok tanulás, a mindenki részére nyújtott tanulás lehetősége viszi a magyar nemzetet ezen az úton előre. . Éppen ezért éni két tárcát látok a demokrácia megalapozása szempontjából a legjelentékenyebbnek. Az egyik a kultusztárca, a másik a földmívelésügyi tárca. (Úgy van! a néppárt oldalán.) Meirt ha mindelni tiszteletet is megérdemel 'a csodálatos megújulás útján haladó iparunk, nem szabad elfelejteni, hogy annak a zsír- és kokszcserének, amely" szükséges volt ahhoz, hogy a koihók dolgozni tudjanak, mégis egyik bázisa a zsírtermeilő w földmívestársadalom hozzájáruló munkája. (Úgy van! tlgy van! a néppárton.) Amikor tehát a földmívelésügyi tárca költségvetésében körülbelül 46 millió forinttal szerepel a kitelepítés "kérdése és amikor ott különböző nagy tételeik vainlmak, amelyek nem az aktív termelést szolgálják, iákkor nekem az az érzésem, hogy a beruházási Programm anellett a földmívelésügyi tárca nincs úgy dotálva, ahogyan azt a nemzet struktúra jai érthetően megérdemelné. Nem szabad. ugyanis elfelejteni, hogy az a termelési vonal, amelyről mint ideálról beszélünk, az 1938. évi termelés^ vonal, végtelenül alacsony egy komoly, f'eíjlődő nemzet számára. Ez kétszeresen alacsony termelési vonal a kisgazdaságok felépítésének (korában. Pedig kezdődik már Amerilfj^am a búza és a kukorica árának a nagymérvű csökkenése és rövid időn T)ie'lül ismét elk ôvétkezhetik az, hogy itthon nagyobb lesz a búza termelési költsége, mint az ára. Földjeink az utóbbi hat esztendőben szinte műtrágya nélkül, az utóbbi négy esztendőbein pedig természetes trágya nélkül maradtak. Ezeket a kérdéseket nem lehet agyonhallgatással mellőzni, mert ha eszeket a kérdéseket nem oldják meg, akkor félő, hoigy nem felemelkedés, hanem olyan süllyedés következik be a teranelésben, amellyel a nemzet legnagyobb tette, a földosztás, nem válik azzá. amivé válnia kell. Sajnos, az utóbbi harminc évben keveset foglalkoztam a földbirtokpolitüka kérdésével, de valamikor minit fiatal jogász azt éreztem. hogy ez a nemzet legnagyobb problémája. Akkor foglalkozttam is vele és arra, a megállapításra jutottam, hogy a földosztásnál nem a föld a legnagyobb tétel, amelyet a nemzetnek adnia kell, hanem az állatállomány» fteffíát az élő és holt felszerelés (Úgy van! Úgy van! a néppárton.) és az az épület a kisgazdaságon, ahol a földhözjuttatott egészségesen élni tud és a családját fel tudja nevelni, emberhez méltó módon. Nem ide tartozik, de egy általános megjegyzést szeretnék tenni, azt, amit Jászszentlászlón egy jó gazda mondott nekem. Felírtam a mondását, mert nagyon bevilágított a dolgokba, Talán meg is találom a feljegyzést. Tudtam, hogy régi, hairmincholdasi gazda. Azt kérdeztem tőle, hogyan fémek össze az új és a régi gazdák? Válasza ez volt: »Tudja, képviselő úr, az volna a fontos, hogy ne reakciósoknak tartsák a régi gazdákat, hanem -példátmutatóknak.« Nagy és böles igazság ez. A régi és új gazdának össze kell szoknia, a régi és .új gazdának testvéri együttesben kell dolgoznia és kell az ország érdekében munkásságát kifejtenie. Itt mind az egyik, mind a másik oldalról meg kell tenni azt ami megteendő és az új gazdák- valóbami a régi bevált, jó gazdában ne a reakcióst, hanem a példátmutatót lássák, mert ez fogja a •termelést előre vinniA kiadási tételnél nagy kérdés az, hogy vájjon bírjuk-e és bírj are a nemzet azokat a terheket, amelyeket itt reáróttak. Az első, amire rá keli mutatnom és amit nyilván a kormányzat is nagyon mélyen mérlegelt, hogy ebben a költségvetésiben az előirányzatból több, mint kétmilliárd .esik a fogyasztási- és forgalmiadókra. A miniszter úr ugyanúgy tudja, vagy talán jobban tudja, mint én, hogy nincs igazságtalanabb adónem, mint a fogyasztási- éis a forgalmiadó. A fogyasztási- és a forgalmiadé ugyanis az az adó, amieilyet egyformán, egyaránt fizet a jólkereső, — hiszen ma már gazdagokról nemigein! lehlet beszélni — és csak a megélhetését megszerző ember is, merít mindegyiknek elgyforma a szükséglete. Ahogy nekem egy régi tanárom nagyon bölcsen mondta: nines annál igazságtalanabb, mint amikior a sóra monopóliumot csinálnak ós aidiót vetnek ki, mert a só az^ amiből a szegény ember többet fogyaszt, mint a milliomos és az, aki százezreket keres. Ugyanez vonatkozik valójában a fogyasztási- és a forgalmiad ók legnagyobb részére, talán a luxusadókat kivéve, úgy, hogy itt nagyon vigyáznunk kell arra, hogy intem túlméretezett-e ezeknek az adóbevételekintelkl az előirányzása. Az általában könnyen megoldható feladat, hogy a költségvetés egyensúlyban legyten. Felállítom a kiadásokat és ennek megfelelően irányzóm elő a bevételekiet. Majd az élet fogja a a után igazolni, vágy bizonyítani, hogy az előirányzat megfelelő volt-eItt következik azutáni el kérdés, amelyet a költségvetés tárgyalása során röviden említenem kel. Ha azt akarjuk, bogy marad" jon ebben az országban még adófizető, nagyon gondosan kell eljárnunk. Mert nem igazi adófizető sem a 'köztisztviselő» sem a,z állami üzemek alkalmazottja, hiszen) ott csak az egyik zsebből tesszük át a másik zsebbe az átteemdőket, hanem az igazi adófizető az országban az a termelő tömeg, amely a maga adójával, adófilléreivel e költségvetési adatok megvalósításához tényleg hozzá tud járulni. Ebből a szempontból fel kell vetnem azt a kérdést, vájjon nem érkezette el az ideje anniak, amikor az üzemek államosítása kérdésében legalább is egy kis! pihenőt kell tartani, lemig valóra nem válik az a kormányprogramm, hogy ezek a most államosított üzemek deficitmentesek legyeníek. Mert könnyű felállítana a tételt, hogy ennyi és ennyi lesz a bevétel az adókból, de lelhhez meg kell találni az adó alany okiat is. azokat, akik termelnek, akik keresnek és a minimális megélhetésem túl még adót is tudnak fizetni. Ebből a szempontból igleto fontos volna, ha az országgyűlés bölesesége arra az álláspontra helyezkednék, hogy álljunk meg a további államosításokkal. (Úgy 51*