Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-26
57 • . Az országgyűlés 26. ülése 1947. Az ilyen természetű, ügyleteket magánjogi jellegüktől nem fosztják ímeg, osupán némileg bonyolultabba teszi a magánjogi jelleg f elismerését a kozhiteli érdekek -által indokolt ,,V hatósági beavatkozás. Nem változtathat ezen " a tényen az sem, hogy läfe igénybevett vasáruk ellenéiiíékének, Jdfizelt^sie eddig neun történhetett meg- Hogy miért mein, arra ugyancsak később fogok rátérni. Az ellenérték kikötése mellett , történő igénybevétel egyébként analog esetnek minősíthető azzal az általános helyzettel. amely, jelenleg is fennáll , a közszükségeti cikkeket árusító kereskedőkkel szemben, akik ezeket az árucikkeket a jelentkező vevőknek hatósági áron é- kiszíJgál'ciatni tartoznak. A kiszolgáltatás,, a forgalombiahozatal tehát ebben az esetben is hasonló kíényszeren alapul, niünt'a szóban lévő esetben, mégis az említett közszükségleti . cikkek kiszolgáltatásának magánjogi jogcí[ men 'történő teljesítése alig vonható kétségbe. Ami azt a kérdést illeti, hogy az árucsereakció * céljaira igénybevett vasáruk árai mért nem egyenlittettek ki 1946 július 28-a előtt, a következőket jegyzem meg: A szób an levő árucseregeisztiókat a Mezőgazdasági Árucsere Irodán keresztül megvizsgáltattam a Közérdekeltségek Felügyelő Hatóságával. A Hatóság megállapítása szerint a szóbantevö vasáruk: elienéirtéíkének kiegyenlítésére az Iroda igazgatója, illetve a közellátásügyi minisztérium IX/a. ügyosztályának akkori vezetője 1946 márciusában, a pengő gyorsütemű inflációjára tekintettel a Gazdasági Főtanács elé o'Iyan javaslatot terjesztettek, amely szerint az átvett iparcikkek ára aképpen 'tett volna rendezendő, hogy az áruk 1945 december 31~i pengőárának minden pengője 1 adópengővel rendeztessék. Ez a megoldás az inflációs értékcsökkentés nagy részét 1946. áprilisában kiküszöbölte volna. • A Főtanács 1946 április 5-én ezt a javas latolt! el iisi fogadta, azonban a határozat nem, * kerülhetett végrehajtásra, elsősorban az érdekelt vaskereskedők magatartása miatt, gkik a fenti megállapítás szerinti^ kiegyenlítést nem voltak hajlandók elfogadni. Ekkor újabb tárgyalások indultak meg, amelyek később Antos pénzügyi államtitkár előtt m folytatódtak, aki %- ismét felajánlotta a fenti eiyek szerinti,. adó- pengőben történő .fizetést. Az érdekeltek azon ham a pengőben történő kifizetés ellen íafleghatároziottabban tiltakoztak, és szívesen húzták el a rendezés ha'Üáridejét, mert akkor már köztudomású volt a forint közeli bevezetése, s így abban reménykedtek, hogy az átadott - . ' áruik ellenértékét majd a (stabilizáció bavezetése után, valorizálva, forintban fogják megkapni, s ezzel a szóbanlévő i ügylet inflációs veszteségeit sikerül teljes egészében a» államkincsfárra thárítaniok. Kétségtelen tehát, hogy a szóbanlévő vasáru 1946 július 28. előtti kifi* vetésének nem volt akadálya, s< az csupán aiz erdekeltek magatartásán hiúsult meg. A hatóság megállapította azt is, hogy az • árucsere céljaira igénybevett vasáruknak egy * nagy része azért nem: volt az, árucsere 'kereté. ,..,''•; ben felbasznáilnató> mert vagy selejtes miriő 1 " ségűek voltak, vagy olyan méterűek,, amelyek a hazai mezőgazdasági felhasználásra nem voltak alkalmasaik, például nagyméretű úgynevezett ráf vasak, patkószegek, stb. A vasáru Íelbasználhatatilain voltát a közellátási felügyel ősésrek jetentették, amit az Arucserdiroda tovább jelentett az Anyag- és Árhivatalnak. évi december hó 4-én, csütörtököw. 