Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-39
599 Az országgyűlés 39. ülése 1948. Az előttünk fekvő * törvényjavaslat a bauxitbányászat és az. aluminíumgyártás államosítását tartalmazza. Maga a »bauxit« szó és fogalom nemrégen ismeretes a magyar közvéleményben. Mi laikusok, kezdetben talán nem is tudtuk, mit jelent. Később azonban lehetett látni, különösen Dunántúlon, amint a vasútállomásokon a kocsik szásait rakták meg valami vörös ezinű anyaggal: ez volt a bauxit, A bauxit jelentőségét különösen a könnyű fémipar fejlődése, a közhasználati tárgyak gyártása adta meg ás a termelés fejlődését is ez mozdította elő. Végeredményben, azonban mint annyi más esetben, a könnyű fémipar fejlődésének is, a hadikészülődés és a háború, továbbá a repülőgépgyártás, a repülés fejlődése és a repülés harminc év óta mindjobban teirjedő alkalmazása adott egészen rendkívüli lökést és tette minden állam számára kívánatossá ennek az iparnak a kifejlesztését. Amint a javaslatból és az előadó úr előadásából is tudjuk, Magyarország abban á szerencsés helyzetben -van, hogy rendkívül nagy bauxittelepekkel rendelkezik. Osztrovszki György képviselőtársam, mint mérnökember, műszaki szempontból megvilágította az aluminíumgyártás fejlesztésében elkövetett hibákat. Én nem vagyok mérnök, nem vagyok műszaki "ember, de általános közgazdasági szempontból, az ország gazdasági helyzete szem. pontjából természetesen engem is rendkívüli módon érdekel ennek az iparágnak a fejlődése és sorsa. Ha megnézzük az indokolásban felsorolt számokat, meg kell döbbennünk, azon. hogy a Magyarországon kitermelt bauxitból, tehát az aluminium nyersanyagából milyen, keveset dolgoztunk fel az országban. Az indokolás 'szerint öt mázisja bauxitból egy mázsa alumíniumot lehet előállítani és mégis azt kell látnunk, hogy például félmillió tonnás termelésnél a hazai feldolgozás mindössze 1300—1400—2000 tonnát ért el. Ez igen káros tendencia egy olyaii^ ország számára, amilyen Magyarország is, ahol a népsűrűség ma már közel áll a százhoz., tehát körülbelül eléri a nagy nyugati iparosított államok népsűrűségét. Mi nem rendezkedhetünk be arra, Hogy csak nyersanyagot vigyünk ki. Mi nem vihetünk iki búzát, hanem csak lisztet: nem vihetünk ki arépaszeletet, hanem csak cukrot és nein vihetünk .ki bauxitot, hanem csak alumíniumot. Ezt természetesen nem úgy kell felfogni, hogy ennek százszázalékosan így is kell vagy így is f lehet történnie, ezzel csak azt akarojm hangsúlyozni, arra kell törekednünk mindi a mezőgazdaságban,, mind az iparban, hogy olyan áruikat vigyünk ki, amelyekben minél több nmiikabér van bent, amelyekbe minél több munkabér fér bele. (ügy van! 11 gy van! az ellenzéken ) Ha most egyik ellenzéki képviselőtársam azt mondja, nem érti, miért történik az államosítás, nekem, a,ki nem vagyok műszaki szakember, azt kell mondanom, valószínűleg azért, hogy megszűnjék az eddigi állapot, amikor ezt az értékes nyersanyagot nyers állapotban vittük ki; ehelyett ezt a nyersanyagot mi magunk, a mi szakembereinkkel, munkásainkkal és gyárválíalatainkkal dolgozzuk fel és i úgy visszük ^ki külföldre. Az irj-dokolás szerint ,a hároméves terv keaetén belül 20.000 to'naia tömbaluminium és 60.000 tonna timföld gyártására kerülne sor, ezenkívül mintegy 3000 toana bauxitéra termeévi február hó 4-én, szerdán. 600 lésére. Kétségtelen, hogy egy laikus számára, ezek a számadatok — összehasonlítva > az . eddigi statisztikával — rendkívül magasak. Itt azonban fel kell hívnom á t,. Országgyűlés figyelmét egy speciális körülményre. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a '-." bauxittermelés Magyarországon azokban az évefkben érte el legnagyobb fokát, amikor már a háborúra való készülődés teljes erővel folyt, sőt részben a háború alatt. Aki figyelemmel kísérte Magyarország külkefeskedeimi forgalmát a két háború közötti időbeni az - nagyon • jól tudja, hogy a végén már odáig jutottunk, hogy Magyarország egész behozatalának és kivitelének 80 százalékát a két tengelyhatalommal, Németországgal és Olaszországgal > bonyolítottuk le. ' Természetes, hogy ez nem, volt egészséges folyamat és politikai nyomás következtében történt, illetőleg annak következtébem, hogy az akkori kormányzati rendszer azt az irányzatot teljes mértékben kiszolgálta. • Most azonban a helyzet más. Mi most szabad és független állam vagyunk és saját sraz- , dasági céljainkat akarjuk megvalósítani, saját népünknek (alkarunk jobb országot építeni. Arról tehát, hogy mi politikai nyomásra nyersanyagot vigyünk ki, ma már nem lehet szóHa tehát .én ezeket a magas számokat összevetem ia hároméves terv eddigi beruházásai; val és eredményeivel, akkor mint műszaki szempontból laikus is, aízt kell mondjam: igenis, ezek á számok elérhetők, megvalósíthatók, és természetesen a legnagyobb mértékben kívánatos is, hogy elérjük és megvalósítsuk: Vértes István igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ő ennek az államosításnak nem barátj/a, tnem fogadja el, mert klasszikus tudomány szerint is elképzelhetők, sőt helyesek is bizonyos államosítások, ezek azonban megtörténtek a gáz-, villany- és hasonló köz,üzemek formájában. Erre én azt válaszolom, Jiogy ezeknek a közérdekű szolgáltatásoknak — laingo'lul public utilities — államosítása még a legi ibér ál is abb gazdasági rendszer - alatt sem volt vitás, ezen azonban régen túl- , vagyunk. Azótai a tőkegazdálkodás terén két ellentétes irány volt: a magán kapitalizmus és az államkapitalizmus. Most van egy ríj irány, amely a^ kettő között közvetít és azt mondja: ha magánkapitalista alapon maradok is, azért bizonyos iparágakat és közintézményeket államosítani kell. Ebbe a vonalba esik az aluminiumtermelés és a bauxitbányászat államosítása, s nekem az a véleményem, hogy ha már a magyar törvényhozás elhatározta azt, hogy a szénbányákat államosítja, a nehézipari vállalatokat hosszú időre állami kezelésbe veszi, és ezt keresztül is vitte, akkor ezt az újabb államosítást magyon nehezen tudná elkerülni.. Van ugyan egy szempont, amelyre ugyancsak előbb említett ellenzéki képviselőtársam hivatkozott, amikor azt mondotta, hogy a MASz-nak és az! államosított nehézipari vál- •' v lalatoknak nagy deficitjük van, ' s ezt a deficitet a Nemzeti Baník fedezi, de nem tudja, hogyan fognak ezek az adósságok Isiegyenlítést ' nyerni« - • Én, mint a Nemzeti Bank elnöke» ezt" a kérdést egészen poíntosan ismerem, és szeret-* nám megnyugtatni az igen t. ellenzéket, hogy a helyzet ma már nem olyan nagyon rossz. Nekem az a' meggyőződésem: demokráciát kritika nélkül elképzelni nem lehet. Ezt én