Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-43

853 Az országgyűlés 43. ülése 1948. évi február hó 11-én, szerdán. 854 vetést. Hallottam bizonyos támadást a kultusz­tárcsa egyes tételei ellen s eszembe jutott Hugó Vietomak egy nagyon bölcs és ma is nagy igazságot jelentő ' mondása : »Minden iskola, amelyet megnyitunk, ok és alap arra, hogy egy börtönt becsukjunk«. Nagy igazság ez ép­pen ma a demokrácia újjászületésének eszten­dőiben. Az is nagy igazság, amit itt egyik igen t. képviselőtársam! mondott: nemesíteni kell a magot, nemesíteni kell az ország egész közvé­leményét, magunkat és mindenkit, aki ebben az országban él, hogy a demokrácia méltó egye­dei lehessenek- Ez szintén nagy igazság, mert a demokrácia nagyon nagy dolog, amelyhez eljutni nem könnyű. Sok tanulás, a mindenki részére nyújtott tanulás lehetősége viszi a ma­gyar nemzetet ezen az úton előre. . Éppen ezért éni két tárcát látok a demokrá­cia megalapozása szempontjából a legjelenté­kenyebbnek. Az egyik a kultusztárca, a másik a földmívelésügyi tárca. (Úgy van! a néppárt oldalán.) Meirt ha mindelni tiszteletet is megér­demel 'a csodálatos megújulás útján haladó iparunk, nem szabad elfelejteni, hogy annak a zsír- és kokszcserének, amely" szükséges volt ahhoz, hogy a koihók dolgozni tudjanak, mégis egyik bázisa a zsírtermeilő w földmívestársada­lom hozzájáruló munkája. (Úgy van! tlgy van! a néppárton.) Amikor tehát a földmívelésügyi tárca költségvetésében körülbelül 46 millió fo­rinttal szerepel a kitelepítés "kérdése és ami­kor ott különböző nagy tételeik vainlmak, ame­lyek nem az aktív termelést szolgálják, iákkor nekem az az érzésem, hogy a beruházási Pro­gramm anellett a földmívelésügyi tárca nincs úgy dotálva, ahogyan azt a nemzet struktú­ra jai érthetően megérdemelné. Nem szabad. ugyanis elfelejteni, hogy az a termelési vonal, amelyről mint ideálról beszélünk, az 1938. évi termelés^ vonal, végtelenül alacsony egy ko­moly, f'eíjlődő nemzet számára. Ez kétszeresen alacsony termelési vonal a kisgazdaságok fel­építésének (korában. Pedig kezdődik már Ame­rilfj^am a búza és a kukorica árának a nagy­mérvű csökkenése és rövid időn T)ie'lül ismét elk ôvétkezhetik az, hogy itthon nagyobb lesz a búza termelési költsége, mint az ára. Föld­jeink az utóbbi hat esztendőben szinte mű­trágya nélkül, az utóbbi négy esztendőbein pe­dig természetes trágya nélkül maradtak. Eze­ket a kérdéseket nem lehet agyonhallgatással mellőzni, mert ha eszeket a kérdéseket nem oldják meg, akkor félő, hoigy nem felemelke­dés, hanem olyan süllyedés következik be a teranelésben, amellyel a nemzet legnagyobb tette, a földosztás, nem válik azzá. amivé vál­nia kell. Sajnos, az utóbbi harminc évben keveset foglalkoztam a földbirtokpolitüka kérdésével, de valamikor minit fiatal jogász azt éreztem. hogy ez a nemzet legnagyobb problémája. Ak­kor foglalkozttam is vele és arra, a megállapí­tásra jutottam, hogy a földosztásnál nem a föld a legnagyobb tétel, amelyet a nemzetnek adnia kell, hanem az állatállomány» fteffíát az élő és holt felszerelés (Úgy van! Úgy van! a néppárton.) és az az épület a kisgazdaságon, ahol a földhözjuttatott egészségesen élni tud és a családját fel tudja nevelni, emberhez méltó módon. Nem ide tartozik, de egy általános meg­jegyzést szeretnék tenni, azt, amit Jászszent­lászlón egy jó gazda mondott nekem. Felírtam a mondását, mert nagyon bevilágított a dol­gokba, Talán meg is találom a feljegyzést. Tudtam, hogy régi, hairmincholdasi gazda. Azt kérdeztem tőle, hogyan fémek össze az új és a régi gazdák? Válasza ez volt: »Tudja, képviselő úr, az volna a fontos, hogy ne reak­ciósoknak tartsák a régi gazdákat, hanem -példátmutatóknak.