Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-10
179 Az országgyűlés 10. ülése 1.947. ügy igazgatóság- vizsgálatot foganatosított például a fesiékkereskedoknéL és ahol a haszonés rezsikulcs 17° f »-PEL volt maximálva» ott azt állapították meg-, hogy az összes " költségek, fizetések, rezsi levonása után 3.6% marad a ki íreskedő kezében, (Dénes István (md) : Nar hát! — Felkiáltások a parasztpárt oldalán: Ne a festékkeireskedőkről beszéljen! — Egy hang a kommunistapárton: A vaskereskedőkröl beszéljen!) Én mindenről beszélek. Egy másiknál, ahol 2,9°/o volt megállapítva, 0.3% maradt a kereskedő kezén. Ilyen körülmények között arról beszélni, hoé-v a kereskedelem árdrágító tényező, legalábbis nem szakszerű. (Kondor Imre (pp): A sok kereskedő csak az!) T. Ház! Súlyosan kifogásolom ebben a javaslatban azt, hogy tulajdonképpen már előre leszámítolja a szenvedélyeket. Az igazság" ügyminiszter úr a javaslati indokolásában is kifejezésre juttatja azt, hogy tulajdonképpen a szigorra tör, és azért kívánja a munkásságot delegálni tebbe a bíróságba, mert meg van róla. győződve, hogy a munkásság, amely legjobban szenved a drágaság alatt, a legsúlyosabb ítéletet) fogja hozni. Előttem szólott Vészy barátom'már kifej' tette azt, hogy egészen furcsa elképzelés és egészen különös jogszolgáltatás (az* ahol kifejezettén a legjobban sújtott és legérzékenyebben érintett rétegre bízzák a bíráskodást. Hiszen akkor, ha valakinek a hozzátartozó iát meggyilkolják, a hozzátartozónak kellene bíráskodnia. Ez egyenes felhívás a bosszúra, egyenes felhívás az elfogultságra, egyenes felhívás arra, hogy a íszenvedélyéknek adiunk uralmat, (Xlgy van! Ügy van! az ellenzéken-) Móin)edie' én py'f bí^mu. h.r>"-^ a ioQ-s;7olp , áltatásban csak a bekötött szemű Justifia asszony í+élíkezihetiik, (Szabó Piroskai (kp): Nem jogot akarunk szolgáltatni, hanem igazságot! Jóglogíkgi! — Kondor Imre (un): Tessék megjelölni egy rétegeit, amely közömbös és nem ér" defealt! Mindenki érdekelt! — Zaj és közbekiáltások a kommunistapárt soraiban: Mi van a vizsgálattal! Folyik vagy nem folyik?) Csak bekötött szemmel lehet ítélkezni főbenjáró bűnökben. (Felkiáltások a kommunista' párton: Mi va" az ön elleni viz«<?álat+al? Miért nem válaszol?) De még ott is. ahol olyan bűntettekről van szó, mint ennek az országnak tönkretétele, ahol a nem^trontók állottak bíráik előtt, ahol tömeggyilkosok és keretlegények voltak a vádlottak, meg volt adva. mélyen t. ia-azsáa-iio-vminiszter úr. legalább is az esetek legnagyobb részében, hogy még egy fórumhoz fellebbezhettek. (Felkiáltások a kommunistapárt oldalán: Elég baj volt!) Még a Bárdoesyaknak, az Imrédyeknek, a SztójayakTiak ÍR. fi kiknek köszönhet iük azt. ho«?-y még évtizedekig kell dolgoznunk az- újjáépítésen, megadta az igazsagüR'vmi'-'isz^r azt a lehetőséget, hogy egy magasabb fórumhoz fellebbezhessenek (Fohftofios zaj a kommunista párt oldalán.) Hát akkor kérdezem én, mélyen t. Nemzeti Parasztpárt, ha egy paraszt megtéved és 5000 forintnál magasabb értékű gabonát ad el, (Elénk felkiáltások a parasztpárt soraiban: Honnan? Nines fite! — Szenner József: (f): Csak ez a halj? De ha volna! — Az elnök csenget.) akkor.az a paraszt ugyanazt a kötelet érdemi 1 ! meg, aaniellyet Szála si megérdemelt? Erre méltóztassanak felelni! (Feh kiáltások a parasztpárt soraiban: Ugyanazt! — Zaj és közbekiáltások a kommunistapárt oldalán: Beszéljen a vizsgálatról! Arról