Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-22
1139 Az országgyűlés 22. ülése 1947. A magyar demokrácia boldogan kiállítja az útlevelet, ha az elkívánkozó akár országgyűlési képviselő is. (Dögei Imre (kp): Nem kell ahhoz útlevél! — Taps a kommunista-, a szociáldemo krata- és a parasztpárt soraiban.) Különben pedig, ha mondjuk, elérünk oda, hogy a ballimazújvárosd parasztinak, vagy a csepeli munkásnak vagy egy hivaitalintoknak lesz félretennivalója, ne félltse tőlük a demokrácia bankjait a képviselő úr és ne féltse őket a demokrácia bankjaitól. Az hiszem, neon fogják Nagy László képviselőtársaimat megkérdezni, hogy melyik bankba, takarékpénztiárba vagy hitelszövetkezetibe helyezzék el megtakarított tőkéjüket. (Vértes István (mid): Nagy László van olyan, magyar ember, mint ön! — Közbekiáltás a parasztpárton: Nem erről van szó! — Egy hang a kommunistapárton: Látszik! — Tisza József (kp): A nagybiankókat védi, az a kérdés! Miajd a keeskerimétli prolik megmondják! — Vértes István (mid 1 ): Nagyon okos ember, hogy. •. — IlkuPál (kp): Régi frázis ez! — Borsos Sándor (pp) közbeszól. — Vértes István (md) : Mit beszél?) Pártom, a nemzeti parasztpárt képviselői itt az országgyűlés színe előtt már többször kifejtették azt a (különös paraszti vonzalmai , amellyel mi a bankok államosítása irányában viseltetünk. Ez a különös paraszti voiazialliDm történelmi eredetű ás it ortend mi mélységű bennünk. Legelsősorban abból a különös vonzalomból származik, amellyel a magyar bankok, takarékpénztárak és hitelintézetek a magyar parasztság elárvereztetlése iránt rendelkeztek ía Itiörténeleni folyamián. Ha a parasztságnak eszébe jutott, hogy bankkölcsönt vagy takarékpénztári kölcsönt vegyen fel, majdnem törvényszerűen bankjobbággyá változoitt- Ha ia bankok el nem árverezték, akikor a kamatokra dolgozott, de az elárverezés törvény szerűen és tömegesen bekövetkezett.^ Az adatokat többször idéztük az országgyűlés előtt, de alig lehet annyiszor idézni és írni, hogy a paraszti életforma feilbonüaszításának és az üj bank jobbágy siágnak mértéke teljesen 1 előttünk álljon, Így 1927-ben 2728, 1929-ben 4305, 1930-ban 6827, 1931-ben 7177 parja;szitbir tokot árvereztek el. (Gerencsér György (kp) : A magántulajdon úri Magyaror szaga ! — Vértes István (mid): Akkor nem ültem iltít! — Dögei Imre tkp): Erről miért nem beszélt? — Vértes István (md) : Azért, mert ez igaz ! — Szegedi Albertné (kp): A bankok árvereztek a múltban, most meg iaizdkiait védi!) ®A háború előtti ítíz esztendő alatt 69-617 panasztbiruok került dobna, A banktőke mindem körülöttünk fekvő országban ugyanezt! tette ia pairasizlteaggal, dei legjobban mégis, a mi parasztságunkat nyomta. (Ügy van! a parasztpárton.) André Tiibiaü 1931 októberében megvizsgálta a keleteuiróipaá agráradóssiágokat és kutatásainak eredményéit közölte a t Prágában akkor megjelenő L'Europe Central című folyóiratban. Adatai szerinit egy hektárra akkori dollárértékben a keletéuróipai- országokban a következő adósság jutott: Romániában 14, Bulgáriában 10, Jugoszláviában 6, Lengyelországban 10, Magyarországon 33 dollár» (Mozgás- — Ilku Pál (kp): Mit szól ehhez? — Szegedi Albertné (ibp): Sajnos!) A banktőke tehát a magyar parasztságot Esákmányolta ki a legnagyobb mértékben a kiét világháib'orú között, ugyaniakkor