Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-26
29 'Az országgyűlés 26. ülése 1947. < a helyről kell nekem az ő küzdelmeikről mély tisztelettel megemlékeznem. Minden bizonnyal az ő küzdelmeik egyik eredménye volt az, bogy éppen a magyar szabadságharc nagy eszméjével egybekötötten az 1848 :XX. te. ha nem is teljes, de mégis valamiféle rendezést hozott ebben a kérdésben. Az 1848 :XX.^ tc.-ig ugyanis még a bevett vallásfelekezetek egymás közötti egyenlőségéről sem lehetett beszélni és — amint erre Eeök Iván igen t. képviselőtársam utalt is beszédében, — az évtizedes harcok során, amelyek majdnem öt évtized egyházpolitikai küzdelmem keresztül elvezetnek bennünket az 1895:XLIIL te.-ig % a bevett felekezetek közötti rangsorolás is változatlanul megmaradt egészen napjainkig. Ennek a kérdésnek majdani megoldására az egyház és az állam viszonyának rendezése során lesz még alkalmunk visszatérni- Az a majdnem ötévtizedes küzdelem, amelyet az 1848:XX. te' módosításáért folytattak, vezetett el az 1895:XLIII. tc.-ig, amely tagadhatatlanul fejlődést jelentett a múlthoz képest, de a teljes vallási és lelkiismereti szabadságot csupán egyéni vonatkozásban valósította meg, egyáltalán nem biztosította azonban az egyenlő elbánást maguknak a vallásfelekezeteknek - számára. Ez a törvénycikkünk ugyanis felállítja az elismert felekezetek 'kategóriáját ' (12.00) és ezeknek korlátozottabb joga, államjiogi helyzetet biztosít, szemben a bevett vallásfelekezetekkel.** Hogy mennyire a köztudatban élt már-' akkor, hogy ez helytelen és hogy a vallásfelekezetek, közötti megkülönböztetésnek ez. a módja nem elfogadható, azt az akkori képviselőházi tárgyalások, viták, irományok fényesen bizonyíthatják száoiunkra. Ennek a vitának néhány részletére érdemes röviden utalni. Deák Ferenc, Irányi Dániel, Ugrón Gábor, Simonyi Ernő — és" ezt, nem szégyen leszögeznem —- tulajdonképpen a mai törvényjavaslat' ban foglalt elveket már akkor törvényi szabályozás tál-gyáva óhajtotta volna tenni és nem kívánt különböztetni vallások és vallásíelekezletek között. Párjtplóan szólaltaik fel minden olyan elgondolás mellett, amely a kultuszok megszüntetésére irányult volna. Egyetlenegy szempont vezette őket: az egyenlő elbánás elve és a teljesen méltányos elgondolás, hogy az állam a kultuszok ügyeiben., csak a legfelső felügyeleti jogot gyakorolja, illetőleg ' a felügyeleti jog gyakorlása kapcsán a 'köz" törvényi rend uralmát biztosítsa, egyébként azonban más kapcsolatba ne kerüljön az egyes vallásokkai és vallásfelekezetekkel. Ezért mondotta többek között Deák, lírányi, Simonyi is, hogy szabad vallás legyen g a vallások és felekezetek — ha nem ütköznek köztörvénybe — egyenlő jogokban részesittessenek g hogy az állaim törvényeiben való minden olyan megkülönböztetés, amely a vallásokat bevett és nembeveítlt, illetőleg sziabad és nemszaíbad vallásokra osztályozza, a vallásszabadság gondolatával elvileg összeegyeztethetetlen. Ugrón Gábor 1894'ben az 1895:XLIII te. vitája során azt mondja,, hogy ha ea a törvény a vallás- ós lelkiismereti szabadság törvénye akarna, lenni, akkor vallás és vallás között nem különböztethet s a vallásszabadság elve mellett — mondja igen jelentős szavaikkal a továbbiak során — a bevett felekezeteknek külön helyzete többé fenn nem tartható. »Mert mit tesz ez a megkülönböztetés'?