Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-42
771 Àz országgyűlés 4É. ütése 194&. évi február hó lÚ-én, kedden. 772 sara irányulnak. Lehetetlen azonban tudomásul nem venni, bogy a mezőgazdasági munkásságnak igen jelentős része maradt föld nélkül, (Dénes István (md): így van!) különösen a nem nagybirtokos jellegű tiszántúli megy ékben. Lehetetlen nem látni, hogy ezeknek a mezőgazdasági munkásoknak egy része munka nélkül maradt, illetve az aszály következtében nem jutott megfelelő kéréseihez. , Mi ,a föildiulajdoini viszonyoknak újabb megboiygatását helytelennek és károsnak tartjuk, de figyelembe kell venni a mezőgazdasági munkásságnak ezt a problémáját, és módosítani kell azokat a haszonbérleti jogszabályokat, amelyek túlnyomórészt Horthy idejéből valók és amelyek nem vették kellőképpen figyelembe a mezőgazdasági munkásságnak bérletek alakítására irányuló törekvését, akkor is> ha kisbérietek formájában akarj a ezt megvalósítani, még inkább pedig akikor, ha a termelés szempontjából is előnyös bérlőszö" vetkozeteket kívánnak alakítani. (P. ÁBRAHÁM Dezső (md): Felfüggesztették a bérfizetést!) Az ipari termelés terén is vámnak problémáink. A költségvetés realitásának biztosi 4 tusához, mint niár említettem, elengedhetetlenül szükséges nemcsak az ipari termelés emelése, hanem a termelés önköltségi árának csökkentése is. Meg kell szüntetni az anyaggal és munkaerővel való a et a pazarlást, amelyet sajnos, még tmándig látunk. A magyar munkásosztály megérti, hogy az egyéni munkateljesítményt fokozni kell. tisztában vaim azzal, hogy az életszínvonal felemelése csak akikor lehetséges, ha a demokratikus Magyarországnak legalább annyit termel, mint amennyit Horthy Magyarországában termelt. De a termelékenység fokozásának nem egyetlen módja, hogy a munkásságtól nagyobb erőfeszítéseket kívánunk. Gyárainkban, üzemeinkbea vannak olyan rejtett tartalékok, amelyeknek felhasználásával a termelés színvonalának emelését, az önköltségi árak leszállítását el tudjuk érni.- (Dénes István (md): !Elő kell venni!) A munkafolyamatok jobb megszervezésére, a munkaeszközök jobb kihasználására gondolok, és ezen a téren elsősorban mérnökeinikre, a műszaki értelmiségre vár feladat. De sokat lehet és kell tenni azon a téren is> hogy az ellenőrzést fokozzuk, az ellenőrzésinek jobb rendlsízerét dolgozzuk ki és vezessük be. Ezen a téren komoly mulasztásokat látunk. Méltán háborítják fel a magyar munkásosztályt az olyan esetek, mint amilyenek a Pétinél, a Nitrokémiániál, a Card ónál (Közbeszólás a demokrata néppárton: És egyebütt!) és egyebütt is történtek. T. OPSzággyülés! Le kell törni a tőkések szabotázsát és el kell távolítani a Kelemeneket, a reakcióval összejátszó és magas poszton álló funkcionáriusokat, akik szabotálják az újjáépítést és meglopják a dolgozókat. {Helyeslés a kommunistapárton, — DÉNES •István (md)': Nagyon helyes!) Ki kell építeni az ellenőrzés rendszerét és ilyen módon elejét kell venni annak, hogy hasonló esetek egyáltalán megismétllődihessenek^ ' a A költségvetés realitásának azonban nemcsak gazdasági biztosítékai vannak, hanem vannak politikai biztosi tékái is. Röviden mii a. politikai biztosítékot abban látjuk, hogy a reakciót onnan is ki keË söpörni, ahol jelenleg még meghúzódva ellenállást fejt ki és éppen ezért szükségesnek tartjuk a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok még szorosabb együttműködését, valamennyi demokratikus és hazafias erőnek szorosabb nemzeti egységbe való összevonását. (Taps a kommunistapár ton.) Költségvetési beszédem befejező részéhez érkeztem. A benyujtotltk költségvetés, t. Országgyűlés, azt mutatja, hogy míg Horthyék csak hat esztendővel az első világháború után és csak külföldi kölcsönnel tudtak stabilizálni, addig mi egy pusztító háború után, akkor, amikor hídjaink, vasútjaink romokban hevertek, meg tudtuk ezt három esztendő alatt csinálni- éspedig külföldi kölcsön nélkül. Nincs szégyelni valónk t. Országgyűlés, akkor sem, ha a myugaieurópai kapitalista orszáigokkál végzünk összehasonlítást. Mire jutottak azok az országok, amelyek diollárkölcsönt kaptak! Hol tart Ausztria, Görögország, Olaszország és Franciaország a gazdasági és pénzügyi stabilitás terén? Ezekben az országokban a dollárkölesönök ellenére vagy talán éppen azoknak következtében, gazdasági zűrzavar vian, fokozódó infláció, munkanélküliség és a dolgozó tömegek egyre növekvő nyomora tapasztalható. Ma máir mindenki látja, hová jutottunk volna- ha Nagy Ferenc és iSulyok tanácsát követve, mi is döHárkölcsönt vettünk volna fel, áruba bocsátva nemzeti önállóságunkat és függetlenségünket. Nálunk nincsen polgárháború, nincsenek utcai harcok, nálunk mélyreható változások mentek úgy végbe» hogy szinte észre sem vették. Magyarországon rend, béke van és egyre eredményesebb termelő munkai folyik. A benyújtott költségvetés, t. Országgyűlés, ezt az egyre fejlődő és javuló gazdasági életet tükrözi vissza, a népi demokrácia fölényét mutatja a múlt Magyarországa vall és a nyugat kapitalista államaival szemben. - A népi demokrácia:, a nép államhatalma, kormánya a munkások és parasztok, a dolgozó nép kormánya, amellyel szemben mi bizalommal^ viseltetünk, és éppen ezért a költségvetést általánosságban- a magam ós pártom nevében elfogadom. (Taps a kormánypártokom,.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül'? • CZÉH JÓZSEF jegyző: Parragi György! PARRAGI GYÖRGY (md): T. Országgyűlés! A kommunistapárt igen t. vezérszónokának felszólalásában foglalt gazdaságpolitikai kritika — őszintém megvallom — az ellenzéken is nagy figyelmet keltett és reámk is mély benyomást gyakorolt. Ez a kritika mutatja leginkább azt, hogy a parlament ennek a szabad kritikáinak a legalkalmasabb megnyilatkozási helye, és azt is, hogy a kormány támogatásához nem kell feltétlenül tömjéniezés, hanem sokkal inkább előbbreviszi az ügyet az, aki a helyzet reális ismeretével, a problémák őszinte feltárásával mutat rái demokráciánk * még -meglévő és érthető f ogyatékosságaira és hibáira: is. A magam, részéről, mint egy ellenzéki pártnak a szónoka,^ természetesein szintén ki kívánom venni a részemet ebből a jogos, de alkotó bírálatból. T. Ház! Amikor mint ellenzéki képviselő áttanulmányozom a költségvetés r hatalmas síziáhioszlopait, önkéntelenül ez a népies- mondás tolul az ajkamra, hogy talán túl szép a menyasszony. Ez a megállapítás azonban nem kíván a kákán csomót keresni, hanem