58 Az Anyag- és Árhivatal ennek alapján járult hozzá a 152.301/1947. számú határozatával ahhoz, hogy a visszamaradt vasárulkészletek, — amelyeknél az ujabb gyártmányok minősége már lényegesen jobb volt — gyári áradból legfeljebb-50%-os engedmény adható, abból a célból, -hegy ez a fennmaradt árukészlet is valamikép értékesíthető tegyen. ,A visszamaradt készleteket azonban az árucsere lebonyolításával megbízott szervek (Hangya és kereskedők) még a szóbanlévő árengedményeik mellett lem tudták értékesíteni, abból még- ma is jelentős ' készletek vannak, A fentiek előrebocsátása után azt hiszem, képviselő úrnak az á megállapítása, hogy egyes r »kereskedőknek tisztességes, becsületei munkával megkeresett kis vagyonkáját vagy forgótőkéjét elveszik«, nem helytálló, már csak azért sem. mert maga az a tény, hogy ezek a követelések a 12-660/1946. M. E. számú rendelet alaipján bíróiag egyelőre nem érvényesíthető követeléseknek, minősülnek, egyáltalán nem jelenti azit, hogy ezek a követelések később az államkincstár (helyzetének megszilárdulásával, mindenesetre azonban a valorizációs igények indokoltságához mérten, nem . fognak rendeztetni. Egy ilyen rendezés azonban aligha lesz elképzelhető oly módon, mint azt a szóbanlévő vaskereskedők óhajtanák, hogy tudniillik az ügylet inflációs veszteségeit telje j egészében a kincstár vis élje. Meg kell végül említenem azt is, hogy az igénybevett vasáruk cimén támasztható követelések végösszegét még a mai napig sem tudtam megállapítani pontosan, mert; az igénybevétellel érintett 76 vaskereskedő közül, az 1000/1947. számú rendeletem ellenére, csuüán -15 vaskereskedő jelentette be e címen fennálló követeléseit. Budapest, 1947 november 12. Dr. Nvárádi Miklós s. -k-« ELNÖK: Vértes István képviselő urat megilleti a viszomválász joga. VERTEiS ISTVÁN (rad): T. Országgyűlés! Október 84 interpellációmban azt mondo'Ütam, hogy itt egy törvényellenes akció történt a mezőgazdasági és ipari árucserével kapcsolatban, amennyiben igen jelentős tételű árukat jogellenesen- elvittek a kereskedőktől. A vonatkozó rendelet ugyanis kifejezetten azt mondja, hogy a gyáriparosok és a bányavállalatok kényszeríthetők arra. hogy termékeik egy részét erre az árucserére odaadják. Ezzel szemben a kereskedelemről, annak rendje és módja szerint szó sem lehetett, mert hiszen a kereskedelem nem termelő. Ennek ellenére a vasiroda, minden jog, és törvény nélkül elvitte a kereskedőknek ezt az áruraktárát, de ahelyett, hogy az árut az árucsereakcióra használta » volna fel, egyszerűen gazdagította a Hangya Szövetkezetet. Már most kérdem, magánjogi ügylet-e az, ha egy kereskedőt kényszerítenek az árukiadásra, mert szerintem a magánjogi ügylethez mindkét fél akarata szükséges. Itt azonban csak az egyik félnek, az államhatalomnak volt meg az akarata. Ha az igen t. pénzügyíiminiszh tex úr azt mondja, hogy az áru egy része nem volt felhasználható az árucsereakcióban _ részben, mert méreteinél, részben, mert minőségénél fogva nem volt megfelelő, akkor nekem az a meggyőződésem, a legminimálisabb erkölcsi kötelessége lett volna aiz- hogy az áruknak ezt a részét jogos tulajdonosuknak adjuk vissza," nem pedig a Hangya Szövetkezetinek, >
