Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-15
771 Àz országgyűlés 15. ülése 1947. évi november hó 4-én, kedden. 772 ilyen törvénysértő és a felhatalmazással viszszaélő kormány/rendeletek kiadását. Éppen azért, mivel a korrektívumból úgy látjuk' hogy a koalíció pártjai részéről az ellenzéki javaslatok iránt bizenyojs! jóindulat volt ész" lelhető, ennek a jóindulatnak viszonzásaképpen a javaslatot általánosságban elfogadjuk. (Taps o magyar demokratapárton-) Elnök: Szólásra (következük a kijelölt szónokok közül? Hajdú Ernőné jegyző: Száva István! Száva István (szd): T. Országgyűlés! Nem kívánok részletesen foglalkozni előttem szólott mélyen t, képviselőtársam fejtegetéseivel, nem kívánom eldönteni azt a kérdést, hogy az ellenzék egy egészséges organizmusban jobboldal-e, száraz ág, »portiéi néma«* vagy értelem és érzelem különböző arányú keveréke, sőt még arra sem érzem magam hivatottnak, hogy azjt a vitát döntsem el, amely az ő szavai szerint az ellenzék soraiban keletkezett .azt illetően, hogy előttem szólott mélyen t. képviselőtársam pártja müellenzék'e vagy álellenzék. En ennél jóval szerényebben mindössze a javaslatra kívánom korlátozni felszólalásomat. Elöljáróban mindjárt le kell szegeznem, hogy mi szociáldemokraták elvileg ellene vagyunk a rendeleti kormányzásnak, elvileg ellene vagyunk az ilyen természetű felhatalmazásnak, hiszen felfogásunk szerint a demokrácia lényegével ellenkezik, hogy testületek, elsősorban egy törvényhozó testület lemondjon jogáról, átruházza jogát másra, és véleményünk szerint még az emberi magatartás szempontjából sem helyeselhető az ilyen álláspont, mert a legélesebben ellentétbéni áll azzal a felfogással, hogy rólunk nélkülünk ne rendelkezzenek. Nem felejtjük és nem felejthetjük el azonban sohasem, hogy a demo* fcrsácia nemcsak formát, sőt elsősorban nem formát, hanem lényeget jelent, és ha valaki ezt elfelejtené vaigy nem tudná, annak számára^ bőségesen elég idéznünk a közelmúlt eseményeit, a két világháború között eltelt íkét évtized eseményeit, amikor a weimari Németországban azt láthattuk, hogy a demokratikus formák betartásával a világ legszörnyűbb és legelnyomóbb rendszere kerül uralomra. Hiszen sok mindent lehet mondani a német nácizmusról, csak éppen azt nem, hogy nem jelentett relativ többséget a német birodalmi gyűlésen akkor, amikor uralomra ke" rült. És formailag itt nálunk, Magyarországon iss betartották ugyan nem a demokráciát, de az érvényes törvények rendszerét akkor, amikor a legszörnyűbb törvényekéit szavaztak meg ebben a Házban. Amikor tehát tisztában vag'ytmk azzal, hogy demokratikus formák mellett, a demokratikus formák látszólagos épségben tartásával a legantidemokratikusabb intézkedéseket lehet törvénybe iktatni, a legantidemokratiku" sabb magatartást lehet taniusítni, akkor le kell szögeznünk itt azt az álláspontunkat is, hogy a szociáldeniokratapárt soha nem esik majd a formalizmus imádatának hibájába, «óiba nem fogja azt hinni, hogy kizárólag- a demokratikus formák' megőrzése jelenti ^egyúttal a demokratikus tartalom megőrzésiét is. Es ha ebből a szempontból vizsgáljuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot, ha vizsgáljuk azt, vájjon ilyen tartalmi szempontból, a demokrácia megvédése szempontjaiból a demokrácia fejlesztése szempontjából* szükség van-e rá, akkor határozott igennel kell felei nünk. Nagyon jól tudjuk, hogy a kormány" nak adandó ilyen felhatalmazás rendszere neim most kezdődik, nem ez az első ilyen jellegű törvényjavaslat, .amely előttünk fekszik. Ez a javaslat az előzőktől mindössze abban különbözik, hogy a határidőt kiterjeszti és különbözik abban is, — amire már több felszólaló rámutatott, — hogy a demokratikus biztosítékokat növeli a politikai bizottság szerepének beiktatásával. Nincs senki az országgyűlésben, aki azt állíthatná, hogy ia második világháborús összeomlás után lehetséges lett volna más rendszer az államélet: vezetésére., mint a kormánynak adott felhatalmazás rendszere. Arra is történt már hivatkozás ennek a vitának a során, hogy milyen törvényeket alkotott ilyen alapon a nna^yar parlament, arra ás történt hivatkozás, hogy egyebek sorában maga a földreformtörvény is ilyen formák között jött létre. És ha büszkén szoktunk hivatkozni azokra a külföldi elismerésekre, amelyek Magyarország újjáépítését illetik, akkor bizonyos, hogy ez az újjáépítés nem kizárólag fizikai újjáépítést jelent, nem kizárólag házak, épületek, hidak, vasutak újjáépítését jelenti. — természetesen elsősorban azt jelenti, hiszen az a legszembetűnőbb — hanem igen nagy előrehaladás történt az államélet újjáépítése terén is. Mindennek ellenére nincs senki, aki azt állíthatná, hogy ez az újjáépítés, az államélet renoválása, ma már befejezett munka, teljesen tökéletes és annyira kész, hogy semmi rendkívüli rendszabályra nincs szükség. Az igazi probléma nem az, t. Országgyűlés, vájjon valóban szükség van-e erre a törvényjavaslatra vagy sem, hiszen azok. akik most e vita során az e^enzék soraiból a javaslat ellen szólaltak fel, akik a javaslatot nem fogadták el, korábban hasonló természetű javaslatokat nem egy alkalommal megszavaztak, elfogadtak, tehát nyilvánvaló, hogy nem elvi szempontból kifogásolják, hanem egészen egyszerűen arról van szó, hogy jelenlegi politikai elhelyezkedésük folytán ennek a kormánynak nem akarják megadni ezt a felhatalmazást. Természetesen senkinek sem jut eszébe, hogy az ellenzéknek ezt a szuverén jogát kétségbevonja, hiszen sz ilyen felhatalmazás még sokkal inkább, mint bármilyen más törvényjavaslat, magától értetődőleg a politikai bizalom kérdése, és kinek lenne joga arra, hogy a kormányzattal szemben bizamat 1 an legyen, ha nem az ellenzéknek, hiszen ha nem (lenne bizalmatlan, akkor nem lenne ellenzék. Egy ilyen fellhatalmiszási javaslat a politikai bizalom kérdése és ennek következtében egyúttal alkalmas arra is. hogy a kormányzatról, közállapotainkról bírálatot, kritikát mondjunk. A demokrácia lényegéhez tartozik, hogy a kritikának és bírálatnak a jogát elismerjük, (Dénes István (md): Helyes!) Sőt ezen _ túlmenőié«nemcsiaik egy általános elismerést jettent ez, jelenti azt is, hogy közállapotainkon valóban bőségesen van kritizálni való. Nyilván nem véletlen, hogy ezek a kritikák, amelyek nemcsak a közélet legkülönbözőbb területén, nemcsak^ itt a parlament üléstermében, nemcsak a törvényhatóságokban hangzanak el, hanem mgánbeszélgetések során, villamoson, társaságban, magától értetődően túlnyomó többségükben, legnagyobb részükben a gazdasági helyzettel kapcsolatosak. - ,
