Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-7

269 As országgyűlés 7. ülése 1,947. dóseink megoldása tekintetében sokban meg­egyezünk. Nehezein vitatható eil, hogy m az egyedül járható 1 út amelyet a kormány­program a megoldás • érdekében, kijelöl: az állami ós közérdekű vállalatok racionializálása. deficitjeiknek, költségeiknek csökkentése, a magángazdaság ellenőrzésié és irányítása. (Egy hang a magyar demokratavárt soraiból'. A mozik visszaadása!) tervszerű beruházások, készleltek gyűjtése a közellátás biztosiflasárlas, a kettős árrendszer és így tovább és így to­vább. Az én meggyőződésem szerint mindezek a törekvések összefutnak valahol és helyes megvalósításukra kínálkozik egy mindennél alkalmasabb módszer, nevezetesen a szövetker zetek fejlesztése. (Tóth László (kg): A pártok alatt?! — Ellentmondások a parasztpárt sorai­ban-) Ebben la kormányprogram feletti vitában a szövetkezeti kérdés nem kapott elég: hang­sÚLyt. A miniszterelnök úr programmjáblanmeg­eimlíitetlte, — die meggyőződésem és pártunk fel­fogása szerint neon azzal a hangsúllyal, ame­lyet ez a téma megérdemel, — a vitából pedig szinte érthetetlenül tökéletesen kimaradt ez a kérdés. Ezért különösképpen kell a szövetkeze­tekről szólnom. KeStős alapja van annak, amit iá szövetke­zetekről mondani iakarok és amivel indokolni akarom azt, hogy .a, szövetkezeti kérdést a, kor­mányzati programm tengelyébe kell állítani, mért, nagyon sok kitűzőit célunkat legjobban ia szövetkezetek fejlesztése révén érhetjük el. Elő­ször: a, szövetkezetekről igen sok szó esik. sőt teMünk is egyetmást a szövekezetek érdekében, vian szövetkezeti minisztériumunk, van szövet* kezeti tanácsunk, van egységes szövetkezeti központunk, (Egy hang a magyar demokraűat' párt oldaláról: Van egy csomó vezérigazga­tónk!) — ;3z is igaz —* viszont szövekezeteink kétségbeejtően rosszul állnak; 'akár a földmí­vesszövetkezeteket nézük — és ezek elsősor­ban — akár a Hangya-szövetkezeseket, akár a, másfajta szövetkezeteket, bizony tenger kín­n'ail vergődnek, éppen csak, hogy fexisztálnak és nem tudják azt 1 w feladatot betölteni, amelyre a szövetkezetek hivatottak lennének.. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Erdei Ferenc (pp): Kérek "meghosszabbítást (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: A Ház megadja a meghosszabbítást. Erdei Ferenc (pp): Ez pedig nagyon ve­szélyes a jövő szempontjából. Nagyon veszélyes az, ha most szövetkezeteinket a rengeteg kez­deti nehézség közt magukra hagyjuk. Nemcsak hogy elesnek annak a, feladatnak a megvaló­sításától, amelynek ímegvalósításária hivatot­tlak, hanem romlásukkal, lesüllyedésükkel szinte kiszámíthatatlan hátrány, kár következnék be mind a paraszti termeilésben, mind általában elsősorban a mezőgazdasági életben. A másik pedig, ami miatt mérhetetlenül fontos ez ja kérdés, az, hogy gazdaságpolitikánk iokérdései azok, amelyeket felsoroltam, a szö­vetkezetek által nagyon jól, sőt körülbelül a Jegjo'»bban oldhatók meg. Akár a mezőgazda­ság tervszerű beruházásait nézzük, akár az ellenőrzött árugyüjtést viagy árueil osztást szem­léljük, ? kár az áralakítást szeretnők helyesebb, kedvezőbb mederbe * terelni, mindenütt a szö­vetkezet is-z a kínálkozó módszer, amely helyes fejlesztéssel, hegyes segítséggel, támogatássial ezeket a feladatokat mind meg tudná • oildani. Nézetünk szerint éppen azért, mert súlyos évi október hó 10-én, perieken. 