Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-39
573 Az országgyűlés 39. ülése 1948. módot nyújt arra, hogy ezt a kincset úgy tudjuk kihasználni a demokrácia, az ország .gazdasági élete érdekében, minit ahogyan erre jelentőségénél fogva hivatott. Igen t- Országgyűlés! Ezek után a bevezető szavaik után legyen szabad rátérnem, magára a törvényjavaslatra, amelynek megalkOltásánál az iparügyi minisztérium figyelembe vette mindazokat a tapasztalatokat,'.amelyek az első .államosításnál, a szénbányáik államosításánál aa azóta eltelt idő alatt rendelkezésre, állottak. A szénbányászat. Mlaimosításáiról szóló 1946 : XIII. te. u. i. akként rendelkezett, hogy nem az egyesi széntermelő vállalatokat, hanem azok szénbányászattal foglalkozó üzemeit ós * az ezzel kapcsolatos melléküzemeket, tehát az egyedi vagyontárgyakat államosította. Ennek a hátrányai az eltelt idő alatt megmutatkoztak. „ Megmutatkoztak afobairi az érlelmében, hogy rájöttünk arra, hogy .amikor a magánkapitalizmus megteremtette a szénbányászatot, ezzel -kapcsolatiban szükségét látta annak is, hogy csökkentve azokat a terheiket, amelyek a szénbányászattal kapcsolatban esetleg bizonyos veszteségeket okoznak, éppen a -szénbányaszaltnak mint alapüzemnek a megfelelő kiterjesztésével olyan gazdasági szektorokat is kapcsoljon a szénbányászatihoz, amelyek a szénbányászat kihasználásával lehetővé tették azt, hogy azokat a veszteségeket, amelyek a szénbányászattal kapcsolatban jelentkeztek, vagy azt a kisebb profitot, amely a szénbáhyászatiniáíl. az önköltségi árral kapcsolatban mutatkozott, ellensúlyozza, mondom a magánkapitalizmus módot talált arra. hogy ezeket bizonyos gazdaságos kihasználással olymódon alakítsa át, hogy a szénbányászat és az ezzel kapcsolatos Összes^ üzemek ímegifelélő egységes kihasználása gazdaságilag megfelelő profitot is eredményezzen, l A szénbányászat államosításával kapcsolatban ezekre a szempontokra a kormányzat nem volt figyelemmel, mert hiszen az volt a célja, hogy magát a szénbányászatot államosítsa. Azonban éppen az elmúlt idők tapasztalatai azt bizonyították, hogy-a ' földrajzilag egy helyre telepített és egybeépült, egybefonódott üzemeknek az a szétválasztása- amely a szénbányászat államosítására vonatkozó^ törvénnyel kapcsolatban szükségszerűen bekövetkezett, igen hátrányos helyzetet teremtett. Befolyásolja bizonyos mértékben a termelés menetét megbontotta az évtizedek óta egységesen és megfelelő módon kialakult adminisztratív és üzemviteli kapcsolatokat és bizonyos mértékben zökkenőket okozott különösen az * államosítás végrehajtásának kezdeti idején.- < Amikor az iparügyi miniszter úr a törvény javaslatolt, ezeket a nehézségeket mérlegelve, elkészítette, azt a megoldást választotta, hogy a javaslat elvileg ne egyes üzemek al. hámi tulajdonba vételéről intézkedjék, hanem éppen azért, mert a bauxittermelésnek, a bauxit további feldolgozásának és az aluminiumtermelésnek szoros egységet kell alkotnia, az egyes üzemek helyett vállalatokat államosítson. Össze kellett egyeztetni ezt az elvét azzal a gyakorlati f megfontolással is, hogy a vállalat államosítása csak kereskedelmi társa. ságok esetén vihető keresztül, az egyéni tulajdonban álló bauxitbányák! állami tulajdíousbar vétele csak a tulajdonos saját személyes egyéb vagyontárgyaitól elkülönítve hajtható végre, csak ezeknek^megvizsgálása és^ szétválasztása útján valósítható meg. A szétválasztás módszerét kellett alkalmazni bizonyos mérem február hó 4-én, szerdán. 