nem évi október hó 23~án, csütörtökön, 480 beszél! Folyik vagy nem folyik? — Szűcs Ferenc (pp) gúnyosan: A kereskedők olyanok, mint a patyolat, a parasztok feketéznek! — Zaj. — Az elnök csenget. — Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Ennek a javaslatnak egyik legsúlyosabb pontja, az, hogy a maga körébe von olyan bűncselekményeket is, amelyek feletti ítélkezés tulajdonképpen eszerint a javaslat szerint sem tartoznék ai munkásbíróság elé. Márpedig mélyen t. képviselőtársaim emlékezzenek vissza arra a bizonyos honvédelmi törvényre, amelyet 1930-ban hoztak és amelynek ártalmatlanságáról miniden miniszter és mindenki biztosította, a magyar közéletet és ennek a honvédelmi törvénynek az alapján az önök legjobbjait — (a kormnunistaqmrtra mutat) önökre mutatok — börtönibe vetették, megkínozták és nem egy esetiben felkötötték- (Zaj a kommün sta- és a r szociáldemokratapárt soraiban. — Szenner József (f): Nem az összehasonlításról, az alkalmazásról van szó!) Ez a törvényjavaslat gazdasági téren ugyanolyan mértékben katasztrófát • idézhet elő, mint ahogy százezrek pusztultak e] annak a honvédelmi törvénynek az alapján. (Nagy zaj a kommunista- és a szociáldemokratapárt oldalán. — Felkiáltások ugyanott: A feketézőkről van szó! — Zaj. — Szabó Piroska (kp): Ez a logika?) A büntetési tételek kétséigíkiivül elég magasak voltak alihoz, hogy azokon az igen t. igazságügyminiszter lír ne változtasson. Azonban az eljárás újabb kritikát von maga ellen, mert előírja, hogy három nap alatt befejezendő a tárgyalás. Aki ismeri a gazdasági életet, aki tudja azt, hogy egy gyár vagy egy nagyobb vállalat kalkulációja, számvetése milyen komplikált feladat, aki tudja azt, hogy maga a isazdasági rendőrség, amely fel van szerelve szárao? elsőrangú szakértővel, hites könyvvizsgálókkal, tanárokkal, tudósokkal, hetekig elrágódik, amíg meg tudja állapítani, vájjon történt-e árdrágítás, avagy nem, az nem veheti rossz néven, ha megkérdezem, hogy az a négy kevesebb műveltséggel rendelkező, alacsonyabb képzettségű munkásember kénes lesz-e három nap alatt dönteni esetleg főbenjáró dolgok felett. Én erre a kérdésre csak nemmel tudok válaszolni. (Egy hang a szociáldemokratapárt oldaláról: TJigy hangzik a beszéde, •mintha máris a híróság előtt védekezne!) Nézze képviselőtársaim, ezeket a szellemességeket tartsa meg' önmagának és engedje meg, hogy a jövőben ne is méltassam válaszra. (Zaj és közbekiáltások a kommunista- és a szociáldemokratapárt oldalún: Mi Van a vizsgálattal? Erre válaszoljon! Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Vegye tudomásul, engem az a körülmény, hogy én itt állok, ön pedig ott, nem ijeszt meg! és vegye azt is tudomásul, hogy ahol én állok, az mindig baloldal, (Egy hang a kommunistapárton: Az nem fordulhat elő, hotgy itt! álljon) mert én előbb küzdöttem, harcoltam és dolgoztaim a munkásokért, mint ön. (Közbekiáltások a kommunistapárt oldaláról: Munkásbíróság lesz! Beszéljen a javaslatról! — Dénes István (md) : Ne állítsátok mind járt bíróság elé kép viselő társatokat ! — Marosán György (szd) Dénes István felé: Te megállapítottad 1 , hogy feketézőik is vannalk! — Dénes István (md): Vaffinaík, de nem itt a Háziban! Itt tiszta fehér emberek vannak! — Derültsép. — Egy hang a, 'kommunistapárton: Feïketézâket fehéríteni! Mi viain a vizsgálattal?) Önök mindenről beszéltek itt, csak azt nem vizsgálták meg, hogy hogy lehetne a munkásság