270 az ország gazdasági helyzete, mert komoly taa ország közellátási helyzeté és mert komoly ba­jok vannak áruforgalmunkkal, az áruk össze­gyűjtésével és elosztásával, különösképpen elér-* kezett iaz ideje ann'ak, hogy a kormány minden erő mozgósításával szövetkezeteink alapjait erősítse meg. (Élénk helyeslés és nagy taps a parasztpárton, a szociáldemokratapárton és a kommunistapárton.) Rátérek arra, hogy ez bizony pénzbe ke­rül és bogy hogyan képzelem ezt mégis. Mik ezek a tennivalók szövetkezeteink alapjainak megerősítése tekintetében? Legelőször is az, almi a kormányprogramimban benne is yan. hogy tudniillik azit »a.racionalizálást, takarékos^ ságot» egyszerűsítést, amelyet a pprogramni az állami vállalatoknál és a többi közérdekű vál­lalatnál végrehajtani javasol, a szövetkezetek­nél is hajtsuk végre- Valóban, sok igazgató van fas szövetkezeteknél is. Továbbmegyek: egyik alelnöke vagyok a MOSzKm'ak, de iazt mondom, sok alelnöke, túlsók alelnöke van. Ezt az egyszerüsitést. eat a gazdaságos leépí­tést a szövetkezetek vonalán is. végig kell csi­nálnunk, azonban nem egyszerű lebontással, hanem 'a központok és a helyi tagszövetkezetii hálózat (racionális átszervezésével. Ezt Meg­kezdtük, az egységes központ létrehozása miálr ezt a célt szolgálta, de állapítsuk meg, hogy nem' áll még jól ez a kérdés, még nagyon sok mindent' kell elvégeznünk nagy munkával és erőfeszítéssel,, hogy a szövetkezeteink valóban munkaképes, gazdaságos, teljesítőképes oirga­nizmusok legyeinek. A öaásik ftémla>, amelynek útján ezt a célt elérhetjük, az állami vállalatok és a szövetke­zetek köreinek világos megvonásai- Bizonyos ingadozás mutatkozik gazdaságpolitikánkban altekintetben, hogy a közérdekű gazdaságpoli­tikai feladatok megoldását milyen módon hajtsiai végre a kormányzat; ingadozás van atekinltétben, hogy szövetkezetekre bízzuk-e ezt vagy állami vállalatokat létesítsünk erre a célria. vagy esetleg a magánvállalkozás terüle­tére engedjük ezt a kérdést. Ez az ingadozás és ezen túl ai szövetkezetek bizonyos leijníara­dása az ilyen irányú megbízásokból egyik na­gyon keserves kérdése szövetkezeti életünknek és emiatt nem tudnak igazain gyökeret verni, igazán megerősödni szövetkezeteink. Ezeket a köröket tehát világosan el kell ha­tárolni. Vannak feladatok, amelyeket egy ál­lami vállalattal jobban el lehet végezni, de nagyon sok viain, amelynek elvégzésére 1 éppen a szövetkezet a legalkalmasabb; az ilyeneket minderiképpen a szövetkezeteik szálmára kell biztosítani. (Zaj a magyar demokratapárt sorai­ban. — Vértek István (md): Egyéni iniciativa!) Azt hiszem, nem nagyon kell egyéni iniciativa ahhoz, hogy felismerjük azokat a feladatokalt és itenniivalófefat. amelyeket nnia az orszálg gaz­dagsági 'életében el kell végezni­Harmadik módja szövetkezeteink fejleszté­sének pedig az, hogy végre vigyük szőve tke­teink keretei közé mindazokat • a közérdekű gazdasági feladatokat, amelyek a szövetkezet­hez illenek, amelyeket a szövetkezet képes el­látni és amelyeknek belső természeténél fogva a szövetkezeti lebonyolítás a legjobb formája. Éppen akkor, amikor közellátásunknak ilyen érdesei vannak, amikor a.z árugyüj'tesnek, az áruelosztásnak, az exportnak és importnak, de kiváltképpen a termelés fejlesztésének ilyen feladatai vannak, legyünk bátrak ezeket a szö-

Next

/
Thumbnails
Contents