a reakciós politika kultúrfölény es és küldetéses politikát hirdetett a szomszéd népek felé. Paévi november hó 19 J én, szerdán 1140 rasziíiságát elnyomorította, holott a szomszédos államokban, amelyeket kultúrfölénnyel kezelt, a parasztság állapota sokkal jobb volt és ezek az államok a lassú, de biztos elparasztosodás. felé indultak el. A parasztadósságok kérdésénél, illetőleg a bankok felelősségének megállapításánál fontos megállapítani, hogy a terhek elsősorban az alsóbb kategóriákat, tehát a szegény parpsztságot nyomták. Magyar adatok szerint 1931-ben -az 50 holdon aluli birtokok egy katasztrális holdra eső (bankterhe 122 pengő volt, az 50—100 holdas birtokoknál 89 pengő, 100 és 1000 hold között 83 pengő (Gerencsér György (kp): Progresszivitás!), míg az 1000 holdnál nagyobb birtokoknál csupán 61 pengő. A legnagyobb bankteher tehát abszolút számokban és viszonylagosan a szegényebb kategóriákat sújtotta. Ilyen történelmi múlt után, amely egészen a felszabadulásig tart, itleljes mértékben helyeselni lehet Parkas Ferenc képviselőtársamnak azt a kívánságát, amikor a pénzügyi ífo'ibozotiságbam azt javasolta, hogy a törvényjavaslat indokolásába vegyük fél a következő szöveget (olvassa): »A magyar hitelszervezet a békés pénzgazdálkodás kereteihez viszonyítva is túlméretezett volt már 1938-ban is. Ha ismerjük aiz utolsó 70 esztendő magyar hitelügyénék történetéit!, akkor tisztában, leszünk azzal, hogy iltt a hitelszövetkezetek túlburjánzása következett be. E hitelszervezetnek egyetlen feladata az volt, hogy a nyugaton levő tőkefeleslegeket Magyarország iparosaVei s ä ( 6'S különösen Budapest felépítése érdekében Magyarország felé irányítsa. Ez a túlburjánzott hitelszervezet, amely tulajdonképpen nagy vonásokban már 1914-ben, elvesztette létjogosultságát, most a demokráciában! olyan mértékben restaur ál ódott, olyan mértékben konzerválta magát, hogy akkor, 'amikor tőkeI szegénységünk hatványozotlt mértékiben nagyobb, mint amilyen volt a béke idején, ugyanaz a hitelsizierveze't önmagát most is eltartotta, holott jelenlegi betétállományunk körülbelül egytizedét teszi ki annak, mint ami 1938-ban a bankok rendelkezésére állt. Ebből 1 az egytizednyi tőkéből természetesen ugyanazt a hitelszervezetet csak egyetlen módon lehetett, fenntartani:" az uzsora útján. Köztudomású, hogy Magyarországon ^ úgynevezett noisiztrót, saját tőkét pénzintézettől 48, illetve 64, sőt 100 százalékos kamaton alul egyáltalán nem volt lehetséges igénybe venni.« (Borsos Sándor (pp): Kik tűrték? — Vértes István (md): Most; van ez!) Mindez, a múltra vonatkozik. (Borsos Sándor (pp) indulatosan közbeszél Vértes István felé') A múlt képét csak néhány Vonatkozásban kívánom világosabbá tenni. Mezőgazdasági .termelésünket, főleg pedig parasztságunkat a múltban a bankok nemcsak a hitel vonalán nyomták. A bankok bennültek az iparvállalatokban és a kereskedelmi vállalkozásokban és diktálták az iparcikkek árát. Az iparcikkek árát úgy diktálták, hogy a parasztság csaknem mindig agrárollóval küszködött. De az agrárolló mellett a mezőgazdasági termelés technikai elmaradottsága következtében technikai ollóval is küszködött az iparral szemben. A harmincas években ez a technikai olló akkora volt, hogy míg nálunk a mezőgazdaság munkásonkinti produktivitása frankban
