Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-7
263 Az országgyűlés 7. ülése 1947, évi október hó 10-én, pén'ekew. 264 összehasonlításban mindig az az érdekes és azt akarják bebizonyítani, (Zaj. — Az elnök csenget.) hogy az 1947-es választás milyen gonosz és tisztátalan választás volt. Én úgy fogalmaznám a dolgot, hogy az 1947-es választás is eléggé tiszta választás yoillt, (Ráth András (f) gúnyosan: Approximative!), mint az 1945-ös választás. De ehhez még lennék bátor hozzátenni egy-két szót. A rendőrség és a közigazgatási szervek — legalább is a mi tapasztalatunk szerint — nemigen vádolhatók azzal, hogy a választás befolyásolása érdekében olyasmit tettek volna. Ha tetszik, ám illetékes helyen vádolják, én megállapítom, hogy mi nem találunk okot rá. (Zaj. — Szenneír József '(f): A budapesti gyűlés betiltása! — Zaj. — Az elnök csenget.) Tehát én merem állítani, hogy a közigazgatási és rendészeti szervek részéről semmiféle komolyabb .befolyásolás, visszaélés, vagy szabálytalanság nem történt. Kétségtelen, hogy a pártapparátusok már elkeseredettebben és keményebben mentek bele ebbe a választásba, aminek bizony tisztátalanság is lett a következménye. (Felkiáltások a függetlenségi párt oldalán: Husánggal!) (Az elnöki széket 11 óra 58 perckor Implom Ferenc foglalja el.) Ezeket megítélni, azt hiszem, éppen mi, a nemzeti parasztpárt igen helyesen és igen jól képesek vagyunk, miután ezeknek a tisztátalanságoknak mi szemlélhettük a legvilágosabban szemlélhető helyről a jelenségeit, és ugyanakkor meg kell mondanom, mi is szenvedtük igen jelentékeny mészben ezeknek következményeit. (Zaj és felkiáltások a függetlenségi párt oldalán: Holt —- Pfeiffer Zoltán <f): A kánikulát szenvedték csak!) Kétségtelenül történtek tisztátalanságok balról a kizárási túlbuzgal ómban és a név jegy zékkivonatíal való szavazásban. (Pfeiffer Zoltán (f): Hű, de finoman fejezte ki magát a képviselő úr!) Történtek hibák. Elemezze ezt Pfeiffer képviselőtársam tovább. Jobbról viszont szintén történt egy-két dolog — legyen szabad erre is rámutatnom. Ugyanazok a választási tisztátalanságok, hogy újra finom kifejezéssel éljek (Pfeiffer Zoltán (f): Keményebb volt a fejünk, mint a husáng!), amelyek 1945-ben végbementek, — minden jelenség, amelyet a választással kapcsolatban észlelhettünk, azt mutatja — jóval nagyobb mértékben, jóval élénkebben és határozottabban érvényesülitek, fokozó ttabban érvényesülitek, mint 1945-ibefii. Példának okáért azok a jeleniségek, amelyek 1945-ben lezajlottak, teháti mindenféle , vészhírek, rémhírek, rágalmazások, személyek ellen* irányuló állítások, megtévesztések. (Ráth András (f): Velünk szemben mit állítottak?) Példának okáért beszéltek Veres Péter 200 holdjáról, airróL hogy aki földniívesszövetkezietet csinál, az koühoísat csinál, arról, hogy a haítös esajkanientes, »az. összes többiek nem csajkamenteseik«, vagy hogy a »hetes csajkamentes«. (Derültség. — Pfeiffer Zoltán (f): Most látjuk, mennyivel több' szavazatot kaphattunk volna!) Lehelt válogatni belőle. Ezek mind hajszálpontossain beleillenek^ az előbb idézett törvénycikk passzusaiba és ezeket a jelenségeket a törvény úgy nevezi, hogy ezeík a vtaflasztás