574 tékben azokban az. esetekben is- amidőn a ke" reskedelmi társaság formájában működő vállalatok üzemvitelének csak egy kis része esett az aluminiumtermelésre, általában arra az üzemre, amelyre a törvényjavaslat vonatkozik. Ezeket a;z elvi szempontokat figyelembevevő kellett a törvényjavaslatban olyan reri; delkezéseket előterjeszteni, amelyek lehetővé teszik elsősorban azt, hogy maga az államosítás mint cél' olyan helyzeteit teremtsen az államosított üzemek tekintetében,, amely eleve kizárja azt, hogy azok a zökkenők, amelyek à szénbányászat államosításával kapcsolatban bekövetkeztek, ismételten előfordulhassanak' másodsorban pedig, hogy az államosított üzemek olyan szoros, szerves egységet képezzenek, hogy állami kezelésbe való vételüknek már az első percében biztosíttassék azoknak a céloknak elérésé- amely célokat az államosítás szolgál. Szükségessé vált ezekkel a szempontokkal való intenzív foglalkozás következtében megvizsgálni, hogy azokon ja területeken, ahol államosításra kerülő üzemek vannak, a vállalatokkal szervesen összefüggő milyen egyéb vagyontárgyak vannak, amelyeknek esetleges kihagyása az, államosított vállalatok üzemvitelében zökkenőket, baj okát és gazdasági hátrányokat teremthetnek. Ezeknek esetleges államosítása tekintetében a törvényjavaslat olyan intézkedést tartalmaz, hogy az iparügyi miniszter úr, mint szakminiszter ezeknek a kérdéseknek megvizsgálása után lehetőséget, felhatalmazásit kap arra, hogy azokat a vagyontárgyakat- amelyeknek államosítása az egységes üzemvitel, az államosított vállalatok egységes üzemvitele és gazdaságos kihasználása céljából szükségessé válik, a törvényhozás elé terjesztendő újabb javaslat nélkül, a napirenden lévő törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén állami tulajdonba vehesse. Amint említettem, a javaslat azon az alapon készült, hogy nem üzemek, hanem vállalatok kerülnek államosításra, olyan vállalatok, amelyek részlete sen. fel vannak sorolva a törvényjavaslatban. Ezeknek államosítása úgy történik, ahogyan azt a törvényhozás a bankok államosításával kapcsolatban rendezte, tehát azok a kereskedelmi vállalatok, amelyek részvénytársaságok formájában működnek, úgy kerülnek államosításra, hogy a részvények államosíttatnak, mert a részvények a tulajdonos rendelkezési jogát testesítik meg tulajdonképpen egy kereskedelmi vállalatnál, így léhát intézkedési jog, amely ezeknél a vállalatoknál a részvénytulajdonost illetik meg, most ezeknek a részvényeknek államosításával az államra száll át. Ezeknek a részvényeknek a megszerzésére a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy mindazok a részvényesek, amelyek a javaslat szerint államosításra kerülnek, a javaslatban meghatározott idő alatt beszolgálitatandók. Azok. akik ennek a rendelkezésnek nem tesznek eleget, magától értetődően elvesztik elsősorban a kártalanítási igényüket, ezzel kapcsolatban visizont lehetővé válik az, .hogy, ezek helyett a be nem szolgáltatott részvények helyett, az iparügyi miniszter úr a részvényekkel teljesen egyenlő jogokat biztosító másodlatokat állíthasson ki. Az államosítással kapcsolatban éppen, az elmúlt idők tapasztalatai alapján elsősorban a kártalanítás kérdésében igyekezett a törvényjavaslat egységes helyzetet teremteni. A szénbányák államosításával kapcsolatban a