Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-15
767 Áz országgyűlés 15. ülése 1947. évi november hó 4-én, kedden. 768 gyár szabadságjogok maradéktalan megvalósulásáért való harcot. Ennek a küzdelemnek azonban sohasem szabad kitörnie a külpolitikai realitások által megszabott limbuskörből. Ha elszakadunk a nemzetközi politika realitás a ítél, ez a küzdelem Bocskai szavai szerint könnyen odavezethet, hogy olyan függetlenségért és olyan szabadságért harcolunk, amelyhez nem lészen ország, amely a nemzetet fújabb céltalan és hiábavaló áldozatokba sodorja, anélkül, hogy eredményt érne el. Csodálatos, hogy ma sokan azok közül hirdetnek meg egy új ellenállást, resistanoeot, új illegalitást, akik akkor, amikor a világ minden szabadságszerető népének, a magyar népnek is a legjobb fiai, köztük nemcsak a koalíciós pártok vezetői, hanem Pfeiffer Zoltán (Zaj és mozgás a kommunistapárt oldalán.) és Barankovics is la magyar függetlenségért és szabadságért harcoltak. aikik mondom, nem ebben a táborban álltak, hanem nagyon is rendjén találták, hogy^ a magyar népet, mint segédnépet odaszorítsák' belekényiszerítsék a világtörténelem legna" gyobb zsarnoksága oldalán a népek szabadsagának eltiprásáért folytatott küzdelembe. Es ezek ma ne'künk, a régi szabadságharcosoknak szemére vetik az álellenzékiséget, csak azért, mert bizonyos romaritükus 'kalandot. naiv, vagy obskúrus külpolitikai oélt nem vagyunk hajlandók szolgálni és mert azt hirdetjük, hogy a magyar demokrácia teljes szabadságáért és külső függetlenségéért való küzdelmet nem külső vagy belső illegalitásban, nem egy kényelmes emigrációban kell megvívni, hanem a demokrácia nyilt csatamezőin idehaza. A választási időszaknak két kimagasló külpolitikai eseménye volt: a Szovjetunió és a keleteurópai államok ellenszegülése a Marshall-tervnek és a békeszerződések életbeléptetése. Az egyiknek nálunk bizonyos körön túl kicsi, a másiknak túl nagy jelentőséget tulajdonítottak. Bármi is legyen egyéni véleményünk a Marshall-tervről, tény az, hogy MíOlotov »Neni«-je a párisi külügyminiszteri értekezleten legalábbis a november 25-én összeülő londoni külügyminiszteri értekezlet sikeréig vagy kudarcáig eldöntötte Kelet-Európa és így Magyarország külpolitikai helyzetét is. Ezen nem változtat a békeszerződés ratifikációja sem, amely a teljes magyar szuverenitást egyébként is csak akkor állítja helyre, ha létrejön az osztrák államszerződés, márpedig legilletékesebb osztrák államférfiak jelentették ki, hogy az osztrák államszerződés megkötésétől ma távolabb vagyunk, mint 1945-ben. Ezeket a tényeket mi nem hallgattuk el választóink előtt. Aki a iinaferyi-jr nép előtt akiü lppj.it ikiai víafóságokat elhallgatja, ha ezt tudatosan teszi, nem barátja a magyar népnek, ha pedig tájékozait1 ;?n s ág, vagy vágyálom vezeti, úgy katasztrófába sodorhatja a népet. Mindkét esetben az illúziók rózsaszínű függönyével takarja el a nép előtt a világpolitikai valóságokat. A legi u?™yobb károkat azonban nem is az okozza, hogy valaki tudatosan, vagy tudatlanul elzárjfa a magyar népet a külpolitikai realitásoktól, blanem az, aki a rémhírterjesztés pathologikus szenvedélye f odytán azt hirdeti a magyar népnek, hogy a harmadik világháború egészen rövid időn belül úgyis bekövetkezik, mert elkerülhetetlen. Mi nem vindikáljuk magunknak a delphi-jósda hivatását annak megjósolása tekintetében, hogy lesz-e vagy nem lesz harmadik világháború. (Rudas László (kp): Az sem tudta volna »megmondani!) De kötelességünknek tartjuk figyelmeztetni a magyar népet 4s főleg annak a háború varasába mesterségesen belehipnotizált és belehajszolt részét, hogy a háborút csak a nagy népek nyerhetik meg, a kis nép a háborúban csak veszíthet, különösen ha olyan földrajzi helyzetben van, mint Magyarország, ha olyan történelmi helyzetben van, mint Magyarország, amely két háború súlyos vérveszteségét és vagyoni veszteségét most kezdi kiheverni. Akik ina a háború gondolatát propagálják, elsősorban a már meglévő idlagháború zsoldosaivá szegődnek és jaj lenne nekünk és jaj lenne nekik is, de mindenekelőtt jaj lenne a magyar népnek, ha ez az idegháború atomháborúvá, vagy baktériumháborúvá fejlődnék. Nem Isten ellen vetkeznek-e azok, akik egy új háborúra spekulálnak és azt hirdetik, hogy a magyar függetlenség és szabadság szent háborúja lesz ez a háború. Vájjon nem lenne-e a háború végén a magyar függetlenség és a magyar szabadság éppen olyan sorsra bitangolva, mint amilyet Bocskai jósolt meg, hogy nem lenne ország, amelynek erre a szabadságra vagy függetlenségre szüksége volna- Aki háborút akar, az Isten ellen vétkezik, akinek pedig hálát adott akkor, amikor kiszabadult a fogságból, a haláltáborokból, a bombatámadásokból, az égő hátaikból, akinek hálát adott, hogy megmaradtak mezőink, erdős hegyeink, szőlős dombjaink, hogy megmaradtunk mi magánk. A gyűlölet súlyos tobzódására, elvakultságára van szükség, ha ma ismét a háború Ígéretének hazugságával akarják félrevezetni a magyar népet. Epen ezért örülünk az Egyesült Nemzetek politikai bizottsága legutóbbi egyhangú határozatának, amelyben az Egyesült Nemzetek minden tagja elítéli a háborús propagandát és a háborús uszítást. Emlékezzünk csak vissza, 1936-ban a Népszövetség is tárgyalt egy ilyen javaslatot, akkor azonban Németország és Olaszország nem volt hajlandó aláírni ezt a háborús uszítást és háborús propagandát megbélyegző egyezményt. Ez volt a később bekövetkezett háború első viharjele. A világpolitikai polarizáció minden veszélyes kiéleződése ellenére sem hiszünk a háborúban. A világpolitika polarizálódásának megoldása nem a mi feladatunk. De igenis lehet még szavunk a magyar belpolitika polarizálódásának végleges elkerüléséhez. Mi ezt éppoly veszedelmesnek tartjuk, mint a háborús pszichózist. Nekünk, magyaroknak éppoly halálos katasztrófánkat jelentené egy nagy külső háború, mint egy belháború, vagy legalábbis a polgárháborúnak egy pszichózisa, amely engesztelhetetlen ellenségként, nem pedig politikai ellenfélként állítja szembe egymással a magyart. Magyarországnak külső és belső békére van szüksége. Eletbenmaradásunk legfőbb törvénye az, hogy a magyarság élje túl a világpolitikának ezt a tragikus és — reméljük — rövid, átmeneti korszakát. Megmaradni az elszenvedett veszteségeket vérben, anyagiakban pótolni, magasabb emberi életszínvonalat teremteni: ez a mi nagy feladatunk és ezt a célt csak úgy érhetjük et ha ipari és mezőgazdasági termelésünket a