« Nagy és böles igazság ez. A régi és új gazdának össze kell szoknia, a régi és .új gazdának testvéri együttesben kell dolgoznia és kell az ország érdekében munkás­ságát kifejtenie. Itt mind az egyik, mind a másik oldalról meg kell tenni azt ami meg­teendő és az új gazdák- valóbami a régi bevált, jó gazdában ne a reakcióst, hanem a példát­mutatót lássák, mert ez fogja a •termelést előre vinni­A kiadási tételnél nagy kérdés az, hogy vájjon bírjuk-e és bírj are a nemzet azokat a terheket, amelyeket itt reáróttak. Az első, amire rá keli mutatnom és amit nyilván a kormányzat is nagyon mélyen mérlegelt, hogy ebben a költségvetésiben az előirányzatból több, mint kétmilliárd .esik a fogyasztási- és forgalmiadókra. A miniszter úr ugyanúgy tudja, vagy talán jobban tudja, mint én, hogy nincs igazságtalanabb adónem, mint a fogyasz­tási- éis a forgalmiadó. A fogyasztási- és a forgalmiadé ugyanis az az adó, amieilyet egy­formán, egyaránt fizet a jólkereső, — hiszen ma már gazdagokról nemigein! lehlet beszélni — és csak a megélhetését megszerző ember is, merít mindegyiknek elgyforma a szükséglete. Ahogy nekem egy régi tanárom nagyon böl­csen mondta: nines annál igazságtalanabb, mint amikior a sóra monopóliumot csinálnak ós aidiót vetnek ki, mert a só az^ amiből a szegény ember többet fogyaszt, mint a mil­liomos és az, aki százezreket keres. Ugyanez vonatkozik valójában a fogyasztási- és a for­galmiad ók legnagyobb részére, talán a luxus­adókat kivéve, úgy, hogy itt nagyon vigyáz­nunk kell arra, hogy intem túlméretezett-e ezek­nek az adóbevételekintelkl az előirányzása. Az általában könnyen megoldható feladat, hogy a költségvetés egyensúlyban legyten. Felállí­tom a kiadásokat és ennek megfelelően irány­zóm elő a bevételekiet. Majd az élet fogja a a után igazolni, vágy bizonyítani, hogy az elő­irányzat megfelelő volt-e­Itt következik azutáni el kérdés, ame­lyet a költségvetés tárgyalása során röviden említenem kel. Ha azt akarjuk, bogy marad" jon ebben az országban még adófizető, na­gyon gondosan kell eljárnunk. Mert nem igazi adófizető sem a 'köztisztviselő» sem a,z állami üzemek alkalmazottja, hiszen) ott csak az egyik zsebből tesszük át a másik zsebbe az átteemdő­ket, hanem az igazi adófizető az országban az a termelő tömeg, amely a maga adójával, adó­filléreivel e költségvetési adatok megvalósítá­sához tényleg hozzá tud járulni. Ebből a szempontból fel kell vetnem azt a kérdést, vájjon nem érkezette el az ideje anniak, amikor az üzemek államosítása kérdé­sében legalább is egy kis! pihenőt kell tartani, lemig valóra nem válik az a kormánypro­gramm, hogy ezek a most államosított üzemek deficitmentesek legyeníek. Mert könnyű felál­lítana a tételt, hogy ennyi és ennyi lesz a be­vétel az adókból, de lelhhez meg kell találni az adó alany okiat is. azokat, akik termelnek, akik keresnek és a minimális megélhetésem túl még adót is tudnak fizetni. Ebből a szempontból igleto fontos volna, ha az országgyűlés bölese­sége arra az álláspontra helyezkednék, hogy álljunk meg a további államosításokkal. (Úgy 51*

Next

/
Thumbnails
Contents