« — kérdi Ugívi december hó í-én, csütörtökön. 30 ron. »Azt teszi, hogy vannak vallási igazságok és ezeknek van szervezett ocqgianizációja. melyeknek az állam különb támogatást ad, mit más 'felekezetnek nem ád meg, holott a teljes ' vallásszabadság szerint minden vallással szemben egyenlő bánásmód szerint kell eljárnia az államnak.« Egyébként — és ezt is le kell szögeznem a magyar fejlődés ismertetése során — a magyar államhatalom a trianoni békét beeikkelyező 1921;XXXIII. törvénycikkben valójában kötelezettséget is vállalt a teljes vallásszabadság biztosítására s ezt a kötelezettséget a val" lásfelekezeteknek egymáshoz és az államhoz való viszonyában már akkor is rendeznie kellett volna. Ma már — és ez indított törvényjavaslatom benyújtására — szem ©lőtt tartva 1946:1. törvénycikkünket, amely köztársasá" gunknak alaptörvénye, lehetetlennek kell tartanunk ezt az állapotot, hogy az állammal kapcsolatba került és elismert vallásfelekezetek között bármiféle rangsorolási rendszert továbbra is fenntarthassunk. Az elismert felekezetek korlátoBOííítabfe jogállása] mélyen sérti a lelkiismereti és^a vallásszabadság, valamint a vallás-korporáció és szabad működés elvéit. Az eUismer'tí felekezetek a bevett felekezetekkel sízemben — jó erre rámutatni — gyülekezeteik alapítását a törvény^ hatóságnál bejelenteni tartoztak, elöljáróik, lelkészeik és általában minden tisztségviselőjük választását az illetékes hatóságoknak; tudomására kellett hoizniok, a gyűléseikről készült jegyzőkönyvet be kellett mutatniok, vagyonuk felett nem rendelkeztek szabadon, ingatlan-vagyonsizerzési képességük, csiaik bizonyos célokra korlátozhatott, iskoláik a magántársulatíi iisteofl'ákal estek egy kategória, alá» és. általaiban mind az 1895:XLIII. törvény cikknél, mind pedig egyéb időkben hozott jogszabályoknál megszorítottabb, valósággal — nyiltan megmondhatjuk — megalázott abb helyzetben voltak. A végrehajtás során pedig az volt a tapasztalat/ hogy a középfokú és alsófokú: közigazgatási hatóságok az ő törvényben biztosított helyzetüket nem fogadták el s intézkedéseikkel sokszor illuzóriussá tették szabad vallásgyajkiorlatukiat. Jól tudjuk, hogy ezt éppen a llegszeigényeibib falusi nép, a szegényebb falusi HalkiOtSiSiá^ szenvedte meg leiginkább vallásgyakorlása szabadságának biztosíthatatlanságia folytán« A muIKiban a kormányhatóságiok résziéről szinte egy ízben sem nyertek orvoslást, jogsérelmeik. Valahányszor^ a politikai gyűlések tartását megszigorították- az illetéktelen rendőrhatósági és közigazgatási beavatkozá-' sok egész sorát kellett elszenvedniök ezeknek a vallásfelekezeteknek is. Még a legszorosabb értelemben vett vallási összejöveteleik sem voltak szabadok, mert abból a tényből, hogy különbségek vannak a bevett és elismert vallásfelekezetek jogállása között, a közigazgatási hatóságok egyszerűen azt a következte•test vonták le, hogy istentiszteleteik tartásához engedélyre van szükség és ez csak rendőrhatósági vagy csendőri felügyelet mellett történhetik. De más vonatkozásban is jelentkeztek sérelmeik» így lelkészeik, hitoktatóik nem részesültek ugyanolyan elbírálásban, mint a bevett egyházak alkalmazottai. Ez a megkülönböztető: rendszer s az egyes vallásfelekezetek között a különböző mértékkel való mérés immár 'demokratikus állam" \