szabadsága és tisztasága ellen elkövetett cselekmények, amelyeik vétségek akkor, ha magánember és bűnitlettek, ha hivatalbeli egyén követi el- (Pfeiffer Zoltán (f) : Ha pedig egy bizonyos pánt követi el, akkor semmi!) Akkor ns ugyanez. (Pfeiffer Zoltán (f): Ez a gyakorlat!) Vegyünk még ehhez hozzá valamit, amit • nagyon szeretném, ha nem értene félre az a part sem, amelynek az egyházhoz, vtaüó kapcsolata a legközelibb és a legközvetlenebb. A demokrata néppártról van szó. (Gúnyos felkiáltások a néppárton: Tudtuk! Tudtuk! — Derültség-) Az 1945-ös választási törvény 26. Va a következő rendkívül finom; és- nézetem szerint együgyű és avatatlan fogalmazással a következőket nnondja. (Pfeiffer Zoltán (f): A miniszter úr csinálta a törvényt!) Vállalom a szerzőséget! (Derültség. — Pfeiffer Zoltán (f): Akikor is ezt állítottam a miniszter úrról!) Akkor még ebben az irányban sokká! jobbhiszeműek voltunk, nem az egyház iránt, merit aziránt ma is j óhiszetműek viaigyunk hanem némely egyházi személyek iránit. Ez az együgyű és jóhiszemű fogalmazás így szól (olvassa): »Pártgyűlést vagy pártünnepélyt templomi vagy egyházi szertartással összekapcsolni nem szabad.« Fogalmaztuk ezt ilyen liiiioimian azért, nehogy bárkinek az érzékenységet megsértsük. (Szenner József (f): Csak tehenaiutóval szabad összeszedni?!) Ugyanakkor azonban milyen jelenségek azok, amelyek közeljárnak ehhez a szakaszhoz vagy éppen beleesnek ennék a szakasznak a keretébe? Mintha például nem történtek volna olyan dolgok, hogy a püspöki kar és az egyház f általános felfogásával ellentétben néhány egyházi személy szószékről istentisztelet vagy mise közbein nagyon félreérthetetlen módon közölte a híveikkel, hogy mi módon tartja helyesnek a szavazásit? (Nagy zaj és felkiáltások az ellenzéken: Hol? Hol? — (Révai József (kp): Jaj, de ártatlanok! ValaImiennyiük ikerüleltében! — Nagy zaj minden oldaton- — Az elnök csenget. — EaiJ hana a parasztpárton a néppárt felé: Honnét jöttek maguk ide?) Mintha nem fordult volna elő, hogy vallásos házi összejöveteleken egyházi személyek részletes kioktatást nyújtottak híveiknek arról, hogy mi módon tartják helyesnek a szavazáson való magatartást? (Zaj a néppárt soraiban.) Természetesen nagyon nehéz felmérni az artányt, hogy melyik oldalon történt a nagyobb hiba. ia. nagyobb tisztátalanság, aimely a választás eredményét beifolyásolhiaitJíiai Mi természetesen saját pártunk szempontjából, nyugodtan mondhatom: a mi választási veszteségeink szempontjából (szepniléljük a, dolgot (Pfeiffer Zoltán (f) gúnyosan: Veszteség?!) és e vonatkozásban valamennyire fel tudjuk becsülni azokat a veszteségeket, amelyek bennünket a választások során egyik és másik oldalról értek. Példának okáért Győr vármegyében elég jól fel tudtuk mérni, össze tudtuk szájmiolni ezeket a jelenségeiket és ott a következő kén íbontiákózott ki. Körülbelül ezerre tehető azoknak a szíálma, akiket párttagjaink vagy kétségtelen párthíveink sorából indokolatlanul kihagytak a választói névjegyzékből. Ennyi veszteségünk volt tehát it't (Pfeiffer Zoltán (f) gúnyosan: Ilyen is történt?) A másik oldlalon a válaiszitátsokban eljárt szerveink részéről érkezett adatok alapján körülbelül ugyan-