Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-30
29S AJZ országgyűlés 30. ülése 19A7. évi december hó 12-én, pénteken. 294 megfúrja a demokráciát! Megínria a gazdásági életet. — NAGY Károly (kp) : Felrobbantják a városházát! — SULYAN György (kp): A kevés búzáit meg a textilt kiviszik külföldre! - Zaj.) A halálbüntetésnek mint olyannak semmi köze nincs a politikai rendszerhez» annak meglétét vagy eltörlését nem lehet a demokrácia feltétlen követelményének vagy akárcsak a reakció velejárójának tekinteni Ezen régen túl vagyunk, ez egy büntetőjogi, kriminológiai vita. József császárról ugyanis senki sem állíthatná azt, hogy demokrata volt. mert hiszen a világtörténelem egyik leginkább abszolutisztikus királya volt, aki (LUKÁCS Vilmos (md): Kalapban járt!) — kalapban járt s megkoronázni nem hagyta magát —, mégis eltörölte a halálbüntetést, bár öt év múlva viszszaállította. Ha tehát József császár korában el lehetett törölni és egyes államokban évszázadokkal ezelőtt el lehetett törölni a halálbüntetést és ezért nem hatalmasodott el a bűn azokban az országokban, — túlélték, itt vasának, — akkor sommiféle katasztrófa nem lesz abból (NAGT Károly (kp): Itt meg öt év múlva lesz eltörölve!) ha a szomszéd országok, a szomszéd demokráciák, nagyobb és kisebb demokráciák és általában a haladott európai államok és más világrészbeli államok példáját is követve, a halálbüntetést eltöröljük. (Zaj a kommunistapárton.) Természetesen, ha valaki "sem ért egyet, azért nem kell és nem szabad haragudnia. Végeredményben elvek csatáznak egymással. Én semmiféle haragot vagy gyűlöletet nem érzek. (SÚLYÁN György (kp): A képviselő úr nem ezt mondta!) azért, hogy valaki más véleményen van s nem fogadja el javaslatomat. El. fog »jönin az idő, amikor egyszer, ha nem is most» ebből a javaslatból élő valóság lesz. Akkor majd azok, akik ma megártetlenül állanak ezzel a javaslattal szemben (SÚLYÁN György (kp): Ä képviselő úr nem ezt mendta!), valószínűleg szintén be fogják látni, hogy nem nekik- hanem nekünk volt igazunk. (Zaj és ellentmondások a kommunistapárton.) Az idő és a jövő ugyanis minket fog igazolni. (LUKÁCS Vilmos (md): Meg fogják szavazni, ha a miniszter úr hozza! — Zaj. — Az elnök csenget.) T. Országgyűlés! Nem vagyok hive annak az álláspontnak és annak az emberi magatartásnak, amely meggyőződését aszerint alakítja és egy kérdésben állásfoglalását ahhoz igazítja, hogy megnézi, honnan hangzott el az indítvány. Ha a miniszter úr hozná ezt a javaslatot, örömmel és pártfegyelemmel elfogadnák, megtapsolnák. (Zaj és élénk eUentmondá'sok a kommunistapárton.. — Az elnök csenget.) Azért, mert történetesen nem az önök padsoraiból hangzik el valami, jobb ügyhöz méltó buzgalommal tiltakoznak ellene. (Zaj. — Az elnök csenget.) Ennek nincs túlsók értelme! (NAGY Károly (kp): Csakhogy a szándék hátulját is látjuk!) .Ehhez a szakaszhoz már azt a kiegészítő szöveget indítványoztam hogy mentesítendő az elkobzás alól az elitélt házastársának köz szerzeményi vagyona, m hozománya és különvagyona. Nagyon röviden, a kimért időhöz képest csak azt vagyok bátor megjegyezni, (Felkiáltások a kommunistapárton: Lejárt a beszédideje!) nem kell valakinek nagy műveltségűnek vagy jogásziak lennie ahhoz, hogy megértse _ azt... ELNÖK: A képviselő űr beszédideje lejárt. Meghosszabbíítást kérhet a képviselő úr. LEVAY ZOLTÁN (md): Kérek hosszabbítást! (SZOMOLYAI Agostonné (kp): Ha már I9i4-ben elváltán élt a feleségétől ! Akkor igen ! — SÚLYÁN György (kp): Ehhez a jogászok nem értenek?) r ELNÖK: A képviselő úr meghosszabbítást kert Méltóztatnak-e a hosszabbításhoz hozzájárulni? (Igent Nem!) Kérem azokat, akik hozzájárulnak, sziveskedjenek felállni. (Megtörténik-) Kisebbség. (Gúnyos felkiáltások ' a kommunistapártról!: Szép! Szép! — PÁRRAGI György (md): Nem válik díszére a demokráciának! — Elénk ellentmondások és zaj a kommur nistapárton. _ Az elnök csenget. — LÉVAY Zoltán (md) : így értelmezik a koalíciónál a szólásszabadságot!) A vitát bezárom s a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathoaataL Kérdezem» a t. Onsaággyűlést, méltóztatnak-e az 1. §-t a bizottság szövegezésében, szemben a Lévay Zoltán, Székely Imre Kálmán és Matheovits Ferenc képviselő urak által előterjesztett módosításokkal elfogadni? (Igen! Nem! — Felkiáltások az ellenzéken: Nem hallottuk a módosításokat!) Á módosító indítványokat az előadó úr ismertette, beszélt róluk és kérte elutasításukat. (Felkiáltások a magyar demokratapárt on: De nem olvasták fel! — Zaj és közbekiáltások a kommunistapárton: Nem is fontos!) Felhívom a képviselő urak figyelmét, hogjr az ^elnöfc joga dönteni abban a kérdésben, hogy aimennyiben ;a képviselők esetleg nem ismernék a módosító indítványt, azt a jegyzővel felolvastassa. (Halljuk! Halljuk! az ellenzéken.) A házszabályok 85. §-a így szól (olvassa): »A vita bezárása után a szavazás megkezdése előtt az* indítványok, ellemindítványolk és módosítások felolvasásának szükségessége felett az elnök saját hatáskörébein dönt e ezeket miniden további vita nélkül határozathozatal alá bocsátja.« (Helyeslés a kommunistapártcn. — NAGY Károly (kp) gúnyosan: Ezt nem tudták a jogászok!) Miután — amint az előbb már ^mondottam — az előadó úr ia módosító indítványt részletességgel ismertette, megítélésem szerint annak felolvasására szükség nincs. Ezekután, tévedés elkerülése végett, nehogy bárki is azt mondhassa, hogy az elnöki kijelentést nem értette, megismétlem, hogy következik a határozathozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e az 1. §-t a bizottság szövegezésébein, szemben a Lévay Zoltán, Székely Imre Kálmán és Matheovite Ferenc képviselő urak által előterjesztett módosításokkal elfogadni? (Igen! Nem!) ^Akik a bizottság szövegezését . fogadják el, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) Többség. Kimondom a határozatot, hogy az országgyűlés az 1. §-t a bizottság szövegezésében fogadta el. T. Országgyűlés! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom és javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napi rendjére. Javaslom» hogy legközelebbi ülésünket holnap, szombaton délelőtt 10 órakor tartsuk és napirendijére tűzzük ki. 1. a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását és 2. a közellátásügyi miniszteri állás megszüntetéséről és Országos 19*